Ha csak egyetlen filmet ajánlhatnék a tavasszal a képes balladák kedvelőinek, az a Csak egy nő című krimi lenne. Hatun Sürücü, alias Aynur balladája fejbe kólintja az embert; megrendítő élmény. Egybevetésre is késztet morális, jogi és humanitárius meggyőződések, igazságok, előítéletek és tévhitek tekintetében. (Ballada= komoly, komor hangvételű mű; a vége tragikus.) A nyitó képen: Aynur esküvője.
A demokratikus és jogállami Németország II. világháború utáni történelmének súlyos traumájára irányítja a figyelmet ez a megtörtént esetet feldolgozó mű. Tanúsága és tanulsága túlmutat a német valóság egyik rémisztő szegletén, mert az úgynevezett becsületgyilkosság nem csupán a germán valóság bűnös része, esete.
Már a „becsületgyilkosság”, mint műszó is abszurdum, noha nyomasztó valóság sokfelé a földön; leginkább a fundamentalista iszlám közösségekben. Az interneten ez áll róla: egy családtag megölése a többi családtag által, amelyben az elkövetők szerint az áldozat megsértette a család becsületét, a közösség vagy a régió elveit. A becsületgyilkosság a bosszú olyan formája, amelyet a család egy férfi tagja követ el egy női családtaggal szemben. Elég hozzá a puszta megítélés, hogy a nő úgy viselkedett, ami a sérti a család becsületét. Azokban az országokban, ahol (e)migránsokat fogadnak, néhány egyébként alacsony státuszú férfi és fiú azzal szilárdítja meg domináns patriarchális státuszát, hogy becsületgyilkosságot hajt végre a család női tagjain.
Ennek stációit meséli el a filmben az áldozat: Hatun Sürücü, beceneve szerint csak Aynur, mely név amúgy fénylő holdat jelentene. Ám itt nem fény, hanem fundamentális sötétség idézi elő a tragédiát a muzulmán vallás szigorú öntörvényeit beteljesítő kilencgyermekes török család és az őt sunyin instruáló hitszónok együttműködéséből. Idézet az utóbbitól: „A vétkesek felélesztik Allah haragját, és elégnek a tűzétől!” Ugyanő egy másik helyen: Meg lehet-e kövezni valakit paráználkodásért? Természetesen nem. Németországban a megkövezés be van tiltva. De ha egy iszlám országban élnénk…a mi dolgunk lenne, hogy betartassuk a Koránban foglaltakat. Ez magától értetődő.” A későbbi gyilkos fivér bólogatva fogadja a készülő testvérölés vallásszokás szerinti megerősítését, felmentését.
Az HBO ezúttal is jó ügyet szolgál ennek a filmnek a repertoárjában tartásával. A magyarok zömének valószínűleg fogalma sincs egy demokráciában zárványként meghúzódó kis, zárt közösség belső törvény(szerűség)eiről, s azok brutális érvényesítésének barbárságáról. A németek ezzel a filmmel – nem először – erkölcsi bátorságról tettek tanúbizonyságot. Korrekt módon, túlzás, mellébeszélés és szerecsenmosdatás nélkül dolgozták fel egy átlagos, de bátor török-német nő életének kihívásait, majd reménytelen bevégeztét. – Az IMDb-én ez a mozi alig több, mint ezer szavazat nyomán 7,7 pont áll rá; másutt 8,8 ponttal tüntetik fel. Nálam 9 pontot érne a tízből.
A sztori lényegét így jegyzik: „A 16 éves Aynur Németországban élő török bevándorlók gyermeke. Akarata ellenére férjhez adják egy erőszakos férfihoz, és teherbe esik. Amikor rájön, az élet nem olyan, amilyen az ő ortodox muszlim családjánál, Berlinbe szökik, hogy új életet kezdjen. A kisfia születése után munkát talál és egy német férfival randevúzik, aki olyannak szereti, amilyen. Ám a családja úgy gondolja, Aynur ezzel megsértette a becsületkódexüket, nem fogadja el, hogy maga döntsön az életéről. Igaz történet alapján.”
Mitől rendkívüli ez az alkotás? A valóságtartalma miatt. A szereplők hiteles megjelenítése folytán. A didaktikusság elkerülése okán. A profi filmkészítés bravúros minősége által. A telitalálatot képező párbeszédek, családi konfliktusok, különböző reagálások bemutatása révén. A német nyelvű, magyar felirattal ellátott film eredeti török nyelvű verbális összetűzéseket is nyújt; ezeknél még felirat sincs, mégis világos, hogy ki mit vág a másik családtag képébe. Semmi szájbarágás!
Talán csak egy kulcsmondat: a gyermeklány házasságba adásával a család „megünnepli, hogy más tulajdonába kerül” a nő. Ki kell emelni: egészen kivételes az, hogy a színészek csaknem dokumentarista alapossággal és hűséggel formálták meg szerepüket. Mindenki jó; Almila Bagriacik Aynur-alakítása briliáns.
Követik az alkotók a görög tragédiák hagyományait; már csak azért is, mert itt meg egy másfajta tragikus tradíció ad halálos végkifejletet. Mindez tiszta rendezői vezérléssel jut el másfél óra alatt – a kollektív lelkiismeretre apellálva – azonos kezdettől az adekvát végszóig. Krimi is ez a tragédia. A német jogállam is vizsgázik: se nem diadal, se nem justizmord a végeredmény. A bűn(ös)ök megbánás híján feloldódnak, sokan elmenekülnek. A bíróságon egyfajta igazságot szolgáltattak is, meg nem is; ám a társadalom könnyen felejt és túl nyugodt nem lehet.
A 2000-es évek elején játszódik a sztori; senki sem mondhatja, hogy aztán és azóta az integráció (mondjuk muszlim–européer tekintetben) ott vagy másutt rendes beilleszkedést hozott volna. A német intézményrendszer megtette, amit lehetett. De a migrációs nyomás legalábbis ébren tartja a kultúrák kibékíthetetlen konfliktusát; lám még a „bennszülettek” között is.
A filmben Aynur a saját és gyermeke jobb életéért hősiesen mindent megpróbál. Tanul, áruházban dolgozik, elvisel megannyi megaláztatást és próbatételt, egyedül kisfiút nevel, kicsit bulizna is. Kap is hozzá segítséget; a családja zömét kivéve. Érti, tudja, milyen kockázattal is járhat az elszakadás. 2000. szeptemberi dátummal az új kis lakása birtokbavétele mentén a monológját idézi a film 34. perce: „Képzeljétek el, hogy a gyermeketekből rossz ember lehet. Olyan rossz, hogy meg akarjátok szakítani a kapcsolatot vele. Mondjuk egy nap úgy ül az asztalhoz, hogy robbanómellényt visel, és azt kiáltja: Allahu Akbar!”
A vízió és a dátum jelképes. Rá egy évvel, 2001. szeptember 11-én történt a WTC elleni támadás. Nem a semmiből jött.
Egybevetésről írtam fentebb. Lesújtó hatással rám a filmben idézett embertelen törvény(szerűség)ek voltak leginkább. Dermesztő 6 pont szabja meg a női viselkedés nonszensz normáit és büntetésüket. (Sokan ódzkodhatnak embertelen kitételektől, ezért negligálják vagy leszólják ezt a mozit. Morális menekülőútként előjön az áldozat okolása is. Kár, sőt hiba.) Dermesztő emlékezetbe vésni mégis eme regulákat. Becsületgyilkosságot ér, az arra vezető „bűn” és büntetés oka:
„1.Ha a nő visszautasítja a neki kiválasztott férjet, elutasítja a kényszerházasságot.
2.Ha a nő a házasság előtt elvesztette a szüzességét.
3. Ha a nő el akarja hagyni a férjet vagy a családját, s véghez viszi a tervét, magával viszi a gyermekét.
4.Ha a nő aláássa a férfi tekintélyét (pl. azzal, hogy munkát keres.)
5.Ha a nő nem követi tovább hazája (sic, melyik?!) hagyományait, inkább a nyugati életstílust veszi át.
6.Ha a nő házasságon kívüli kapcsolatot létesít, avagy olyat, amit a szülők nem hagytak jóvá. Már a gyanú is elegendő ok.”
Rontana a megdöbbentő hatáson, ha magyarázatot fűznék ide. Talán csak annyi: nincs konszenzusra esély ezek és az európai normák között. A tűz és a víz összeeresztéséből legfeljebb fáradt gőz képződhet. Ez a mozi felnyit(hat)ja a szemeket. Tizenöt éve morális robbanást idézett elő az adott eset, meg néhány további hasonló Németországban. Aztán elült a vihar?! A filmes felelevenítés tisztességbeli közszolgálat. Itthon a gender-viták farvizén több is lenne annál. Csakhogy, ahhoz néhány nőpolitikusnak visszapillantó tükröt kéne szerelni a vállára?!
El kell oszlatni az illúziót a film honi fogadtatását illetően – is. Íme, két nyilvános komment; illemből megszemélyesítés, megszégyenítés nélkül. X ezt írta 2020. május 17-én: „Jó és megrázó film, igaz történet alapján.” Y viszont, szignója szerint egy hölgy néző, így foglal állást 2020. december 30-án: „Kár lenne tagadni, hogy a lányokat korán férjhez adták a szülők Magyarországon is. Suba a subához, guba a gubához, föld a földhöz. Még gyerekkoromban is ilyenekkel – Körhinta, Talpalatnyi föld – idegesítettek a filmesek. A mostaniak viszont a begyöpösödött agyú iszlám fundamentalistákkal bosszantanak.
Aynur tökéletesen megérdemelte a sorsát, mert tudnia kellett, hogy amit tesz az megbocsáthatatlan a családja szemében. És én is megérdemeltem, hogy a vérnyomásom az egekbe szökjön, mert ostoba idiótákról készített filmet nem volna szabad végignéznem.”
Itthon (ilyenek is) vagyunk!
Csak egy nő /eredeti címén: Nur eine Frau, angol verziója, címlapja szerint A Regular Woman, 2019/ 93 perces, német gyártású, így német és részben török nyelvű, magyar felirattal ellátott remekmű. Besorolása: nominálisan 15+ év, ám igazából 18+tól ajánlható felkavaró lélektani dráma. Valódi igazságmozi. – Főbb alkotók és közreműködők: rendezte Sherry Hormann; főszereplők: Almila Bagriacik, Merve Aksoy, Rauand Taleb, Aram Arami, Mehmet Atesci, Meral Perin, Selin Dörtkardes, Mürtüz Yolcu. – Látható az HBO GO-n. – A képek a film különböző nyilvános megjelenítéseiről valók, köszönet értük.