Először a Hírklikk közölte, hogy Bogdán László, Cserdi polgármestere 47 éves korában, keddre virradó éjjel öngyilkos lett. Aztán a hírt a Szabadpecs.hu is megerősítette. Ők azt írják, beszéltek egy, a polgármestert közvetlenül ismerő személlyel, aki megerősítette a történteket, azonban azt kérte, hogy részleteket egyelőre ne kérdezzenek az esetről. A Blikknek telefonon megerősítették: igaz a hír, Bogdán László elhunyt, bővebb felvilágosítással azonban a család kérésére nem szolgálhatnak. Aztán a Facebookon terjedni kezdett a hír, hogy hosszabb ideje súlyos beteg volt, agydaganattal küzdött.

A hír szörnyű. Az ország elvesztette egyik legjobb emberét.

Bogdán László szegény cigány családban született Pécsett, 1974-ben. 2002-ben függetlenként Cserdi alpolgármestere lett, majd 2006-ban a település polgármesterévé választották, majd 2010-ben ismét. Korábbi munkahelyén addigra bejárta a ranglétra minden fokát, a polgármesterség miatt termelési vezetőként búcsúzott a vállalattól.

Nagy vitát váltott ki bűnmegelőzési programja: cigány gyerekeket vitt börtönlátogatásra. Kezdetektől konfliktusai voltak a politikai pártokhoz kötődő cigányszervezetekkel. Öngondoskodásra alapozott módszerei sikeresek voltak, de ezek is vitákat váltottak ki.

Cserdiben oktatást indított a családoknak háztáji gazdaság üzemeltetéséhez szükséges szakismeretek megszerzésére. A falu tulajdonában lévő földeken mezőgazdasági termelésbe kezdtek, hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak, fóliasátort építettek. A megtermelt feleslegből szegény családokat támogatnak országszerte, többek között Pécsett, de még Budapesten is.

A legutóbb a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítés és kormányfő reagálása kapcsán nyilatkozott. Azt gondolom, – mondta – itt nem az a kérdés, hogy a bíróság ítélete helytálló vagy nem helytálló. Egy normális országban egy államférfi nem áll ki, és nem beszél hülyeséget. Főleg ebben az érzékeny témában. A cigánykérdés az elmúlt 30 éve Magyarország egyik legkritikusabb szégyenfoltja.

Hozzáteszem, hogy nem vitaindítónak szánom a véleményemet. Én mindig annak mondom el a gondolataimat, aki elfogadja, aki hajlandó azt megfontolni. Nekem soha nincsenek ellenfeleim vagy ellenségeim. Én mindig tisztelem azt, akivel beszélnem kell, nem képzelem azt, hogy én vagyok a világ közepe. Nekem nyugodtan azt is megmondhatja bárki, ha egy cigánnyal baj van. Igen, a cigánnyal is van baj, de a cigány semmivel sem deviánsabb a többségi társadalom tagjainál.

És emlékezetes marad az a víziója, amit a jövő vidéki Magyarországáról festett a Magyar Hangnak adott nyilatkozatában. “A vidéki Magyarország meg? A magyarok öregszenek, a cigányok fiatalodnak. De ezt látjuk most is, szóval ketyeg már a cigányplutónium. És még egyszer mondom: ebben a robbanó elegyben nem a cigányság jelenti a veszélyforrást, hanem szegénységük mértéke. Brutális zónák jönnek majd létre, és ha ezen a már említett 300 településen nem sikerül öt éven belül változni, akkor már késő lesz. Félek, hogy még a mi életünkben megvalósulnak azok a szegregátumok, amelyek fölött a rendőr is repülővel megy el.”

Elment az az ember, aki országos szinten tehetett volna ez ellen.

Mi lesz Cserdivel?

(Szerző: Bojár Iván András) Megrendít. Az utóbbi időkben csupa győzelmes hír érkezett felőle. Mindent jól csinált. Az Index gyászhíre ma a konfliktusait citálja, amit ha Laci nem cigány lett volna, nem ilyen részvét nélkül tálalna. Megrendít a hír, de mégsem lep meg teljesen.

Pár évvel korábban róla írt portrémban ezt írtam: “A sokéves küzdelmekkel, szorgalommal elért sikerek mellett mégis szakadatlan ott bujkál a szívemben valami szorongó feszültség. Ez itatja át az amúgy békésen csordogáló délutánt. Mintha bármikor megkondulhatna valahol egy lélekharang.”

Itt, a cigányok falujában a belélegzett levegő töményebb mint másutt. Modoros nyafogás nélkül nehéz ezt az érzést megragadni: mintha a főutcán végigfutó szél tragédiába rohanna, vagy onnan érkezne épp. Az érzés terhe, mint láthatatlan köd, belep mindent, még a délután felragyogó nap foltjait is keserűséggel satírozza.

Fölsétálunk a templomhoz. Lerogyunk lépcsőjére és megtorpan az idő. A mostanig lendületes polgármester egyetlen pillanat alatt megfáradt bajnokká változik. Magára maradt egy ablaktalan öltözőben. Hatalmas harcban van – most érzem meg igazán. A valósággal küzd. A világ kőbevésett logikája ellen verbuvált sereget itt rongyosokból ezen a szemhatáron kívüli, átkok alatt roskadó faluban.

Cígánynak lenni nem identitás, hanem állapot, amin senki jobbítani Bogdánon kívül nem akar. Vagy nem tud. A meccs nem dőlt el. Egyelőre győzelemre állnak. Szinte felfoghatatlan már ez is. Minden homlokzat, út menti löszfalba fúrt pinceoromzat rendes, frissen festett. A ragyogó képet egyetlen ember akarata fogja össze titkosan, hogy ezt mi külső szemlélők ne lássuk. Hát nem is látom. Drukkolva fogom a szám.”

Nagyon félek mi lesz Cserdivel ezek után. Nem kell mondanom, hatalmas veszteség, mesze túlmutat a sikeres falu határain.