Borkai orgiavideója megrengette az Orbán-birodalmat

A Borkai-orgiáról készült videón múlhat, hogy Orbán Viktor továbbra is vaskézzel irányíthatja-e Magyarországot – állapította meg a Yahoo/Bloomberg. A felvételsor ajándék az ellenzéknek a választás előtt.

Ausztriában egy hasonló botrány megbuktatta a kormányt, ám a magyaroknál a miniszterelnök immár egy évtizede egyre keményebben ellenőrzi a dolgokat, szétverte a civil társadalmat és kontroll alá vonta a közmédiát. A tét most az, hogy valóban érinthetetlen-e. Európában már érzékeny pontnak számít, hiszen kérlelhetetlenül védelmezi az illiberális értékeket. Törökország azonban megmutatta, hogy a helyi választások figyelmeztetést jelentenek a szavazópolgárok hangulatára nézve. Ha az Orbán-ellenes erők nagy számban mennek el voksolni Budapesten, az jelzés lenne a jobboldali populisták zászlóvivőjének. Erdogannak érzékeny csapás volt, hogy elvesztette Isztanbult, bár majd meglátjuk, hogy igazából mennyire. Ugyanez érvényes a magyar politikusra.

A Fidesz számára a Borkai-videó azért veszélyes, mert elriaszthatja a párt híveit a részvételtől az egész országban. Az Eurázsia Csoport nevű amerikai elemző intézet szakértője szerint főleg, ha a főváros kicsúszik Orbán kezéből, az azt tanúsítaná, hogy a miniszterelnök nem legyőzhetetlen, és növelné az esélyt, hogy védekezésre kényszerül, ami azután azt eredményezné, hogy több hibát is elkövet. Viszont ha az ellenzék nem tud visszahódítani több nagy várost, az előrevetítené, hogy a kormánypártnak áll a zászló 3 év múlva (is).

A filmfelvétel felbukkanása szokatlan módon rövidzárlatot idézett elő az országot uraló elitben. A földrész egyik legerősebb propagandagépezete normális esetben gyorsan elintézi az ilyen ügyeket, így azok általában nem befolyásolják a párt népszerűségét. Viszont ha ezúttal jelentősen előre tör is az ellenzék, akkor is nehéz dolga lesz, hogy a továbbiakban megtörje a Fidesz támogatottságát, hiszen látványos a gazdasági növekedés, emelkednek a bérek és a kommunikációs rendszer továbbra is működik. És akkor még ott van az orbáni fenyegetés, hogy megnézhetik magukat anyagilag azok a települések, amelyek a másik oldal mellé állnak.  

A Le Monde írja: Budapesten összefogott a baloldal és a szélsőjobb. A szokatlan koalíció azt reméli, hogy megnyeri a választást Tarlós Istvánnal szemben. Vagy miként Karácsony Gergely megfogalmazta: véget akarnak vetni annak a mítosznak, hogy Orbán legyőzhetetlen. A politikus tavaly a kormányfő riválisa volt az országos választásokon, jócskán kikapott, de azt mondja, hogy az ellenzékkel együtt levonta a tanulságokat.

Alföldi Róbert úgy nyilatkozott a lapnak, hogy itt sokkal nagyobb a tét, mint a helyi hatalom, mert siker esetén változhatnak a dolgok. A kudarc viszont azt jelentené, hogy megette a fene a következő 40 évet. Karácsony úgy ítéli meg, a Jobbik már nem szélsőséges, a radikálisok elhagyták. Akárcsak azok a hívek, akiket Orbán bevándorlás-ellenes vonala vitt el. A párt ily módon a középjobb népnemzeti erejeként jelenik meg. De azért még fontos posztokat töltenek be olyanok, akik antiszemita jelszavakat hangoztattak. Erre az ellenzék polgármester-jelöltje azt válaszolja, hogy Budapesten csakis olyan jelölteket fogadtak el, akik soha nem nyilvánultak meg rasszista módon. Viszont a Fidesz-ellenes tábortól fontos voksokat rabolhat el két, kisebb esélyekkel induló jelölt. Lázasan készül a kormányoldal is. Azt azonban még a Fidelitas elnöke is elismeri, hogy aligha képesek megismételni a 2014-i eredményt, mert az annyira kiugróan jó volt.

Mindenesetre a kampány rendkívül erőszakosnak bizonyult, amire idáig nemigen akadt példa Magyarországon. A leleplező videók sorát a Fidesz kezdte, ám azután a pártot is utolérte ez a sors a Borkai-féle felvételek miatt. Nehéz megmondani, hogy ezek az anyagok hatnak-e a választás eredményére, mindenesetre a hadjárat színvonalát jól mutatják.

A szex- és korrupciós botrány megrengeti az orbáni rendszert – így a Deutsche Welle. Normális körülmények közepette a helyi választások sokkal kevésbé lényegesek. Ez az utóbbi 10 évre már csak azért is igaz, mivel a kormány a legtöbb jogkört megvonta az önkormányzatoktól és példátlan módon központosított szinte mindent. Ám most másként áll a helyzet, mert a rendszerváltás óta még egyetlen helyhatósági választás sem ígérkezett ennyire fontosnak. Csakhogy most az ellenzék sok helyütt közösen indul, Budapesten Karácsony Gergely fej-fej mellett halad Tarlós Istvánnal. Egyfajta utolsó esély ez a Fidesz-ellenes tábor számára: ha nyer, akkor van remény arra, hogy egy nap megtöri Orbán nyomasztó teljhatalmát.

Ha veszít, akkor nagyjából vége is a jelenlegi ellenzéki pártfelállásnak. Ehhez képest a miniszterelnök számára érzékeny jelképes csapással érne fel, ha le kellene mondania a fővárosról. Nem csoda, hogy ő és a Fidesz is igencsak tisztességtelen és mocskos hadjáratot folytatott, a magyar politikai kultúra új mélypontra jutott. Kormányzati politikusok hajmeresztő hazugságokat találtak ki arról, hogy az ellenzéki jelöltek tömegesen akarnak migránsokat betelepíteni. Azonkívül Orbánnal együtt többé-kevésbé nyíltan fenyegetőztek azzal, hogy megvonják az állami támogatásokat azoktól a településektől, ahol nem az ő emberük fut be.

Ám jött a Borkai-botrány, ami már csak azért is kínos, mert a győri polgármester azzal kampányolt, hogy igen jó családapa és a Fidesz hagyományos, keresztény-konzervatív értékeit hirdeti. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy lassanként kiderül, ő és a családja, valamint egy-két bizalmasa nyilvánvalóan kőgazdag lett az utóbbi időben. Közpénzeket tulajdonított el, milliós nagyságrendben, és azokat off-shore számlákra irányította. A sajtó kutatásai megerősítik a vádakat. Az Audi egyébként cáfolja, hogy bármi köze volna a visszaélésekhez. De a szálak egészen Orbán és a kormány környezetéig vezetnek. Ideértve Semjént és Tiborcz Istvánt.

A HVG azt írta, hogy itt megmutatkozik a rendszer igazi arca. Ily módon a választás egyfajta népszavazás lehet. A kormányfő keményen hallgat, de hát ő nemrégiben a pártkongresszuson meghirdette, hogy nem szabad semmi rosszat mondani a fideszes párttársakról.  

Dobrev Klára szerint jó esély van arra, hogy Orbán Viktor a jövő csütörtök-pénteki EU-csúcson megvétózza a brit kormányfő által kénytelen-kelletlen előterjesztendő újabb halasztási kérelmet – írja a The Times. Az Európai Parlament DK-s alelnöke úgy véli, hogy a kormányfő nem annyira Johnson, hanem sokkal inkább Putyin kedvében akar járni, amikor felfordulást okoz a nyugati közösségben. A kilépés jelenlegi határidejének lejártáig már csupán alig két hét van hátra, és még mindig nem tudható, tulajdonképpen mit akar a szigetország vezetése: megállapodni az EU-val vagy netán jön a rendezetlen kiválás? Utóbbi esetben a miniszterelnöknek a londoni parlament döntése értelmében kérnie kell Brüsszeltől a halasztást. Az biztos, hogy Johnson maga választást akar odahaza, legfeljebb egy hónapon belül.

Bernard-Henry Lévy gonosznak tartja Orbán Viktort – olvasható a Libération című francia lapban. A jeles francia filozófus a tavasszal körbejárta Európát, hogy mindenütt bemutassa színdarabját és eközben fogadta őt a magyar miniszterelnök, mellesleg a tudós ma sem tudja, mi okból.

Mindenesetre a tapasztalatait közzéteszi egy folyóiratban és ennek kapcsán beszélt a konzervatív Figarónak. Úgy mutatja be a magyar politikust, hogy az fiatal ellenzékiből mára autokratává vedlett át, de mekkora szomorúság ez! Ám ezért nem a kommunizmust, hanem a nacionalizmust és a populizmust terheli a felelősség. Lévy az interjúban elmondja, hogy a sokórás beszélgetés közben több fényképet is készített Orbánról, és annak nosztalgikus kifejezés futott át az arcán, amikor a vendég Soros nevét említette (az aljas plakátok pár héttel később jelentek meg Budapest utcáin.) Érdeklődött felőle, az egészségi állapotáról.

És fotó örökítette meg a zavart is, ami akkor jelent meg nála, amikor tárgyalópartnere közölte vele: migrációs politikája miatt nem csupán a konzervatív liberális tábor, hanem a katolikus egyház is ki fogja közösíteni. Ezenfelül szembesítette azzal az ellentmondással is, hogy egykor ellenzékiként sírt Nagy Imre sírjánál, ma viszont Putyinnak adja el magát. A megjegyzéseket Orbán olyan közhelyekkel ütötte el, hogy Magyarország kicsiny és neki ügyelnie kell arra, hogy senkivel se keveredjen rossz viszonyba. Ám közben pontosan tisztában van azzal, hogy az orosz elnök stratégiája Európa lebontására irányul. Tudja, hogy az államfő Bécstől Párizsig szélsőjobbos, EU-ellenes pártokat támogat, sőt finanszíroz.

Az viszont nem járja, hogy a magyar miniszterelnök egyfelől az uniós támogatások legnagyobb haszonélvezője, másfelől viszont nem győz Putyin kedvében járni. Európa olyan jó birodalom, amely a világiság, a szólásszabadság, de mindenekelőtt az ellenállás szövetségese a diktatúrákkal szemben, amelyek mindenütt felütik a fejüket – mutatott rá Lévy.  

(A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.)