Miért ne drágulnának az albérletek is?!

Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt; a nagyvárosokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérlet átlagos ára. Továbbra is a nagy panellakások a „legolcsóbb” bérlemények.

A fővárosban a téglalakások átlagos havi bérleti díja 7,5 százalékos emelkedés után 182 ezer forintra nőtt egy év alatt. A nagyvárosokban 111 ezer forintos átlagáron lehetett lakást bérelni, ami a budapesti ár alatt maradt ugyan, de az év első öt hónapjában mért 8,5 százalékos emelkedés egy százalékkal már meghaladta a budapesti értéket. Ez azt jelenti, hogy vidéken, ha kicsivel is, de a növekedés üteme magasabb volt, mint a fővárosban.

Az idei bérbeadások alapján a főváros pesti oldalán, a VI. kerületben a legdrágább az országban, ott átlagosan 230 ezer forintos havi díjjal kell számolnia a bérlőnek. A VI. kerületet, azaz Terézvárost a budai I. (223 ezer), a II. (220 ezer) és a pesti V. kerület (218 ezer forinttal) követi. A legtöbb kerületben nőttek a bérleti díjak, jellemzően 5–20 százalékkal; a III., XIII. és XIV. kerületben viszont 5 százalékos csökkenést tapasztalt az Otthon Centrum. A főváros legtöbb kerületében átlagosan 160–200 ezer forint között ingadozik a havi díj, a külső kerületekben ennél kedvezőbb áron is lehetett bérelni.

Budapesten az egyszobás bérlakások átlagára 125 ezer forint, a kétszobásokért 174 ezer, a háromszobásokért 285 ezer forintot kértek. Ugyanakkor a nagyobb lakások esetében az árat jócskán meghatározzák a területi különbségek, leginkább a belvárosi és a külső pesti kerületek között érzékelhető ez.


Az egyszobás lakások piacán a fővárosban nincs számottevő különbség, a belvárosban 130 ezer, Budán 123 ezer, a külső kerületekben 110 ezer forint a bérletidíjak számtani középértéke. A kétszobás lakások esetében a belvárosban 185 ezer, Budán 168 ezer, a külső pesti kerületekben 143 ezer forintot kértek átlagosan havi bérleti díjként. A háromszobások esetében 295, 280 és 215 ezer forint a megoszlás.

A megyei jogú városok esetében Győr és Kecskemét a legdrágább, átlagosan 125 ezer forint a havi bérleti díj. A többi 100 ezer főnél népesebb városban kicsivel 100 ezer forint felett alakult ez az érték. Az egyszobásokért 75 ezer, a kétszobásokért 100 ezer, háromszobásokért átlagosan 168 ezer forintot kértek a bérbeadók.

A panellakásokat hagyományosan olcsóbban lehet bérelni és minél nagyobb lakásról van szó, annál kedvezőbb az áruk a téglalakásokhoz képest. A panelek bérleti díját a budapesti belvárosban 169 ezer forintos átlagérték jellemezte: Budán 156 ezer, a külső pesti kerületekben 135 ezer, a régió-központokban 113 ezer forintot kértek a bérbeadók. A garzonok olcsóbbak, a háromszobás lakások pedig kicsivel drágábbak ennél.