Nem kevés gondot vett vállára 1980. április utolsó napjaiban Beatrix trónörökösnő, akinek javára édesanyja, Juliana holland királynő 32 évi uralkodás után lemondott a trónról. Immár hagyományosan: ugyanúgy cselekedett, mint, III. Vilmos lánya, Vilma királynő, akit Churchill a második világháború idején „Az egyetlen holland férfi Londonban” jelzővel a legbátrabb asszonyok között tisztelt meg. Utóda a lánya volt: Juliana 1948–80 között uralkodott, és ugyancsak még életében adta át a legmagasabb közjogi tisztséget szintén a lányának, Beatrixnak. Ő 2013-ban a fia, Vilmos Sándor javára vonult vissza az uralkodói teendőktől… Ez alkalommal azonban még Beatrixről és az (erről a tájról nem kis irigységgel szemlélt) általa vezetett európai országról, a gondjai ellenére is példának tekinthető Hollandiáról írtam az 1980. április 23-i Magyar Hírlapban…ki tudja, akkor már hányadszor és majd még hányszor. (A nyitó képen: a holland uralkodók otthona, a Soestdijk-kastély; forrás: Wikipedia.)
«Fölkészületlenül érte a hír a hollandokat királynőjük azon bejelentése, hogy legidősebb lánya, Beatrix trónörökös hercegnő javára lemond a koronáról. „Bennfentes” képeslapocskák évek óta fáradhatatlanul arról fecsegtek, hogy… uralkodásának ezüstjubileumán…a királynő 65. születésnapján… 70…születésnapján…Beatrix 40. születésnapján távozik a Soestdijk-kastélyból, a Hágától húsz percnyi autóútra levő családi fészekből, a németalföldi monarchia egyik szimbólumából. Juliana királynő minden spekulációt megcáfolva, és mintegy megfricskázva az okoskodókat is egy kevésbé emlékezetes napot, lánya 42., önmaga 71. születésnapját, (azaz 1980. április 30-át) választotta a hollandok számára minden bizonnyal nosztalgiát keltő búcsú napjául.
A bal oldali képen: Juliana holland királynő Truman amerikai elnöknél.
Juliana királynő a Németalföld egységének és örökkévalóságának nagyon népszerű jelképe: népszerűségéhez az ország állampolgárainak osztatlan szeretete is hozzájárul. Mondhatni: nem intézmény, mint a nála tizennyolc esztendővel fiatalabb „kolléganője, II. Erzsébet angol királynő. A hollandok nyugdíjba vonuló királynője cselekvő, politikus egyéniség („ha kikiáltanák a köztársaságot, elnöknek is őt választanák” írta egy hágai lap), ami egyébként az Orániai–Nassaui-ház uralkodó tagjaira jellemző is. Egymaga 14 kormány megalakítását irányította. Juliana anyja, a világtörténelembe évtizedekkel ezelőtt bevonult Vilhelmina királynő, aki ötven esztendei uralkodás után mutatott helyet trónján a tanyának, a legnehezebb években, a fasiszta német megszállás idején nőtől nemigen várható bátorsággal buzdította népét. az ellenállásra és kitartásra. Róla mondta akkoriban Churchill: „Az egyetlen holland férfi Londonban.” Vilhelmina jellegzetes szobra az amszterdami kereskedelmi kamara előcsarnokában áll. Beszélik, hogy az április 30-án trónra lépő Beatrix nagyon hasonlít a nagyanyjára.
Nem hasonlít viszont az akkori, Vilhelmina-korabeli Hollandiára a mostani Németalföld! Kétségtelen, él az emberben egy idilli kép erről az Északi-tenger menti kis országról. Nyugat-Európának ebben a kicsiny államában áltálában rend és tisztaság uralkodik: a tárgyilagos, szavatartó, szorgalmas hollandusok, nyugodtan végzik teendőiket; hazájuk határain belül szolid, jólét honol. Igen, ez a kemény: kitartással (mintha csak az Orániai-ház jelmondata valósult volna meg) épített gátak, komótosan forgó lapátú szélmalmok és a fapapucsos lányok, asszonyok Hollandiája. Hubert és Jan van Eyck, az öregebbik Pieter Brueghel festett egykoron ilyen képeket…
Van azonban egy merőben más, az emlékeinkben élő képtől alapvetően elütő másik, napról napra erősebb kontúrokkal kirajzolódó is! Alakjai közt a második világháború utáni társadalmi és kulturális változásokból kinőtt új nemzedék lányait, fiait találjuk a legnagyobb számban. Elsősorban azokat, akiket a valamikori mezőgazdasági és kereskedőország alapjaira fölépült modern ipari állam nevelt föl. A mai Hollandia gazdasági bázisát a Philips óriáskonszern üzemei, a tengeri kikötők mellett dübörgő hajógyárak és az Europort finomítói alkotják. Rotterdam napjainkban földrészünk legnagyobb kőolaj-kikötője: onnan áramlik szél az ipar számára létfontosságú kőolaj számos szomszédos országba. És ott vannak Friesland hatalmas gázmezői…
Mindezek ellenére Hollandia gazdasági növekedése az idén csupán harmada lesz a tavalyinak – állapította meg nemrég az OECD, a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet előrejelzése. Hollandia fizetési mérleghiánya nem egészen tíz év alatt megkétszereződött, ez évben 1,5 milliárd dollár lesz. Az infláció a tavalyi 4,8 százalékról az idén 7 százalékra emelkedik, és aligha valószínű, hogy a munkanélküliek arányát sikerül öt százalékra, leszorítani. Az OECD egyszázalékos reálbércsökkenést valószínűsít; az amszterdami és a rotterdami kikötőket, ipari üzemek sorát sztrájkok bénítják meg, miután kudarcot vallottak azok a tárgyalások, amelyeken a kormány négyhónapos, önkéntes bérpolitikai „önmegtartóztatásra” akarta rábírni a szakszervezeteket és a munkáltatókat. Végül is: a kormány két hónapra befagyasztotta a béreket.
A nemrég lemondott pénzügyminiszter, Frans Andriessen majdnem magával rántotta Dries van Agt kormányát is, miután javaslata (a mostaninál hosszabb időre legyen érvényes a bérstop, ezáltal a költségvetés a fizetésimérleg-hiánnyal fölérő összeget takaríthatna meg) hasadást idézett elő a kabinetben és a Kereszténydemokrata Tömörülésen belül. Ha viszont buknék a kormány, idő előtti választásokat kellene kiírni Hollandiában, ami a Joop den Uyl vezette Munkapárt előretöréséhez, következésképpen a végrehajtó hatalomba való kényszerű bevonásához is vezetne. Van Agték ezt semmiképpen sem akarják, gondjuk van száz más, nagyon súlyos.
A dagadó gazdasági válság csak az egyik azon Damoklész-kardok közül, amelyek a kabinet feje fölött függenek. A középjobb kormány állhatatossági próbája csak most kezdődött egy igen fontos, életbevágó nemzetközi katonai kérdésben. NATO-tagország lévén súlyos csaták zajlottak a hágai parlamentben a közép-hatótávolságú atomrakéták telepítéséről. És nem csupán a törvényhozásban kerekedett fölül a józan többség: a Pershing–2 és a cirkálórakéták gyártási és telepítési tervei ellen talán a legszervezettebb társadalmi tömegmozgalom a Németalföldön bontakozott ki.
Washington minden erővel azon volt, hogy Hágát az atomrakétaterv mellé állítsa. Willem Schollen holland hadügyminiszter már az atlanti blokk nukleáris tervező csoportjának ülésén leszögezte: értelmetlen és veszélyes koncepciót ajánl az USA és a NATO elfogadásra a tagállamoknak. Olyan tervet, amely fölborítaná a Nyugat és a Kelet között meglevő viszonylagos katonai erőegyensúlyt, ráadásul a fegyverkezési verseny újabb szakaszát indítaná el, célponttá tenne a többi között az igen sűrűn lakott Hollandiát is.
A holland állásfoglalás tehát úgy alakult, hogy legalább két esztendőre föl kell függeszteni a rakétagyártási és -telepítési programot, és haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeni a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés Szervezete tagállamaival a leszerelésről – a politikai enyhülés eredményeinek megvédése, a katonai szembenállás csökkentése céljából.
Az örökség tehát nem irigylésre méltó sem az ország bel-, sem kül-, sem katonapolitikai gondjait tekintve. Ha Beatrix királynő (jobb oldali kép; forrás: Die Presse) az elődeihez hasonló államfő akar lenni, bizonyosan többre van szüksége, mint amennyit eminens diákként a leideni egyetem jogi, közgazdasági és államtudományi előadásain megszerzett.»