A gyönyörűen faragott boroshordók láttán szemünk-szánk eláll attól, ahogyan elődeink a régi hazai pincészetek hordóit tisztelték. Kiss Imre, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum igazgatója szerint fotózni sokan tudnak, de ilyen jól kiállítást rendezni, mint Tóth József kurátor, csupán kevesen.
Tóth József „védekezésül” előadta, hogy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete fotóművészeti tagozata nevében itt csupán a karmester szerepét töltötte be, vagyis kollégáit irányította a megfelelő helyekre, akik korántsem „celebek”, hanem hívatásuknak elkötelezett művészek. A magyar hordók történetét legjobban ismerő Dékány Tibort követték Füles, a „tótumfaktum” fényképészei, hogy a pixeleket nem kímélve, önzetlenül megörökítsék az utókornak a párját ritkító famunkákat. Fényképeken mutatják a kádárok munkáját, ahogy máig is készítik a kisebb-nagyobb vagy éppen hatalmas, hasas hordókat, vasalásokat. Láthatók az óriási rakásban felhalmozott dongadarabok, amelyek a hordók farészét alkotják. Az értékes hordókat csodálatosan faragott díszekkel vagy családi címerekkel látták el. Minden a bor tiszteletét fejezi ki. Különleges címkét kaptak az Esterházy- vagy más pincészetek hordói; még különlegesebbek a 19. századi emlékeket idéző, Kossuth és Deák alakját mintázó faragások; gyakori Bacchus szőlőfürtökkel díszített feje.
A kurátor élete azonban csupa küzdelem – említette Tóth József. Például itt a reklám helye: az egyesület a kiállításhoz megelőlegezte az egész összeget, mert a húszadik évét ünneplő NKA csak három nappal a megnyitó előtt fizette ki a neki ígért pénzt. Az egyedülálló kiállítás mégis létrejött a múzeum bejáratának befedett folyosóján.
Volt egyszer egy Vidámpark…
Az MKVM másik, frissen elkészült, a Vidámparkot búcsúztató kiállítása ugyancsak április 6-ig látogatható egy különteremben. Tóth József Füles a 2013. szeptember 30-i végleges bezárás előtt néhány héttel, neves fotóművészeivel járta be a tulajdonképpen 175 éves Vidámpark területét, hogy megörökítse az utolsó pillanatokat, amelyek hamarosan végképp eltűnnek – akár az emlékezetünkből is. A kiállítás nem a szórakoztató központ történetével foglalkozik, bár az is „megérne egy misét”, hanem csak a bezárás előtti napokról.
Régi tapasztalat, hogy 50–100 év múltán már nagyon nehéz jó minőségű dokumentumokat fellelni egy-egy megszűnt intézményről. Ezt megelőzni indultak útnak a fotósok, hogy felkeressék a hajdani jeles szórakoztató eszközök, gépek emlékeit. Fényképeiken a nemrég megszűnt Vidámparkból a családi szórakozások széles skálája elevenedik meg. Régi története tavaly szomorú véget ért, ezért engedtessék meg a siratás! A fotósokat nem látta szívesen az igazgatóság, annyira, hogy belépődíjat követelt tőlük, amikor már régen eldőlt a bezárás ténye.
Itt most nincs szó az állatkert jogos bővítési igényéről. A főváros messze leglátogatottabb „állati” intézménye ugyanis manapság felülmúlja a múzeumok összes látogatójának létszámát a belföldiek körében.
