Orbán Viktor nem bolond, hanem fél: tele a nadrágja

Bemelegítésként néhány mondat arról, hogy az Orbán Viktor által hangoztatott nézetek és gyakorlatok némelyike – néha pozitív, többnyire azonban negatív – hivatkozási pontként megjelent az amerikai közbeszéd fő áramában. Itt van például a hagyományos családi értékek kérdésköre: ennek szenteli legfrissebb véleménycikkét Paul Krugman, a The New York Times hírneves publicistája.

Megemlít egy bizonyos J. D. Vance nevű ohiói republikánus szenátorjelöltet, aki arról értekezett, hogy számos vezető demokrata párti politikusnak nincs gyereke. Vance a „gyermektelen baloldalt” ostorozva, dicsérte a magyar miniszterelnök politikáját, abból kiemelve és az amerikai politika elé példaként állítva a gyermekvállaló családok támogatását.

Krugman érdekesnek tartja, hogy Vance éppen Magyarországot, illetve annak – mint fogalmaz – elnyomó autokrata kormányzatát méltatta, holott más európai országokban is erős születéspárti politika érvényesül. Így például Franciaországban tetemes pénzügyi ösztönzést kapnak a gyermekvállalók, és a franciáknál az egyik legmagasabb a termékenységi ráta a fejlett világon belül.

Krugman felidézi konzervatív szerzők – így például Gertrude Himmelfarb – azon elméleteit, amely szerint a hagyományos családi struktúrák fellazulásával a társadalom bűnözésbe és káoszba süllyed. Ez azonban – hangsúlyozza – nem következett be. Mint hozzáteszi, néhány európai társadalomban még az amerikainál is erősebben tapasztalható a hagyományos családmodell hanyatlása, és az említett Franciaországban a gyermekek több mint felét egyedülálló anyák hozzák világra a The New York Times publicistájának adatai szerint. „Amikor politikusok értékekről hablatyolnak, illetve mások személyes döntéseit támadják, az rendszerint annak a jele, hogy nem képesek vagy nem hajlandóak olyan politikát javasolni, ami valóban javít az élethelyzeteken” – üzeni Krugman az amerikai közélet szereplőinek.

Most pedig nézzük azt a cikket, amelynek a címe sokak szerint talán túlságosan is erős, de legalább figyelemfelkeltő.

„Orbán Viktornak tele a nadrágja” – írja Nikolaus Blome a Der Spiegelben közölt kommentárjában. A szerző szerint Lengyel- és Magyarország néptribunjai gúnyolódnak az EU-n, de népeiket nem engedik szólni. Hiba volt-e az unió keleti bővítése? – kérdi a német publicista.

Felidézi az új tagok csatlakozásának derűlátó éveit, majd megállapítja: Lengyel- és Magyarország demokratikusan megválasztott kormánya annyira megváltoztatta a demokratikus intézményeket, hogy ma nem vennék fel újra az unióba ezt a két országot. Lengyelország nacionalista katolicizmusa és Magyarország népnemzeti populizmusa – itt megjegyzem: a német „völkisch” szóra én nem tudok pontosabb fordítást a népnemzetinél –, tehát ami felbomlasztja a hatalommegosztást és a polgári jogokat, sajnálatos módon része lehet Európának, ám az Európai Unióban nincs semmi keresnivalója – írja Blome, és leszögezi: az unió lényege a szerződésekhez való hűség és az igazságszolgáltatás függetlensége.

„Orbán Viktor nem bolond, hanem fél” – állítja a Der Spiegel kommentátora, és így folytatja: csakúgy, mint lengyel eszmetársa, önmagát a népakarat végrehajtójának tekinti, és ezt a népakaratot szükség esetén a jog fölé is helyezi.

A homoszexuálisok elleni, középkori törvényét most népszavazásra akarja bocsátani, mert abból indul ki, hogy az alacsony részvételi arány mellett átmegy. De mi lenne, ha Magyar- és Lengyelország népének megadnák azt a lehetőséget is, hogy szavazzon az EU-tagságról? Így saját fegyverükkel győznék le őket, hiszen ezt miként utasíthatná el a két vezetés, saját arcának elvesztése nélkül? Márpedig a populisták legfontosabb testrésze az arc.

Nikolaus Blome hangsúlyozza: senki sem akarja a lengyeleket és a magyarokat arra kényszeríteni, hogy tagok maradjanak a klubban, ha ők – miként kormányaik – nem akarják tartani magukat annak szabályaihoz. Ezt azonban előbb meg kell nézni: a magyarok többsége például talán fontosabbnak tartaná az EU-ban maradást, mint azt, hogy kiirtsák a tankönyvekből a homoszexualitást. „Ha a népakarat mindenek fölött áll, akkor hadd mondja ki a nép a végső szót az EU-ról” – szólítja meg a publicista a magyar miniszterelnököt, és ezt kérdi tőle: „Vagy fél a választól?” És ha a nép az EU-ban akar maradni, akkor ne álljon többé ennek útjában – zárul a Der Spiegel kommentárja.