Ingyenesen letölthető kötetet „vehet kézbe” az olvasó a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának jóvoltából. A szerkesztő – Fisli Éva – bevezető tanulmányából megismerkedhetünk a „fényképtárgy” fogalmával, s megtudhatjuk: mire tanít egy-egy fotógyűjtemény.
A fényképezés feltalálása óta elképesztő mennyiségű felvétel készült, jó része fontos forrásanyag a történészek számára is. A fotó – mint tárgy – nélkülözhetetlenné vált a tanítás, tanulás és kutatás folyamán.
Tanulmányában Fisli Éva fotótörténeti áttekintést is nyújt – kezdve a dagerrotípiával, a zselatinos ezüst papír pozitívval, üvegnegatívval, a diával egészen a napjainkban elterjedt (digitális) képhordozókig.
Változhat a kép megjelenítési módja: albumban, újságlapon találkozhatunk vele, vagy keretben a falon. Mint írja: az analóg technikával készült felvételek „fotók képek és tárgyak egyszerre, melyeket különböző terekben, más és más jelentésekkel ruháztak fel a velük kapcsolatba kerülő emberek”.
A szemlélőt az ábrázolt pillanat ragadja meg, olykor azonban a fotó „közlése” további információkat tudat. Fedeles dohánytartó edényre került például egy kislány portréja, aki fényképalbummal „pózol”. A fotókerámia képi tartalma az 1880-as évek ízlésvilágáról is árulkodik.
A Magyar Nemzeti Múzeum történeti fényképgyűjteménye (1997 óta Történeti Fényképtára) joggal tart igényt nemcsak a kutatók, hanem a széles közönség érdeklődésére. A Fényképtárgy című kötetből kirajzolódik egyfajta időrend: körülbelül a 19. század közepétől a 20. század végéig. Így a fényképgyűjtemény fotótörténetként is olvasható. A Nemzeti Múzeum történész-muzeológusai a könyv magyar és angol nyelvű írásaiban egy-egy példán keresztül választ keresnek arra a kérdésre, hogy miként épül fel a fényképgyűjtemény? Mit jelent, hogy az analóg fényképek nemcsak képi tartalmak hordozói, hanem tárgyak is?
Elválasztható-e a fénykép a tértől, időtől és attól a társadalmi környezettől, amelyben keletkezett vagy kimondhatjuk: a fényképek története egyúttal használatuk története?
