Orbán Viktor időnként közzéteszi könyvélményeit, hogy mit vitt magával, miből töltekezett például nyári szabadsága alatt. Ha szabadna ötletet adnom a miniszterelnöknek, azt javasolnám, hogy az idén karácsonykor, az illatozó fenyő tövében lapozgassa Kornai Jánosnak a hiányról szóló nevezetes munkáját.
Amikor a Corvinuson 2018-ban tudományos konferencián méltatták az akkor 90 esztendős professzort, sok kiváló, metsző élű gondolkodó mellett – szomorú kakukktojásként – jelen volt az akkor már mániákus euroszkepticizmusába mélyen belesüllyedt, egykori önmaga árnyékának mutatkozó Václav Klaus korábbi cseh köztársasági elnök, még előtte miniszterelnök, és még annál is előtte reformközgazdász. Klaus jó ideig hitt a szocialista tervgazdálkodás helyes útra téríthetőségében, és vitriolba mártott tollával bírálta Kornait, aki számára viszont régóta teljesen egyértelmű volt – és ezt világosan meg is írta az Anti-equilibrium című művében –, hogy nincs az a reform, amely piacgazdaságot hoz létre abból, ami alapvetően a piacgazdaság tagadása.
Az említett konferencián azonban, amit Kornai életművének elismeréseként rendeztek meg, már jócskán túl volt a világ az ilyen vitákon. A szervezők – nyilván a magyar kormányfő Klaus iránti rajongásától ösztönözve – külön előadást is beiktattak a Corvinuson, ahol a zsémbes cseh öregúr arról beszélt, hogy az EU-nak vissza kellene térnie a maastrichti csúcs előtti időkbe, amikor az európai integráció még semmi másra nem szolgált, mint gazdasági előnyök csiholására. Nix politikai koordinálás.
Ezt csak azért részletezem ennyire, hogy érzékeltessem: Klaus személyében a föderális Európa gondolatának a megveszekedett ellenzőjét, a brüsszeli bürokraták ádáz ostorozóját tisztelhetjük. Nem véletlen Orbán vonzódása.
De, és itt jön a de. Még ez a Klaus is, amikor azt kérdezték tőle az előadás után, miként vélekedik a hatósági árszabályozásról – általában mint olyanról, hol volt még akkor a mostani ársapkaviselet divathóbortja? – szóval ő erre azt mondta, az árszabályozás teljes értelmetlenség, hiányhoz vezet. És ha eltörlöd az ármaximálást, akkor a hiány másnap reggelre eltűnik.
Klaus olvasott Kornait.