Győztesek innen a második X-en

A Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium 12. évfolyamosainak „Ruin” nevű csapata nyerte meg a „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” országos középiskolai vetélkedő idei döntőjét. (A képen a győztes csapat tagjai: Ferenczi Bálint, Kurcz Lili, Lin Jia Qi és Sarkadi-Nagy Lili.)

A vetélkedő célja, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni elsőválasztóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.
A versenyre a 14–18 éves diákok nevezhettek, négyfős csapatokat alkotva. Összesen 118 csapat, 472 tanuló jelentkezett a megmérettetésre, közülük a regionális középdöntőket követően 13 csapat jutott a ma megrendezett budapesti országos döntőbe. A legjobb csapatoknak nem csupán lexikális tudásukra, hanem a kreativitásukra is szükségük volt, hiszen az írásbeli feladatok mellett a zsűri értékelte előadás-módjukat és vitakészségüket is. A vetélkedő tematikája ugyanis tudatosan lép túl a lexikális tudás számonkérésén és jutalmazásán.
A feladatok között hangsúlyos szempont a csapatmunka ösztönzése, a fiatalok vita- és érvelési készségeinek segítése.

A versenyt a Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium „Ruin” nevű csapata nyerte meg; a vdefrsenyre Tar Imre tanár úr készítette fel a tanulókat. A diákok jutalma: utazás iskolájuk részére Strasbourgba, az Európai Parlament „Euroscola” programjára.

A második helyezett az ugyancsak budapesti Bornemisza Péter Gimnázium „Team Bornemisza” nevű csapata, harmadik a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium (V. kerület) „X-Imperio” csapata. – A második és a harmadik helyezett nemcsak értékes tárgynyereményeket nyert, hanem ellátogathat Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe.

A vetélkedőt az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Nemzeti Választási Iroda a jövőben is újra megrendezi. A döntőnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott helyet.