Dzsudzsák, a tb. diplomata – útlevéllel

Diplomata útlevéllel menekítette haza a magyar külügy az Egyesült Arab Emírségekből az ott rekedt Dzsudzsák Balázst. A repülőgépen rajta kívül még hét magyar állampolgár utazott. A mentőakcióra azért volt szükség, mert az arab országban leállt a polgári légi közlekedés és Dzsudzsákékat csak így lehetett hazahozni. (A képen: Dzsudzsák Balázs; csakfoci.hu)

Az Index kérdésére, hogy miként lehet Dzsudzsáknak diplomata-útlevele, a minisztérium meglepő őszinteséggel válaszolt: azért, mert ő a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya. Ezek szerint a nemzeti tizenegy vezérének alanyi jogon jár a diplomata-útlevél. Nincs ezzel baj, sőt, legalábbis, ami Dzsudzsákot illeti, kifejezetten egyet lehet érteni azzal, hogy a 33 éves futballistából tiszteletbeli diplomatát faragtak.

Dzsudzsák ugyanis nem futballista. Labdarúgóként kezdte a pályafutását, ám már egy ideje más pályán játszik. A Debrecen csapatában vált ismertté, majd a holland Eindhovennél valódi karrier várt rá. Ment neki a játék, vezéregyéniség lett, és úgy látszott, hogy minden előtte áll, még az is, hogy futballista legyen belőle.

Ám Dzsudzsák hamarosan foglalkozást váltott: rábólintott egy mesés anyagi ajánlatra, és elszegődött a nemzetközi szinten nem túl ismert, ám pénzben annál inkább bővelkedő dagesztáni Mahalacskához. Öregedő sztárok szoktak ilyen helyeken levezetni, megkeresni nyugdíjas éveikre a vajas kenyérre valót, ám Dzsudzsák ekkor még fiatal volt, futballistaként is legföljebb középkorú.

Hősünk ettől kezdve csak látszólag volt futballista, valójában azzal foglalkozott, hogy a Dzsudzsák nevű portékát minél jobb hatékonysággal értékesítse a nemzetközi piacon. Ezen erőfeszítései többnyire sikerrel jártak, s bár nem volt esélye a nagy klubok közelébe kerülni, mindig megtalálták olyan megkeresések, ahol a tulajdonosnak nagyon vastag volt a pénztárcája. Négy éve az Egyesült Arab Emirátusokban játszik, először az al-Vahda, majd az ugyancsak jó nevű Ittihad Alba játékosa volt. Utóbbi csapattól még szerződése lejárta előtt távoznia kellett, mert a klubelnök tájékoztatása szerint „sem támadásban, sem védekezésben nem képes megfelelni az elvárásoknak”. Jelenleg az al-Aim játékosa, ahol állítólag kedvelik és ragaszkodnak hozzá.

Dzsudzsák az elfogult szurkolók szemében még mindig futballistának látszik, ám valójában már régóta egy pénzkeresésre szakosodott celeb, aki szívesen pózol hozzá hasonló hírességek társaságában. Időnként Orbán Viktor társaságában is látható, egy ilyen alkalommal mondta neki Orbán a kamerák előtt: sokat volt már az araboknál Balázs, jöjjön haza hozzánk!

Csak így, bele a pacekba. Dzsudzsák diplomatikusan mosolygott, bár ekkor még esze ágában sem volt hazajönni. Most is csak a vírus miatt van Magyarországon, de nem kizárt, hogy eleget tesz Orbán kérésének, és valamelyik hazai klubban fejezi be a pályafutását…

…mely pályafutás, leszámítva a kezdeteket, nem a futballról, hanem önmaga menedzseléséről szólt.

Dzsudzsák Balázs, a No.1 sportoló

Kovács Tamás vívó: Dzsudzsák fontosabb ember, mint olimpiai bajnokaink? A válogatott focista a napokban állami segítséggel térhetett haza. Mivel az Egyesült Arab Emírségekben a koronavírus-járvány miatt leállt a polgári légi forgalom, mentesítő járaton érkezett vissza Magyarországra, és közben kiderült: aktív sportolóként diplomata útlevele van. Ki is kaphat diplomata útlevelet?
„Diplomata útlevélre jogosult a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a Kúria elnöke, az országgyűlési képviselő és az Európai Parlament magyarországi képviselője, az alapvető jogok biztosa és helyettese, a Kúria elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettesei, az Alkotmánybíróság tagja, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és elnökhelyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke és alelnökei, a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár, a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium diplomáciai vagy konzuli ranggal rendelkező munkatársa, Magyarország diplomáciai képviselete diplomáciai személyzetének tagja, Magyarország konzuli képviselete konzuli tisztviselője, nemzetközi jogon alapuló diplomáciai kiváltságot és mentességet élvező egyéb személy, diplomáciai és konzuli futár, a Honvéd Vezérkar főnöke és helyettese, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és helyettesei, a katonai külképviseletek vezetői és helyettesei, valamint a felsorolt személlyel hivatalos célból együtt utazó, közös háztartásban élő házastársa, eltartott gyermeke.” A külügyminisztérium 2010 óta több mint 15 ezer diplomata-útlevelet állított ki.
Ez a fajta okmány számos előnnyel jár a hagyományos útlevelekkel szemben: kevésbé szigorú a határátlépéskor a vámellenőrzés, sőt, a biztonsági vizsgálatok is. Emellett több országba csak ilyen dokumentummal lehet belépni, míg más helyeken csak vízummentességet biztosít.

Egyetlenegy olimpiai bajnokunknak sincs diplomata útlevele, úgy látszik, hogy kormányunk számára kiemelten Dzsudzsák Balázs az egyes számú magyar sportoló, aki biztos, hogy komoly diplomáciai tevékenységet is folytat jelenleg az arab világban!