Kolléga Úr, kedves Bandi! Micsoda dolog reggel elaludni!? Más tisztességes ember ilyenkor ül a reggelizőasztalhoz, nagyot szippant a frissen főtt kávé illatából, megvárja, míg asszonykája a tányérjára készíti a tükörtojást meg a vajat, nyakába illeszti a szalvétát, a kenyérért nyúl, nőjére néz átható pillantással, miközben fölbizsereg benne az esti szerelem, aztán még egyszer jó reggelt, jó étvágyat kívánva falatozni kezd. És Te, kedves Kollégám, Ady Endre szerkesztő úr, fogod magad, ki sem szállsz az ágyadból, nem vagy kíváncsi a fölkelő nap első sugaraira, hanem lecsukod a szemed (hány asszony gyönyörködött benned!), és elalszol. Olyan mélyen, mint az örökkévalóság. Reggel negyed kilenc volt. A 20. század egyik legszomorúbb napja: 1919. január 27., hétfő.
Ady Endre síremléke a Kerepesi úti temetőben.
Az éppen ma 100 esztendővel ezelőtt elhunyt – előbb nagyszerű újságíró, publicista, mint zseniális költő! – Ady Endrére emlékezünk néhány írásának részleteivel:
„Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.
Miért hazudták, hogy a komp – híd. […]
Nagy vagy én népem, nagy vagy én népem: ezer éve élsz folytonos harcban Európával, csapatokat gyűjtöttél közben, holott véreztél. De a gondolatot nem engedted győzedelmeskedni gyermekeid koponyáján […] És hogy most utolsó dátuma járt le az Időnek, hatalmasabban kelsz fel, mint valaha: zajlik a tatárság a Kárpátok alatt.
Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra […]” (1905)
„Romantikára hajló nép vagyunk. Frázis-imádásunknak is ez az oka. S ez az oka annak is, hogy keleti módon szeretjük a tömjént. Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink üstökénél lehet bennünket megfogni. Ez a bűnünk burjánoztatta föl a csaholó hazafiságot. Ezért utazik reánk minden csalás, ámítás, hazugság és cselvetés a hazafiság nevében. Ez a húr mindig meghat és mindig megfog bennünket. A lényeget és valóságot nem keressük, mihelyst hazafisággal csaholják hazug módon tele a fülünket.” (1902)
„A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua nonja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes, munkásemberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.” (1905)