Nem is lenne Szegvári Kati, ha nem kifogással kezdené a mondandóját, amikor megjegyzi: „Van ennek a könyvnek egy nagy hibája…” A szerző összerezdül, ám a magyar televíziózás egyik nagyasszonyaként ismert újságíró, szerkesztő-riporter, műsorvezető és persze tanár már folytatja is: az a baj, hogy a kiadó nem mellékelt a kötethez legalább egy cd-t, amelyen összegyűjtve hallható lenne Szilvi nevetése, önfeledt kacaja, döcögése, kuncogása, nyerítése, vihogása, kacarászása, hahotázása, mert csak azzal együtt egységes egész: Krizsó Szilvia.
Moccanni sem lehet a pesti, nagykörúti Örkény könyvesboltban: Krizsó hozta a közönségét. A nép aztán alig észrevehető fluktuációval késő estig maradt is a Kossuth Kiadó hagyományos, karácsony előtti közönségtalálkozóján, amelynek találó jelzője az „ajándék ez a nap”…
A pillanatnyi csöndet kihasználva szólt közbe a hazai rádiós újságírás nagyja, az egyetemi tanárként is ismert Prima Primissima-díjas Rangos Katalin: „Kacagj, Krizsó!” És a kívánság máris teljesült: a humort díjazó és művelő Szilvi fölszabadultan kacagott, csaknem hahotázott – vele együtt a (csupán fizikailag, a helyhiány miatt) szorongó közönség is.
Ebben a pillanatban váltott a hangulat arra a szintre, amely immár öt év óta jellemzője Krizsó Szilvia szerepléseinek, előbb a Libikókában, újabban pedig a KrizShow-ban. (Ez utóbbi műsorcím önmagában is telitalálat!) A műfaj a magyar televíziózás másik kiválóságának, Vitray Tamásnak a meghonosításában vált milliókat a képernyő elé ültető programmá a nyolcvanas évek közepén „Tóksó” címmel – szellemesen utánozván az amerikai eredetit, a talk show-t, és amelyet most a legsikeresebben Krizsó Szilvi művel kétszeresen is: a budai Margit körút egykorvolt Május 1. mozijából Átrium kulturális intézménnyé előlépett színházteremben (befogadóképessége miatt viszonylag kis közönség előtt), majd pedig felvételről az ATV-ben, rekord nézettséget produkálva.
Az ma még nem megmondható, hogy rekordot dönt-e Krizsó most megjelent kötete, a „KrizShow”, ám ha a mostanival azonos műfajú „Krizsó. 10 bizalmas beszélgetés” című (és ugyancsak a Kossuth által gondozott) hatalmas sikert aratott kötetet vesszük alapul, akkor aligha tévedünk. A szerző ugyanis közismert, közkedvelt közönségmágnes, akinek kitűnő a szimata arra, hogy kiket hívjon beszélgetni. Ráadásul elképesztően jól kérdez a kollegina, kacajával vagy éppen hahotázásával képes külön bájjal gazdagítani a gyakorta önfeledt beszélgetést.
(Az eredetileg belpolitikai újságíró Krizsó Szilvia nem röstellte megvallani: sokáig élvezte a hivatásának ezt az ágazatát mindaddig, amíg kívülről, felülről és indulatok nélkül tudta közvetíteni a hiteles lényeget. Csakhogy, miként sok pályatársunknál ez bekövetkezett: egyszer csak elfogyott a tárgyilagos higgadtság, mert az események és szereplőik a legjelesebbeket is képesek voltak kihozni a sodrukból. Az indulat viszont súlyosan árt a tárgyilagosságnak, a hitelességnek, és rövid időn belül az újságírót kiáltják ki bűnbaknak.)
Krizsó nem interjúkat készít (ezt jó, ha tudja mindenki), miközben úgy kérdez, mintha előtte tükörben gyakorolta volna. Krizsó beszélget. És ezt a közönség díjazza, mert virtuálisan az ő kérdéseit, megjegyzéseit, véleményét is megfogalmazza, nyugtázza a válaszokat. Nem rámenős, mégis ki- meg föltárulkoznak érdeklődő félmondatai, ösztönösen kellő rövidségűre fogott megjegyzései a lényegre terelik partnere szavait, mondandóját. Annyira természetes mindez, hogy akár irigykedhetnének is a hivatásbeliek. De nem teszik, mert szeretik Szilvit, aki eminens módon tudja a szakmát.
Ehhez persze nem lett volna elegendő pusztán a rátermettség, a „született szilviskedés”, a hivatás elsajátításához kellett az a szakmai környezet is, amelyben Krizsó fölcseperedett. Kellett hozzá Szegvári, Rangos, Vitray, Friderikusz…és nem utolsósorban nemzedékek hihetetlen türelmű tanára, Kertész Zsuzsa is. A hazai nagy és szerencsére népes tévés- meg rádiósnemzedék, amely még hivatásnak és nem pénz (minél több pénz) megszerzési forrásának tekintette a kamerák és mikrofonok közötti-előtti szereplést.
Krizsó az új tévésnemzedék (egyelőre kis számú) azon közösségének a tagja, amelyik ismeri a mértéket: ízléssel, hozzáértéssel adagolja a kereskedelmi tévézés legjobb fűszereit, új színnel, aromával és ízzel gazdagítva a magyar tévézés hagyományos alapjait. Közléseivel, megjegyzéseivel, érdeklődésével (!) kelti föl a kérdezett, a vendég rokonszenvét önmaga (és persze a közönség) iránt is. Ez a kölcsönösség és egyenrangúság, sajnos, mind kevesebbek sajátja.
Most veszi csak észre a krónikás, hogy érdemben nem is írt a könyvesbolti Krizsó-show okáról és tárgyáról. Ezennel megteszi: megjelent Krizsó Szilvia Átrium-belii beszélgetéseinek második folyamából válogatott interjúkötete, ami korántsem kérdezzfelelek, annál sokkalta tartalmasabb, izgalmasabb – főként azok számára, akik nem voltak ott a nézőtéren és a tévéfelvételeket sem tudták (mind) megnézni. A szerző tömör megjegyzéseivel, „helyszínrajzaival” kiegészített és most nyomtatásban is közzé tett beszélgetések – az olvasás közben képzelt krizsói kacajokkal – többet kínálnak, mint szórakozást.
Egy kiváló újságíró újabb értéket teremtett (és bizonnyal még értékesebbet is fog, ha például nem pusztán fővárosi alanyokat invitál beszélgetésre), amelyet bárki jó szívvel tehet a karácsonyfa alá.
(A kötet szereplői: Alföldi Róbert, Fischer Iván, Geszti Péter, Havas Henrik, Kovács Patrícia, Mautner Zsófi, Náray Tamás, Nyáry Krisztián, Ónodi Eszter, Rudolf Péter, Scherer Péter, Sebestyén Balázs, Stohl András, Szulák Andrea.)
Ma este a budai, Margit körúti Átrium színpadán az év utolsó KrizShowja! Vendégek: Janza Kata és Dolhai Attila, valamint Lackfi János.