Kemenes 2.0, avagy: terjeszkedés járvány idején is

Különleges színfolt jelent meg pár évvel ezelőtt a hazai vendéglátás palettáján a Kemenes által, amely mára sikeres, milliárdos forgalmú (!) vállalattá terebélyesedett. A névadóról, Kemenes Edithről tudni kell, hogy 56 éves korában hódította meg – a start up, a kezdő, föltörekvő cégek fiatalos lendületével és elszántságával – a sütemények birodalmát, hogy aztán pár év alatt százfős vállalatként, széles kínálatú üzlethálózattá terebélyesedett családi vállalkozássá fejlődjék. (A képeket Okolicsányi Zoltán készítette.)

Kemenesék kezdetben csak a Lipóti Pékséget látták el cukrászati készítményekkel – ügyes üzleti húzás: nem kellett bajlódni az árusító pontok kiépítésével –, hogy aztán később megnyíljanak a hamar népszerűvé vált saját cukrászdák. Először Biatorbágyon, ahol a gyártó üzem van, majd a budai, I. kerületi Attila úton, utána Pesten, a Vámház körúton, később a Gazdagréthez közeli Madárhegyen, majd a Campona bevásárló-központban. Ma már a Fény utcai piacon is működnek (franchise rendszerben) Kemenes „sütibutikok”.

Időközben – először a cég telephelyén –ebédeltetésre vállalkoztak Kemenesék. A kisebb helyeken a szendvicsek, saláták kínálatát bőséges reggeliválasztékkal bővítették, miközben folytatták az új és újabb üzleti tervek megvalósítását.

Ami leginkább meglepi még a szakmabelit is, hogy a covid-járvány idején is terjeszkedik a cég, méghozzá úgy, hogy igyekszik megtartani az alkalmazottakat. Amikor egységei kényszerű módon zárva voltak, akkor a kiszállítás és a háttérmunka vált fontossá. Ez utóbbi jegyében jött létre a pesti, Vámház körúti üzletben a desszertstúdió, ahol süteménykészítő tanfolyamokat és szakmai rendezvényeket tartanak. Különösen népszerűek a torta- és macaron-készítés fortélyaiba betekintő foglalkozások.

Nemrég Zugló egyik elegáns, fejlődő negyedében nyitották meg Kemenesék a  cukrászdájukat és pékségüket, amely hamar népszerű vált a környéken, hiszen nincs arrafelé hasonló, sokoldalú és kulturált intézmény.

Amíg körülnézünk az ízlésesen berendezett, az épület stílusához jól illeszkedő üzletben, egyre-másra térnek be a babakocsit toló kismamák. Gazdag a tea-, a kávé-, a limonádé-gyümöcslé-választék, népszerűek a szendvicsek, saláták; sokan csomagoltatnak, elvitelre kérik. Mások „csak” kikapcsolódni térnek be ide, egy-egy kapucsínó meg kroasszan indítják a napot.  

A főszereplők, persze, a sütemények, választékuk bőséges, a bolt igyekszik minden igényt kielégíteni. Van, aki „csak” a megszokott Kemenes-krémest kéri, más a nagymama kedvencének, a női szeszélynek örül, amely persze kicsit újra gondolva mutatja magát a gazdag pulton.

Megint más a paleo, vagy a cukormentes édességek, illetve a bájos, virág alakú macaron kedvéért tér be. Van, aki csak azért nyit be, hogy a helyben sütött pékáruból túrós buktát vagy éppen frissen sütött, magos bucit vásároljon, esetleg születésnapi tortát rendeljen. Formálódik már a gazdag reggelikínálat, amely nemcsak a szokásos omlettekből áll majd…

Bár csak nemrég nyitottak Kemenesék Zuglóban, hamar kialakult és egyre bővül a törzsközönség. Hálásak a környékbeli kutyasétáltatók is, hogy kedvencük sincs kitiltva a zuglói cukrászdából.