Azt írja a rendszeresen (érdemtelenül) megvásárolt hetilapom, a Sport Plusz, hogy már nem Dzsudzsák Balázs vagy a menedzsere dönt, hogy a focista hova igazol, hanem a félelem.
Dzsudzsi és menedzsere, bizonyos Vörösbaranyi nevű illető (aki a lap becslései szerint 320–561 millió közötti összeget keresett a focistán) attól tart, ha a mi sztárunk idehaza a másodosztályba süllyedt Debrecenben és a válogatottban lebőg, akkor azt „elképzelni is rossz”.
Rettegjenek csak! Jó néhány elszúrt döntés van mögöttük. Ezt az egészet csak azért idézem, mert jellemzőnek érzem a teljes magyar közéletre. A félelem. Beköltözött mindenhová. Normális az, hogy kórházigazgatók, orvosok tűrik, hogy csak úgy kitoloncoljanak betegeket a kórtermeikből? Normális az, hogy nincs országos tiltakozás azért, hogy gumibotos iskolarendőröket vezényelnek kisgyermekeket oktató intézményekbe? Normális, hogy hallgatnak a szülők, a tanárok? Normális dolog, hogy import tüntetőkkel zaklatnak szabadon megválasztott polgármestert? Hol vannak az őt megválasztók? Normális dolog, hogy lezárják a Balaton-partot a fürdőzők előtt, mert a miniszterelnök cimborái, rokonai felvásárolták a tó környékét? Normális dolog, hogy akadémikusok olyan elnököt választanak maguknak, akit nem akarnak? És normális dolog, hogy meghal egy nagyszerű cigányember, egy példakép, és a családja – állítólag saját maga írta (amit erősen kétlek) – nekrológjában sietve leszögezi, hogy a szegény halott «miniszterelnökünket Európa legnagyobb formátumú politikusának tartotta»?
Erre az országra ráborult a sötétség. És az embernek az az érzése, hogy ebben a sötétben félünk és vacogunk, mint a kisgyerekek.
Aztán egy távoli szerkesztőségben, egy Óbuda nevű helyen, kinyílik egy folyosóajtó. És egymás után jönnek ki rajta fiatal emberek papírossal a kezükben. Nyolcvanan. A papíron meg a felmondásuk. Jönnek egymás után, egyenként, hosszú sorban. Feladják a munkájukat, feladják az egzisztenciájukat. Feladják a biztost a bizonytalanért. Azért, mert szabadságra vágynak. Normális viszonyokra, amikor nem apró diktátorok mondják meg, milyen média kell nekik. Robog a gömböc át az országon. Mindent felzabál…
…és akkor egy távoli szerkesztőségben, egy Óbuda nevű helyen nyolcvan gombostűt böknek belé.