Igen, a magyar nyelv nemcsak a külföldieknek nehéz, hanem sokszor a magyaroknak is. Legalábbis ezt bizonyítják az ezzel a témával foglalkozó folyóiratok és könyvek, vagy éppen egyes napilapok nyelvi rovatai.
Tanuljunk magyarul is! – ez a címe Kemény Gábor kötetének. Az Édes Anyanyelvünk című lap szerkesztője, a kiváló nyelvész, óhatatlanul belebotlik egy-egy elgondolkodtató jelenségbe. A magyar nyelv ugyanis – mint bármelyik nyelv – állandóan változik, ezerféle hatás éri, idegen szavak áramolnak be, vagy éppen kitör egy világjárvány, és máris máshogy kezdünk beszélni.
De helyesen tesszük-e? Olykor még az írást művelő ember is téved, hát még az, aki évtizedekkel ezelőtt foglalkozott ezzel legutóbb tudatosan – ha egyáltalán figyelt a nyelvtanórán.
A szerzőnek az utóbbi tíz év alatt megjelent cikkeit mindenki figyelmébe ajánlanám, aki pallérozottan szeretne beszélni, és akit érdekelnek a világ dolgai. Tudjuk például, hogy a nyelvművelők mindig küzdöttek az idegen szavak ellen. Ez egy sarkalatos kérdés. Kemény Gábor igen liberális ezen a területen, tisztában van a realitásokkal. A globalizáció, az internet világa elkerülhetetlenül beszüremkedik, és ontja a – főleg angol – szavakat, beépítve a közbeszédbe. Húsz éve ki tudta, mi a blog, a vlog, a sitcom vagy a coach? Nemcsak azért, mert a blogot vagy a vlogot még nem találták fel és ki. A sitcom létezett, mint amerikai tévés műfaj, de senki nem volt vele tisztában, hogy például a Jóbarátok című sorozat az-e. Számos szó ugyanakkor kihullik az idő rostáján – ki emleget manapság, bármilyen szöveg-összefüggésben videómagnót, amely negyven éve még csúcstechnika volt?
A szleng és a szakszavak beáramlása a köznyelvbe is egyre jellemzőbb jelenség, a fiatalok sajátos nyelvét pedig szívesen átveszik a középkorúak, mert állítólag fiatalít… Küzdhetünk-e az idegen szavak ellen? Nos, igen, bár előfordul, hogy nincs értelme. De legalább tudjuk, mikor alkalmazzuk helyesen, és ha lehet, találjuk meg a magyar megfelelőjét.
A szakszavak és egyes társadalmi rétegek, korosztályok szóhasználata is mindinkább helyet kér és kap a köznyelvben és az irodalomban. Ez nem baj, csak színesíti a nyelvet, de fontos, hogy tudjuk, mit jelentenek ezek a szavak.
Sokszor a nyelvtan is változik, egy-egy igekötő például árulkodik a megnyilatkozó koráról (a fiatalok bealszanak, az idősebbek elalszanak – vitatkozhatnánk a „be” igekötő helyes használatáról, már csak azért is, mert az esetek többségében helytelenül használják), akárcsak az a tény, hogy az orosz neveket, szavakat újabban nem tudják kiejteni, de leírni sem helyesen – főleg a fiatalok, akik már nem tanulják ezt a nyelvet az iskolában.
Bárcsak sokkal többen forgatnák – felnőttek is, nem csupán diákok – ezt a kötetet, amelynek címe arra figyelmeztet, az idegen nyelvek tudása fontos, de legalább ennyire fontos az is, hogy helyesen beszéljünk, írjunk magyarul. Az online újságírás elterjedése, ezzel párhuzamosan az olvasószerkesztők elbocsátása, a közösségi média térhódítása, az sms-ezés – sajnos – pongyolaságokat szül, súlyos merénylet anyanyelvünk ellen. Időnként még az újságcikkek címében is ordító hibák olvashatók – csakhogy ezzel – úgy látszik – senki sem törődik, elvégre néhány óra elteltével, másnap már úgyis eltűnik az online lap címoldaláról, jön a következő „szenzáció”.
A nyomtatott sajtónál dolgozók még ma is sokkal pontosabbak, gondosabbak, elvégre ezek a kiadványok maradandók.
Az anyanyelv-ápolásban élenjáró Tinta Könyvkiadónál megjelent kötet négy fejezetre oszlik. Az első rész kiejtési és helyesírási tárgyú cikkeket tartalmaz, a másodiknak a címe Új szavakat tanulok, a harmadik a stilisztikai és nyelvtani tárgyú írásokat gyűjti egybe. A kötet zárórésze Szép magyar versek címmel a költői nyelv és stílus világába vezeti be az olvasót.
Amint a hátlapon olvasom, a szerző, Kemény Gábor nyelvész (jobb oldali kép) a könyvet azoknak ajánlja, akiket érdekelnek a mai magyar nyelvhasználat és stílus kérdései, és szeretnék szóban és írásban választékosan, helyesen kifejezni magukat. Jó esetben tehát mindnyájunknak.
De a valóság az, hogy csak kevesen foglalkoznak tudatosan a magyar nyelvvel – jóllehet, ez a legfontosabb kifejezőeszköze ma legalább tízmillió embernek. Bízzunk benne, hogy akik kezükbe veszik ezt a kötetet, a jövőben igyekeznek szabatosabban beszélni és írni.