Kína – az újjászülető Csungkuo

A kínai nyelvű Csungkuo (中国) szó magyarul azt jelenti: „Középső Birodalom”. Már az ősi Csungkuo főként, ha nem is csak gazdasági eszközökkel terjeszkedett avégett, hogy az akkor általuk ismert világ közepe legyen. Ez a középpont egyébként akkor számukra Peking és ott az „Ég temploma volt”, amely ma a világörökség része, ékszere (Laci fiamat mózeskosárban meg is örökítettük a szent helyen, amikor 1965–67-ben az MTI távol-keleti tudósítójaként dolgoztam).

Ma pedig? Kína, kigyógyítva magát a gyarmatosítások megalázottságából, nem titkoltan arra törekszik, hogy mielőbb újból Csungkuo legyen. (A nyitó képen: bevetésre készen akár az agyaghadsereg is…)

„Kína sikerének kulcsa a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése és a kínai jellemzőkkel bíró szocializmus fenntartása” – mondta sokak meghökkenésére minap Medgyessy Péter volt miniszterelnök a kínai Xinhua hírügynökségnek adott exkluzív interjújában. Mivel az idén ünneplik a KKP megalapításának 100. évfordulóját, Medgyessy kifejtette, melyek szerinte a párt hosszú távú sikerének fő okai: „Minden társadalom olyan társadalmi rendet keres, amely a legjobban megfelel saját történelmének, kulturális hagyományainak és népe karakterének”.

Amit mond, azon lehet, sőt kell is egyszerre töprengeni, meg vitázni. Azon is, miért nyilatkozott Medgyessy éppen ebből az alkalomból, és ott, ahol tette.  

De ha leszedjük róla a sallangot, megfogalmazta annak a lényegét, amit kínai modellnek szokás nevezni…

Szocialistának számító társadalmi-állami berendezkedéssel, az állam által ellenőrzés alatt tartott széleskörű, támogatott kapitalista vállalkozói közreműködéssel. És nagy hangsúllyal a történelmi hagyományokra is építve. Hiszen a jó néhány ezer éves, a génjeikben gyökerező kínai gondolkodás egyik alapja a (távol lévő) Császár természetesként való elfogadása. Ezt most KKP-nak, illetve a párt első emberének hívják…

Bizony, Mao Ce-tungot is sokan császározták, s ennek jegyében fogadták el azt, amit az ő parancsainak véltek tudni. Sőt: a modern Kína megteremtőjének számító Teng Hsziao-ping sem tiltakozott ez ellen, mert úgy látta, ezzel is előre jut Kína. És tette ezt az ország egyedülállóan hosszú tapasztalataiból fakadóan, a két és fél ezer éve élt Konfuciuszra hivatkozva: „Az igazi hiba az, ha hibázol, és nem javítod ki”. Annak a bölcsességére hagyatkozott, akinek filozófiája – benne ez is – mind a mai napig töretlenül meghatározó szerepet játszik, sőt, éli egyre erősödő reneszánszát nemcsak Kínában, hanem szerte Délkelet-Ázsiában.

A gyakorlatban pedig immár Ázsián túl Afrikáig és Dél-Amerikáig, olyan helyeken is, amelyeket „Amerika hátsó udvarának” szokás nevezni. A kozmoszban pedig a Marson a minap megvetette fémlábait a kínai „marsjáró”, miközben lépésről-lépése épül az önálló űrállomás is – az amerikaiak, a NASA nem kis bosszúságára.

Más irányban pedig, a kínai–orosz kapcsolatokban, a stratégia tények között emlegetik és joggal, hogy Hszi Csin-ping kínai és Putyin orosz elnök a minap közösen volt internetes tanúja a legújabb kínai–orosz atomenergia-együttműködési terv megkezdésének: a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern megkezdte a kínai Tianwani Atomerőmű 7. és 8., valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkjának építését – számolt be róla a China Radio International.

„Kaukázus 2020″ néven meg éppen akkor tartott 80 ezer katonával közös hadgyakorlatot Oroszország és Kína – Fehéroroszország, Irán, Mianmar és Pakisztán hadseregének részvételével, amikor a finoman szólva is zavaros körülmények között újraválasztott Lukasenka belorusz elnök éppen letette hivatali esküjét. És a másik három ország sem éppen a politikai béke és nyugalom szigete.

Ezek közép- és hosszútávon – figyelmeztetnek folyamatosan egyaránt sinológus és „kremlógus” szakértők – egy olyan Peking–Moszkva-tengely építésének elemei, amelynek nyugati vége mélyen benyúlik Európába. Sőt…

Mindez együtt mindinkább borzolja az egész Nyugatként emlegetett világot Ausztráliától Amerikáig – a NATO-ig.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár friss, pénteki nyilatkozatában mintha ennek jegyében igyekeznék egyszerre veszélyt és nyugalmat hinteni, kijelentve: bár „Oroszország és Kína autoriter módszerekkel próbálja aláásni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet”, de „a NATO Kínát nem tekinti ellenfélnek, mivel vannak lehetőségek együttműködésre a kelet-ázsiai országgal.

A századik születésnapjához közelítő nemzetközi tekintély, Henry Kissinger Béke Nobel-díjas egykori amerikai külügyminiszter viszont újra és újra arra figyelmeztet: világpusztulással fenyeget a permanens, sőt növekvő feszültség.

Vélem, hogy értem, ám nem szeretem!