Győr többet érdemelne a kétujjas mutogatásnál

Jeles évforduló is indokolja, hogy továbbra is kiemelten foglalkozzék – teszi is ezt a jó két évtizede alapított internet-hírportál – az Infovilág hazánk egyik, csodálatos történelmet írt, Rába menti, ősi településével. Éppen az idén volt ugyanis 750. esztendeje annak, hogy Győr szabad királyi városi rangot kapott. És öt éve annak, hogy az Infovilág Győrről szóló mintegy 180 (!) írása kiemelkedő figyelmet szentelt a város – európai összehasonlításban is kiemelkedően szép – barokk-kori építészeti remekének, a Bécsi-kapu térnek, pontosabban: a tér sarkán magasodó, kétemeletes, késő klasszicista iker-lakóháznak, a Schäffer-háznak. (A nyitó képen: polgármesteri ujjak között a pusztuló Schäffer-ház tetőrészlete a Bécsi-kapu téren.)

Munkatársunk csaknem álló esztendőn át kutatta, hová lett a városközpontból 1992-ben nagy hirtelen elszállított bronzrelief, amelyet Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész készített a sz. kir. várossá előléptetett Győr 700. évfordulójára. Senki sem tudja. Némelyek szerint egy raktárban porosodik, mások azt mondják, hogy beolvasztották, megint mások: valamelyik egykori városi fejes a kertjében újra fölállíttatta. – No comment.

Jegyezzük meg: győri írásaink természetesen nem csupán az említett térrel és házzal foglalkoznak! Lapunk képes „helyzetjelentései” mindenekelőtt a városnak azon objektumait vették/veszik sorra, amelyek gyakorlatilag meg sem említtetnek a láthatóan csak a szépről s jóról regélő helyi sajtóban – a várost vezető párt íratlan (ám minden jel szerint szigorúan megtartandó) szabályai szerint…

A Google 2014-ben készült felvétele óta csak tovább romlott a Jókai/Zechmeister utcai saroktömb állapota.
Ugyanaz, 2018-ban, és ma is, tovább romolva.
Ilyenek a Zechmeister utcai palotasor épületei.
Egy szigorúan polgármesteri, másra nem bízható feladat: Dézsi szívgyógyász professzor utcanévtáblát szerel föl, pardon, le.
Egy ikonikus győri polgármester-portré.

Ezen „útmutató” alapján aligha foglalkoznak a helyi hírcsatornák a többi között a Rába-parti, siralmas állapotú palotasorral (micsoda álszentség: Zechmeister Károlyról, a várost a 19./20. századfordulón építő-szépítő, naggyá tevő polgármesterről nevezték el az egykor pompás házsorral ékesített utcát!), a padlásáig vízesedő-penészlő Jókai utcai saroképülettel, az évekkel ezelőtt bezárt, és ki tudja, újra mikor megnyíló múzeummal, a maga nemében egyedülállóan gyönyörűséges, a Kazinczy utcai, barokk Rozália-házzal együtt, amelyet a 18. század első éveiben Sajnovics Mátyás Győr megyei alispán építtetett; az ő unokája volt Sajnovics Ignác, a finn–magyar nyelvrokonságot felfedező nyelvész, aki gyerekkorában sokat tartózkodott a házban…


És ha már arra járunk, ott a pompázatos Széchenyi tér, a város egykori főtere, jó hatszáz esztendőn át piactere, felszíne alatt néhány méterrel római kori polgárváros maradványaival. Ezen a helyen zajlott le (Győr nem nagy dicsőségére) az utolsó boszorkányégetés 1688-ban; 27 évvel később ugyanott fejezték le Korponay Jánosnét, a lőcsei fehér asszonyt… És ez az a tér, amelyen nem csupán a múzeum (egykoron a pannonhalmi apát urak palotája) omlik-romlik.

Az egykori múzeumépület kívülről…
és az udvara a kutatási nyomokkal…

A közeli, Jedlik Ányos utca 19. szám alatti (homlokzati táblácskája szerint legalább műemlék jellegű) sarokerkélyes lakóház udvarát étterem-raktárrá alakították. (A sors iróniája: vele átellenben, az ugyancsak pompás Esterházy-palotában kapott helyet a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatósága!) Ugyanerre a sorsra jutott a két épülettel odábbi, a Széchenyi tér 3. alatt magasodó klasszicista műemlék lakóház udvara is! Az is egy étterem gazdasági udvarává silányult, miközben a néhány benn lakó egész nap örvendezhet a konyhaszagnak:

– Európa működő felében az ilyen szép, belvárosi házak udvarát, kapualját, lépcsőházát az ott élők virágokkal, oda illő szobrocskákkal, korsókkal, ülőalkalmatosságokkal teszik otthonossá, lakályossá.

És ha már a környéken járunk: a Széchenyi tér pandantja, a Duna-kapu tér sorsa még elszomorítóbb. Egykori jó ismerősöm, barátom, Winkler Gábor építész, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa, Nyugat-Dunántúl épített emlékeinek, mindenekelőtt Győrnek szenvedélyes kutatója, felújítója, őrzője korai haláláig síkraszállt a Duna-kapu téri mélygarázs megépítése ellen.

Jó állapotban megmaradt, megmenthető építészeti emlékek a Duna-kapu tér alatt — visszatemették valamennyit.

Ha már az 1930-as években végleg lerombolták a Mária Terézia korabeli pattantyús házakat, legalább azt őrizze meg Győr, amit akkor, évtizeddel ezelőtt még találhatnak a régészek — hangoztatta a tudós építész, ám Winkler Gábor elveszítette a „csatát”: a Borkai-féle városháza által oktalan erőbevetéssel szorgalmazott terv valósult meg. Mélygarázs létesült a tér alatt, a teret pedig az év igen nagy részében üresen álló rendezvény-helyszínné változtatták. (Legyünk tárgyilagosak: hétvégenként, réges-régi szokás szerint végre újra piac helyszíne, most meg éppen korcsolyapálya és óriáskerék vonzza oda az embereket.)

Annak ellenére, hogy Winkler professzor és a győri városvédők az utolsó pillanatig érveltek: a mélygarázs építése mindenképpen a föld mélyén rejtőzködő kazamatarendszer megsemmisítésével jár. Elképesztő oktalanság „becsalogatni” a reneszánsz-barokk belváros szívébe a környezetszennyező, a gyalogos és a hagyományos kerékpáros közlekedést akadályozó gépkocsikat. Az okos megoldás az lenne, ha a történelmi városmagtól távol építenének mélygarázst/garázspalotát, és onnan környezetkímélő tömegközlekedési eszközökkel (pl. elektromos kisbuszokkal) hoznák be a belvárosba igyekvőket.

A szerfölött szerény prof. polgármester már megörökíttette magát.

Bár alapos régészeti feltárást végeztek a leendő beruházás helyén, Borkai városházája a mélygarázs, nem pedig a reneszánsz kori erőd föllelt bástyarészeinek, kazamatáinak a megmentése mellett döntött, holott tehette volna napjaink és a jövő nemzedékeinek szolgálatában. (Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem a sokáig legesélyesebb Győr lett Európa egyik kulturális fővárosa.)

Az igazán európai döntés ugyanis csak ez, a garázsépítés elvetése, és semmi egyéb lett volna. A szakszerű teljes feltárást, renoválást, részbeni újjáépítést – okos és kellő indokokkal erősített pályázat alapján – az Európai Unió minden bizonnyal sok milliárd forintra váltható euróval támogatta volna, mi több, elkészülte után akár az Europa Nostra fődíjára is érdemesítették volna a szakemberek.

Nem így történt, a mélygarázs előbbre való volt, az Audi-város urai nem voltak hajlandók belátni, hogy a győri Dunakapu tér alatt rejtőző romok – miként Winkler professzor leszögezte – Európa történelmének pótolhatatlan emlékei.

A Győr városképével foglalkozó mintegy 180 Infovilág-cikk tartalmának összefoglalása igen hosszúra nyúlnék, ezért nem is szeretnénk terhelni vele az olvasót a 2021. év utolsó napján. Még akkor sem, ha e sorok írójának és az Infovilág – mindenekelőtt győri – olvasói ezreinek csupán a hangzatos plakátszöveg jut, a városszerte kibiggyesztett szlogen: „Szívügyünk Győr”. (Öt év alatt nem sikerült találkoznunk, beszélnünk a győri városépítésszel: Borkai “szakemberét” Dézsi prof. elzavarta, a sajátja meg állítólag önként távozott tisztségéből…)

Mert ha valóban “szívügy” (a prof. polgármester eredeti foglalkozása szívgyógyász) lenne, a városháza urai már réges rég megtalálták volna a módját, hogy helyreállításra kötelezzék

Festett vászon takarja a “lényeget”:

a Bécsi-kapu téri Schäffer-ház tulajdonosát (a Borkai-adriázás kapcsán híressé lett, sokszoros kaszinótulajdonos dr. Rákosfalvy ügyvéd által alapított kft.-ről van szó) , továbbá rendbe tegyék

a Szt. László király utcai „Napóleon-házat”,

Önmagáért beszél a Szt. László király utcai Napóleon-ház:

Sok év óta vár a nagy felújításra.

a Zechmeister utcai palotasort,

a Szt. István úti „ügyvédikamara-házat”:

A hatalmas saroképület már évek óta gyakorlatilag lakatlan.

a valamikori pénzügyőrségi palotát, amely a 20. század elején még ilyen volt:

Ma pedig ilyen:

Belül még rettenetesebb kép fogadja a látogatót…

a gyönyörűséges Fejérvári-házat az Apáca utcában:

az ország egyetlen, 19. századi műemlék csónakházát a Rába-szigeten:

meg a társát a Mosoni-Duna partján,

az újvárosi Kossuth Lajos utca műemlék(-jellegű) épületeinek sokaságát:

…van még néhány tucat hasonló képünk!

a város mindössze 63 éves pályaudvarát, ahol fontosabb volt kormányablak létesítése egy váróterem helyén,

Pardon, ez nem a győri, hanem a New York-i főpályaudvar!

miközben az utasok minden erejüket összeszedve bóklásznak lépcsőkön le és föl a csomagjaikkal, mert nincs lift a peronok és aluljárók között…

Ez a látvány fogadja sok év óta a Győrbe érkezőt a pályaudvar indulási csarnokában.

…és a többi, mert a város pusztulását bemutató felsorolásnak itt még nincs vége! Ha netán az igen tisztelt prof. polgármester nem tudná, ide írjuk: valamennyi győri tiszteletét az idők végezetéig megérdemlő Zechmeister Károly polgármester nem az ujjait mutogatta naponta akárhányszor, hanem cselekedett Győrért, és a város országos, sőt, nemzetközi példává magasztosult.

Meggyőződésünk, hogy a győri városkép szépítéséért írott csaknem kétszáz cikkünk korántsem volt haszontalan. Még akkor sem, ha kezdetben a Borkai-féle adminisztráció, majd pedig módszereiben méltó utóda, a prof. dr. által dirigált hivatal (a polgármester meg nem tartott írásos ígérete ellenére!) mélységesen mély, kalmalduli hallgatása ellenére is kénytelen volt tettekkel elismerni: igaza van az Infovilág újságírójának. Elsőként eltakaríttatta a Tűz utcai/Iszkápa közi lakóházak által körbefogott, sok száz köbméter szemetet és hulladékot. Aztán meg hozzálátott az Aradi vértanúk útjai nemzedékek háza fölújításának. Még előtte pedig elkezdődött a Hajós Alfréd által tervezett, ugyancsak legalább építészeti emléknek számító uszoda fölújítása és bővítése.

Arról itt most nem értekezünk, hogy hány ezer millió forintért, elvégre a NER-nek is vannak költségei…

A félreértések elkerülése végett: ezt a márványtáblát nem Zechmeister Károly állíttatta önmagának.

Egyébként pedig: boldog új évet, drága Győr!