Humanitárius vízum az élet védelmében, az embercsempészet ellen

Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat avégett, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak. (Kép: Der Tagesspiegel)

• Az Európai Unió területére való belépésre kizárólag a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása céljából jogosít fel

• A vízumkérelmeket a külföldi uniós nagykövetségeken és konzulátusokon kell benyújtani és ott is vehetők át

• A nemzetközi védelemben részesülők 90 százaléka szabálytalanul lép az unió területére

•   2000 óta csaknem 30 ezren vesztették életüket, miközben megpróbáltak Európába jutni

Az Európai Parlament ma felkérte az Európai Bizottságot, hogy 2019. március 31-ig nyújtson be jogszabály-javaslatot az európai humanitárius vízum létrehozására. A vízummal az azt kiadó tagállam területére léphetne be a jelentkező, de a belépés egyetlen célja a nemzetközi védelemért folyamodás lehet.

A jogalkotási kezdeményezést 429 szavazattal, 194 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

A képviselők hangsúlyozzák, hogy annak ellenére, hogy az unió többször beszélt már a menedékért folyamodók biztonságos és legális Európába jutásának biztosításáról, még mindig nem létezik harmonizált eljárás a védett belépésre. A képviselők szerint a törvényes lehetőségek hiánya miatt a nemzetközi védelemben részesültek 90 százaléka kénytelen illegális úton belépni az Európai Unió területére.

A Parlament szerint a humanitárius vízumok segítenének a Földközi-tengeren és a migrációs útvonalakon gyakori halálesetek visszaszorításában (2000 óta legalább 30 ezren vesztették életüket az uniós határok felé haladva), és az embercsempészet elleni fellépésben. A vízumokkal az is megelőzhető lenne, hogy a menedékkérők embercsempészek vagy erőszak áldozataivá váljanak, vagy kényszermunkára kötelezzék őket.

A vízummal az érkezők ügyének kezelése, a menedékkérelmek befogadása és feldolgozása is könnyebb lenne, emellett a menedékkérőkre, bűnüldözésre, határőrizetre, megfigyelési és mentőműveletekre szánt uniós források is jobban hasznosulhatnának, jegyezték meg a képviselők.

A javaslat egyértelműen kimondja: a vízumért folyamodóknak bizonyítaniuk kellene, hogy üldöztetés fenyegeti őket, és hogy esetükben nincs folyamatban letelepítési eljárás. A jelentkezés értékelése nem foglalja magában a jelentkező státuszának teljes körű meghatározását, de a vízum kiadása előtt minden jelentkezőnek a vonatkozó nemzeti és európai adatbázisok segítségével át kell esnie a biztonsági vizsgálaton a biztonsági kockázat kizárása céljából.

A Parlament felkéri az Európai Bizottságot, hogy 2019. március 31-ig terjesszen be az európai humanitárius célú vízumról szóló jogszabályjavaslatot. A Bizottságnak indoklással ellátott, részletes választ kell adnia a Parlament kérésére.

Az elfogadott szöveg itt elérhető
A vita felvételről (2018.11.13.)
A sajtótájékoztató felvételről  
Jelentéstevő: Juan Fernando López Aguilar (S&D, Spanyolország)
EP kutatószolgálat: a humanitárius vízumok eredményének elemzése (2018. október, angolul)
Humanitárius vízum: a cél, hogy a menedékkérők biztonságos helyre érkezzenek az életük kockáztatása nélkül (interjú a jelentéstevővel)
Szabadon felhasználható kép- és hanganyag
Az eljárás lépései