Fontos és a tudomány szempontjából különösen értékes kötetet adott ki a héten az Atlantic Press; a szerző Daniel Jonah Goldhagen amerikai egyetemi tanár, tudományos kutató. Goldhagen – eredetileg (és évtizedekkel ezelőtt!) disszertációnak készült – munkájában nehéz feladatot vállalt. Nemzetközi vitát gerjesztett. (Kép: magyar zsidó kisfiúk a birkenaui haláltábor rámpáján 1944-ben.)
A hazai könyvkiadásban a holokauszt-irodalom gyakran megjelenik, a műfajt tekintve többféle módon. A szépirodalmi alkotásoktól a visszaemlékezések hosszú soráig, a sokféle kutatási eredménytől a lexikonszerű és térképes feldolgozásokig a közlemények sokfélék, változatosak. Sokszor másodrendű részletekkel foglalkoznak, a gyökerek feltárását, a felelősök megnevezését, a felelősség kérdését nem emelik ki. Nem ritkán előfordul, hogy áthárítják, nem méltatják olyan figyelemmel, mint amilyenre napjainkban is nagy szükség lenne, sőt: van.
Az igényes feldolgozások nem kerülik el, ritkán kerülik meg a felelősség kérdését. Magyarország (és a szomszéd országok) esetében hasonló a helyzet. Vannak szerzők, akik számára a felelősség kiemelt kérdésnek számít, vannak, akik éppen érintik és akadnak tagadók.
Goldhagen (a képen) – eredetileg disszertációnak készült – munkájában nehéz feladatot vállalt. Vitát indukált. Az elterjedt mérséklés, méricskélés, jelentéktelenítés helyett kiállt a pástra. Sokakkal szembekerült, mert olyan tényeket elevenített fel, melyek az „egyszerű németek” felelősségét bizonyítják. Tények sokasága szól amellett, hogy a mindennapok német polgára, polgárasszonya és ifja ott volt a tömegben. Az is tény, hogy – különösen a nácipárt hatalomra jutásának kezdeti hónapjaiban – nem mindenki önként tette. Voltak, akiket iskolákból kivezényeltek, másokat a napi munkavégzés után kirendeltek. Ezután jobban odafigyeltek Göbbels vagy Hitler szónoklataira, majd a közönyből kiemelkedve, valamiképp az új hatalom által jutalmazva, már ott meneteltek az üvöltöző, randalírozó tömegben. A zsidó üzletek kirakatait betörték, voltak, akiket megvertek, majd elhurcoltak.
A kisember, az addigi éhes munkanélküli végre jóllakott. Egyenruhába bújt, csizmában és derékszíjjal jól érezte magát. Ekként az erősek közé, a hatalom árnyékába, máskor valamilyen pozícióba emelkedett/emelte a pártpolitika. Már azt ordította, amit vezényeltek neki, egyáltalán boldog volt, ha vezényszót, katonazenét hallott. Vad indulatok fűtötték, nemsokára már automatikusan uszította a megvadított kutyát, vagy felingerelt embertársát a másikra, a gyengébbre, a tömegnek kiszolgáltatottra.
És örült az erőnek, az erőtől duzzadó tömegnek, immár elhitte, vérévé vált, maga is felsőbbrendű. Igen, vannak alsóbbrendűek, olyan fajhoz tartoznak, melynek tagjai emberlétre nem méltók. Szolgák, segédnépek, kasztrálandók, meddővé operálandók. Mindössze csekély iskoláztatásra érdemesek. Legyenek pásztorok, végezzék el az alantas munkákat, vagy helyük a gázkamrában, a tömegsírban vagy krematóriumban van.
Goldhagen hatalmas munkát végzett. Tudományos mércével dolgozott, nem udvarias. Szokatlan, hogy sokszor határozottan, keményen bánik a németekkel. A kirekesztő folyamatoktól indulva, ítéletet mond – közben érvel, tények ezrével bizonyít – a tömeggyilkosságok szervezőiről, elkövetőiről. A dermesztő valóságról; az „egyszerű németek” tevékeny részvételéről a népirtásban.
A hideg tárgyilagosság helyett a kötet lapjain a valósággal szembenézés kapott helyet. A szerző az antiszemitizmus új, különleges típusát elemezte. A történelemben egyedülálló tömeggyilkosság számos fontos adatát, vonatkozását gondolta újra. Kétségbe vonja, hogy Hitler, Himmler, Göbbels és Göring ítéletvégrehajtói mindent parancsra tettek, állításait gondosan bizonyítja is.
A gyötrő kérdést alaposan vizsgálja, hol található a kegyetlenkedések gyökere. Miből fakadt a következtetés, hogy a zsidóknak meg kell halniuk? Le kellett ásnia a német antiszemitizmus kifejlődéséhez, ezekben a fejezetekben alapos, nehéz, összetett elméleti vizsgálódást olvashatunk. A német zsidópolitika fejlődési folyamatait is górcső alá vette, miként célozta meg hatalom a zsidók „társadalmi halálát”, a német társadalomból való eltávolítását, a „zsidó befolyás” felszámolását.
Magyar zsidók szelektálása Auschwitzba érkezésükkor 1944-ben.
A „végső megoldásban”, vagyis a tömeges legyilkolásban, a sokféle területen változatos és iszonytató módszerekkel történt megsemmisítésben részes német katonák, különféle egységek magatartásának analízise megrázó olvasmány. Elgondolkodtató az erkölcsi felmentés egykori és későbbi módozatainak tára is.
A német tudományok művelői – sokszor szakmájukban kiválók – a gyilkosságokat biológiailag programozták, az emberi (vagy annak látszó) lényeket fajok szerint osztályozták. Mások egy nép teljes és végleges megsemmisítését „pártfegyelemből”, német nemzetiszocialista meggyőződésből magyarázták, áltudományos kutatásokkal indokolták, tanították. Róluk sem feledkezhetünk meg, mert a gázkamrákig vezető folyamat részesei voltak.
Goldhagen könyve nehéz, megrázó olvasmány. A vaskos tanulmány megírásakor fiatal amerikai szerző felfogása, a német átlagember elmarasztalása nem mindenkinek tetszik, és ez természetes. A kötetben, a náci–német korszak vizsgálatával, történelemszemléleti problémákkal új megközelítésben szembesülünk. Figyelemre méltó, hogy a fajok, népek, vallások és felekezetek viszonyának olyan kérdéseiben foglalt állást, melyek a mához szólnak.
Az új tudományos eredmény megállapításai, következtései korunk emberét a gyors és ellenmondó történések értékelésében, a mindennapokban való eligazodásban segítik.
Daniel Jonah Goldhagen: Hitler buzgó hóhérai / Az egyszerű németek és a holokauszt. Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2017, 446 oldal. Fordította: Bokor Pál.