Tavasz óta kattinthatunk rá arra a mobilinternetezést népszerűsítő weboldalra, ahol mától sokunkat érintő fontos információt olvashatunk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium megállapodásának köszönhetően hamarosan nagyszabású mobilkészülék-támogatási program kezdődik.
Noha a hazai technológiai háttér nemzetközi összehasonlításban is korszerűnek mondható, s a szélessávú internet – a megfelelő térerőt és az egyre nagyobb sebességet illetően – csaknem mindenki számára elérhető, még mindig sokan használnak elavult készüléket. Mintegy ötszázezerre rúg azok száma, akik ezekkel a kütyükkel nem tudnak bekapcsolódni a negyedik, illetve ötödik generációs adatforgalomba.
Mint a mai tájékoztatón elhangzott: ahogyan világszerte, így Magyarországon is nemsokára leállnak a szolgáltatók a korábbi rendszerekről, ezért föl kell gyorsítani a régi készülékek cseréjét. A hírközlési hatóság elnöke újságírók előtt elmondta: a Covid-járvány fölerősítette a mobilozás, a digitális kapcsolatok fontosságát. Ezt fölismerve indította útjára az általa vezetett intézmény a „Netre fel!” oldalt, amelyen tízrészes online-beszélgetés segíti az érintetteket, hogy ne legyenek a digitális fejlődés kárvallottjai. Tavaly februártól minden, hazai lakóhellyel rendelkező honfitársunk, aki 2G- vagy 3G-képes készülékkel rendelkezik, legfeljebb húszezer forintos támogatásban részesülhet. Elsőként a 3G-képes mobilkészülékek cseréje kezdődik, majd a 2G-képes mobiltelefonok lecserélésére is igénybe vehető lesz a támogatás. Olyan 4G- vagy 5G-képes készülék vásárolható a programban, amelynek ára nem haladja meg a 120 ezer forintot. Hogy ki, mikor és hogyan kaphatja meg a támogatást, erről ezen a weboldalon érdemes tájékozódni.
A távközlésben illetékes szakminisztérium egyik főtisztviselője szerint az 5G-s rendszerre való átállás ahhoz a változáshoz mérhető, mint amikor a fekete-fehér tévézést a színes adás váltotta föl. Már most is számottevő az internetezés közreműködése a nemzeti jövedelem alakulásában, ám az online-kereskedelemben vagy a bankolásban a lakossági szélessáv-használatban még hatalmasak a tartalékok. Ugyanakkor – ahogyan ez a vírusjárvány körülményei közepette is kiderült – a digitális oktatáshoz, a családi kapcsolattartáshoz nélkülözhetetlenné vált a magas színvonalú hálózati működés, a „digitális jólét”.