Hetven év, hetven ország, hetven fejezet! A szerző, aki riporterként kezdte, filmproducerként folytatta pályafutását, jelenleg pedig könyvkiadót vezet, hosszas habozás után döntött úgy, hogy megírja emlékiratait. A szerző engedélyével eddig a könyv egyik fejezetét közöltük még a novemberre tervezett megjelenés előtt. Az alábbi könyvrészlet a Fehér Ház Ovális irodájában tett látogatásáról szól. (A nyitó képen: Bush and Bush, azaz Bush – neve magyarul: Bokor – amerikai elnök és Bokor – neve angolul: Bush – magyar újságíró az amerikai elnökök irodájában.)

Az Ovális irodában, az Egyesült Államok elnökének dolgozószobájában, ahol a hirosimai atombomba ledobásától az ember Holdra lépéséig a huszadik század legfontosabb döntéseinek jórésze született, először 1983-ban jártam, amikor Itt kezdődik Amerika címmel dokumentumfilmet forgattunk a Magyar Televízió számára.

Az amerikai elnökök történelmi nevezetességű Ovális irodája.

A Fehér Ház sajtóirodája minden további nélkül megadta az engedélyt a forgatáshoz. Nem emlékszem, hogy a 16. utca felőli bejárati kapunál történt szokásos átvilágítás után külön megmotoztak volna, vagy akárcsak a kamerát ellenőrizték volna. Ez azért említést érdemlő körülmény, mert a Magyar Televízió nem képviseltette magát az amerikai fővárosban, így ehhez a forgatáshoz a Moszkvai Televízió operatőrét vittem magammal, aki baráti szívességből csinálta meg a félórás dokumentumfilmet. Hogy aztán jelentett-e valamit hazafelé erről a Fehér Ház-i berándulásról, azt nem tudom.

Az Ovális iroda falai tényleg ovális vonalban futnak körbe, és ez kétségkívül sajátságos hangulatot kölcsönöz a helyiségnek. Amikor 1790-ben kongresszusi határozatra megépítették az elnöki rezidenciát, ilyen szoba még nem volt benne, azt nem is építész, hanem William Howard Taft elnök találta ki és építtette meg. Mai formáját Roosevelt elnöknek köszönheti. Ő nem volt elégedett az elődje által kitalált ablaktalan irodával és újat építtetett helyette, a Fehér Ház hátsó kertjére néző három, méretes ablakkal. Előttük áll az elnök íróasztala, illetve egy külön asztal a családi fotókkal.

Azt nem mondanám, hogy az amerikai elnök irodájában azt csináltunk, amit akartunk. A sajtófőnök és két másik férfi, feltehetően titkosszolgálati emberek, végig bent voltak velünk. De azért a berendezési tárgyakról, egyebek között Reagan íróasztaláról és használati tárgyairól is készíthettünk felvételeket. A medvecukorkás üveg azonban, ami sokáig Reagan országlásának egyik jelképe volt, szőrén-szálán eltűnt, holott úgy tudtuk, az mindig ott van az elnök íróasztalán. Később valami olyasmit olvastam erről, hogy Reagan elnök tanácsadói, akiknek fő feladatai közé tartozik az elnök jóhírének keltése és ápolása, az elnökség harmadik évére rájöttek, hogy ez a jelkép a nagyközönség egy részének nem tetszik. Komolytalannak ítélik. A Fehér Ház sajtóirodájának egyik fiatal munkatársát meg is kérdeztem, miért nincs a helyén a jellybean.

A jobb oldali képen: Reagan elnök és legendás medvecukorkája.

– Ja, a jelly bean… Tényleg, hol van a jelly bean? – tetette a meglepetést a fiatalember. – Itt kellene lennie.

Kísérőink – az operatőrrel együtt most vagy öten voltunk éppen a szobában – akiknek minden gombostűről pontos tudomásuk kellett, hogy legyen, egyetértően bólogattak. Szóval senki sem tudta megmondani, hová tűnt a medvecukor. Megkértem, mutassák meg legalább, hogy hol szokott lenni. Az egyik lámpaasztalkára mutattak rá az íróasztal helyett, ahol a korábbi fotókon volt látható. 

Az eredetileg Goelitz Mini Jelly Beans elnevezésű cukorkaféleség, magyarul a medvecukor, akkor került először Reagan mindenkori íróasztalára, amikor 1966-ban ennek az édes rágcsálnivalónak a segítségével szokott le a pipázásról. Már nyolcéves kaliforniai kormányzósága idején havonta érkeztek a szállítmányok az oakland-i cégtől Sacramentóba, és utóbb ugyanez a cég szállította a cukorkát a Fehér Házba is, oda már külön erre a célra gyártott, az elnöki címerrel ellátott csomagolásban, és olyan mennyiségben, hogy ajándékozni lehessen belőle a Fehér Ház minden hivatalos látogatójának, köztük szerénységemnek.

Az Ovális iroda falain a szokásos elnökportrék, amik attól függően cserélődnek, hogy republikánus vagy demokrata elnöké-e éppen az iroda. A takarékosan méretezett fehér könyvespolcokon néhány könyvrégiség, köztük 19. századi elnökök emlékiratai és államjogi tanulmányok, de ezekről is sejteni lehetett, hogy Reagan sosem nyúl hozzájuk. Egy interjúban Reagan a Bibliát nevezte meg kedvenc irodalmi műveként, és a továbbiak felsorolásával adós maradt. Az íróasztal, ahol Roosevelt elnök idején rendezetlen kupacokban álltak az iratok, Obama idején pedig bőrfedeles dossziékba pakolva egyetlen irat-toronyban rendeződtek, a mi látogatásunk idején egy telefonkészüléktől eltekintve teljesen üres volt. A magyarázat: Reagan „egyperces memókat” olvasott, a legkomplikáltabb politikai kérdésekre vonatkozó tudnivalókat is egy gépelt oldalon kapta munkatársaitól. Az íróasztal mögötti széles ablakpárkány családi képekkel volt tele. Ezeken egy – legalábbis kívülről nézve – ideális házasság emlékezetes pillanatai mellett a családtagok, az elnök első és második házasságából származó gyermekei láthatók, ahogy kell…

Ami még feltűnt és ennek az elnöknek az egyéni tárgyai közé tartozhatott: néhány fából faragott, illetve bronzból öntött kisméretű lovasszobor és lószobor. Reagan rendszeresen lovagolt, s a lovak, valamint a cowboy-romantika iránti elfogultságát ugyanúgy nem leplezte, ahogy a kommunistákkal szembeni szenvedélyes gyűlöletét sem. Színész-politikusként jó néhány, e tekintetben nála tehetségesebb hollywoodi sztárt kevert bajba Gregory Peck-től Audrey Hepburnig, többeket börtönbe is juttatott.

Az Ovális irodában ugyanabban az évben forgattunk, amikor állam- és kormányfők sokasága mellett az angol királynő is ott járt. Ezt azért jegyzem meg, mert II. Erzsébetnek ez az amerikai körútja egy bizarr kis rémtörténet miatt negyven év elteltével nemrégiben újból belopakodott a hírek közé.

Az FBI ugyanis 2023-ban, vagyis már II. Erzsébet halála után, közzétette azokat az iratokat, amik szerint a királynő negyven év előtti látogatása idején egy ír úr merényletet készült elkövetni ellene.

A helyszín San Francisco. A történet egy ír kocsmában kezdődött, ahol egy helyi rendőr koccintós barátságot kötött egy ír férfival, aki két whisky között elfecsegte, hogy bosszúra készül a lánya halála miatt, akit egy gumilövedékkel öltek meg az észak-írországi zavargások idején.

A férfi a Golden Gate hídról készült ledobni valamit a királynő Britannia nevű hajójára, amikor az áthalad a híd alatt. Az FBI úgy akadályozta meg ebben, hogy a hajókázás idején lezárták a hídra vezető gyalogutakat.

Zavaros történet, mégsem alaptalan, mert az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg nevű terrorszervezet terroristái valóban vadásztak a királyi családra. Alig pár évvel előtte a királynő férjének, Fülöp hercegnek a nagybátyját, Lord Mountbattent (azaz Lajos Ferenc battenbergi herceget) az IRA robbantotta fel.

Reagan lovaira visszatérve. A lovaglás szenvedélyét államférfiak esetében mindig többre becsültem a vadászszenvedélynél, mely a gyönyörű állatokkal szembeni kíméletlensége miatt taszított. Reagan lovagolt a Windsori kastélyban, amikor Erzsébet királynőnek az imént említett kockázatos látogatását viszonozta. Lovagolt hollywoodi filmszínészként olyan sikeres western-filmekben, mint a nálunk is bemutatott Az utolsó helyőrség, vagy a magyarul sosem látott Law and Order. És rendszeresen lovagolt a Nyugati Fehér Háznak nevezett birtokán is, ahol 1990-ben Antall József akkori magyar miniszterelnök meglátogatta.