Az idén először szólalt meg a Kossuth Rádióban Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor szokásos péntek reggeli „interjújában” sok mindenről esett szó, az általa érintett témákat a Hírklikken is elolvashatják. A veszélyek korába léptünk, ez volt az a felütés, ami újszerűnek mondható Orbán szövegében, valamint az, hogy ha lehet, még a tőle megszokottnál is élesebben támadta a brüsszeli bürokratákat, s keltett hangulatot az Európai Unió ellen. Ami nem változott: a miniszterelnököt kérdező mindenkori sajtómunkás alázatos szervilitása. Mindez persze nem újdonság, Törőcsik Zsolt és a miniszterelnöki interjúkat készítő váltótársa, Nagy Katalin egymást múlják felül az alákérdezésben.
És bár a fent jelzett, a valódi közszolgálatiságtól távol álló, túllihegésnek is értékelhető lojalitást szakmányban tolják a hallgatók elé, mint minden műfajban, itt is mindig van lejjebb. Ezért bizonyára elkél néhány jó tanács a kollégáknak – segítő szándékkal természetesen, bátorítás céljából kifolyólag.
1. Ha én a közszolgálatinak nevezett állami rádióban dolgoznék és Törőcsik Zsoltnak hívnának, esetleg Nagy Katalinnak, akkor rajongásig szeretném Orbán Viktort. Péntek reggelenként ünneplőbe öltöztetném a lelkem, de lehet, hogy már előtte való este is, alig várnám, hogy imádott riportalanyommal szemben ülhessek, kérdezhessek tőle, vigyázva persze, nehogy valami félreértés folytán megbántsam ezt a minden tekintetben makulátlan, nagyszerű embert. Óvakodnék a rögtönzéstől, a sehová sem vezető parttalan hebehurgyaságtól, nem gyávaságból persze, vagy teszem azt, megfelelési kényszerből, még kevésbé szolgalelkűségből, hanem azon egyszerű okból kifolyólag, hogy őszintén imádnám Orbán Viktort.
2. Csakis olyat kérdeznék tőle, amiről biztosan tudom, hogy jól tud rá válaszolni, a világért sem hoznám zavarba, nem kellemetlenkednék neki visszakérdezéssel, felhúzott szemöldökkel, kételyt sugalló arcmimikával. Igyekeznék biztosra menni, ezért a kérdéseimet előre egyeztetném a sajtósával, bár ez fölösleges elővigyázatosság volna, régóta ismerném már Orbánt, megbízható lennék, fegyelmezett, rugalmas és leinformálható, tudnám, mi az, amiről szívesen beszél, és mi az, amiről nem illik kérdezni őt, mert ha nem vigyázok, megüthetem a bokám.
3. Ha én kormánypárti alákérdező volnék, és volna férjem (feleségem, párom, szerelmem), nem lepődnék meg, ha féltékeny lenne Orbánra. Látná szememben a rajongást, a feltétel nélküli odaadást, amit úgy hívnak, hogy csodálat. Szakmailag lennék oda a miniszterelnök úrért, egyben hálás volnék neki, amiért ő képes leginkább kihozni belőlem a képességeimben rejlő maximumot, amire minden újságíró vágyik: hogy hétről-hétre tökéletes interjúkat készítsen, amikben a riportalany kiteljesedhet, s miközben szakszerűen, ugyanakkor előremutató helyzetértékeléssel, a hivatalától elvárt komolysággal, de egyben emberi miheztartását, valamint mibenlétét is megcsillogtatva, válaszol a kérdéseimre, magát adhatja, mert az a lényege.
4. Ha én Nagy Katalin vagy Törőcsik Zsolt néven a közszolgálati rádió riportere volnék, amikor csak tehetném, mosolyt varázsolnék a hallgatók arcára, bearanyoznám a mindennapjaikat, mert azt szeretném, ha ők is tudnák, amiben én már 2010 óta biztos vagyok: hogy Magyarország nem hagyja magát, előre megy, nem hátra.