E két lehetőség állt ma délelőtt annak a sajtóbejelentésnek a középpontjában, amelyben szakújságírók meglehetősen szűk körével közölte az (abc-sorrendben) Antenna Hungária Zrt., a Hewlett Packard Enterprise (HPE) és a DataCare Zrt. egy-egy vezetője: összefogtak, hogy elméletileg 100 (na, jó, legyünk pontosak: gyakorlatilag 99,9999 százalékos) biztonsággal vállalják adatközpontok működtetését.
Ebből a célból a három vállalkozás stratégiai partnerségre is lépett egymással. Írjuk ide a szakemberek gyönyörűségére: ma hivatalosan is megkezdődött a HPE nonstop (tehát folyamatos, leállást nem ismerő) adatközponti (infrastruktúrára alapozott) Application as a Service (aaas) és a Software as a Service (saas) szolgáltatás…
Tekintettel arra, hogy lapunkat nem mindenekelőtt különleges képzettségű szakemberek olvassák, tegyük közzé az átlagember számára is érthető lényeget: olyan kiemelkedően nagy teljesítményű adatközponti infrastruktúrát hoztak létre a hármak, amely – sokszorosan bizonyítottan – minden körülmények között működik, azaz miként az egyik cég vezetője jellemezte: „lelőlehetetlen”.
Az adatokat ugyanis nem csupán oly módon kell őrizni, miként a GDPR, az Európai Unió által kidolgozott és az EU tagországaiban kötelezően megtartandó adatvédelmi rendelet előírja a polgárok személyes adatainak a védelme céljából, hanem ennél sokszorta nagyobb adattömeg megővásáról és szünet nélküli rendelkezésre állásáról van szó. Ma még „csak” banki-pénzügyi, egészségügyi, gyártási, távközlési, közbiztonsági, honvédelmi, közlekedési adatokról beszélnek nálunk, holott égetően szükség lenne e technikára a közigazgatásban is. Szerfölött kínos lenne, ha például egyik pillanatról a másikra „eltűnnének” az állampolgárok egy részének a lakcímadatai… Vagy megsérülne a nyugdíjfolyósítás adatállománya…
A HPE NonStop eszközén alapuló adatközponti infrastruktúra sok év óta bizonyítja: a Service247 márkanevű megoldás „képtelen” az adatvesztésre, olyan, mint Mózes kőtáblái a tízparancsolattal – évezredek után is „előhívható” a tartalom, felülírni képtelenség, vírus nem árt neki.
Egységes, hatékonyan és zavartalanul üzemeltethető eszközháttér szolgáltatja az adatok és információk egyedülálló biztonságát, a 7×24 órás (Service247) rendelkezésre állást, a használó igényei szerinti testre szabást.
A ma délelőtti, budapesti sajtóesemény házigazdái hangoztatták: megállapodásuk egyedülálló a térségünkben, és elsőként a V4-országokra és Romániára érvényes. Természetesen szándékukban áll a terjeszkedés Közép-Európába és tovább is. Nem félnek attól, hogy lasszóval kell majd fogni az ügy- és üzletfeleket; elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokra számítanak – mondták el az Infovilág munkatársának kérdésére, az adatvédelmi igény ugyanis napról napra növekszik. Azt is megtudhattuk, hogy a szerződő felek mindenekelőtt szolgáltatásként értékesítik a megoldást, ami persze meg is vásárolható, ha valaki netán magáévá szeretné tenni. Azaz: van elegendő pénze és különlegesen képzett szakembere, mert a működtetéshez aligha elegendő az átlagos informatikusi szakismeret.
Ha már ez utóbbiról van szó: sokan jelentkeztek az informatikai ágazatból a HPE és a DataCare által meghirdetett szakmai továbbképzésre. Elsőként a most év végéig tartó tanulásra jogosító felvételin csak kevesen jutottak tovább…
Megtudhatták a tájékoztató részvevői, hogy a DataCare Zrt. a tavasszal (a térségben elsőként és eddig egyedüliként) megszerezte a HP Enterprise (HPE) NonStop Expert Partneri címet, amely garantálja a NonStop megoldásokhoz szükséges kiemelkedő műszaki és üzleti szaktudást. Erről az oklevelet (a képen) ez alkalommal adta át Gonda Gábor, a Hewlett Packard Enterprise közép-európai vezetője Kasos Mihálynak, a DataCare Zrt. vezérigazgatójának. (A Service247 márka a DataCare kizárólagos tulajdona.)
Végezetül az Antenna Hungáriáról (AH) se feledkezzünk el. A társaságot évtizedekig úgy ismertük, hogy a rádió- és tévéműsorok műszaki szolgáltatója, az „antennacsászár”. Az AH igyekszik új területeket is meghódítani, ekként az IT-szolgáltatásokra is nyitott. Az első ilyen nagy falat lesz az együttműködés Service247-gyel.