Sándorra várva

Az új Petőfi-film az álnemzeti szuverenitást mutatja majd fel egy jobb sorsra méltó történetben, a hazát haladás nélkül, a kásleri giccset, az álmok rabszolgáit kitermelő „nemzetnevelést” valódi nemzeti történelmi tudat nélkül.

A történelmi filmek időről időre ellepik a mozikat, de nem mindig azonos okokból. Az ötvenes években a Föltámadott a tenger című film, illetve a „Lobogónk: Petőfi” mozgalom azért mazsolázta ki a történelmet, hogy a forradalmi hagyományokból levezesse a kommunizmust, de konkrétan ám, és komolyan. A hatvanas években a Jókai- és Gárdonyi-adaptációk az 56-os forradalom leverésének nemzeti sebére kötözött gyógyflastromok voltak, ahogy az évtized elején A Tenkes kapitánya tv-sorozat is, ahol azt játszhattuk el, hogy mégsem vagyunk mi akkora senkik, a Rákóczi-szabadságharcot legalábbis tutira megnyertük.

A mostani áradat megint másról szól, a Hadik- és a Hunyadi-mozik után az új Petőfi-film a legbiztosabban, amely március 15-ét „ dolgozza fel” 4,5 milliárdból. Mivel ezek a művek is, akárcsak a korábbiak, politikai megrendelésre születnek, és mivel a politika a nemzeti tudat megerősítésének halaszthatatlan voltát plakatírozza fel folyamatosan a magyar égre, nem istentől rugaszkodunk el, ha kitaláljuk: a nemzeti szuverenitás lesz ebben a filmben is sulykolva.

Ami a politikai megrendelést illeti: az Alfahír közölte, hogy Kásler Miklós miniszter a filmek forgatókönyveit előzetesen „áttekintette”, hasonlatosan Rákosihoz, aki a Rákóczi hadnagya könyvét szemlézte, vagy Aczél Györgyhöz, aki szintúgy betekintést nyerhetett a már említett adaptációkba. Dolgozz a legjobbakkal!

De vissza a lényeghez: az Európai Unión belüli meghasonlottság partjain a szuverenisták és a föderalisták néznek farkasszemet, és nem kérdés, Orbánék hol állnak. Az már inkább az, hogy mit képviselnek.

1848-ban a szuverén magyar kormányzat egyben a progresszió kormányzata is volt, a modernitásé, és igen, bizony, a liberalizmusé, a jogkiterjesztésé, az iparfejlesztésé, a nemzetiségi jogoké, a jobbágyfelszabadításé, de nem utolsósorban a zsidóellenes politika felszámolója is volt. Március 15-e kétségtelenül elsősorban a szabadságról szólt, de ennek hulláma egy pillanat alatt folyt össze a modernizációval és hozta létre a haza és haladás jelszavát. Így együtt.

Az a szuverenitás, amit Kásler miniszter szívesen lát a forgatókönyvekben, nem ilyen.

Megkérdőjelezhetetlen és érinthetetlen szabadságjogok, független intézmények, arányos politikai jogok és lehetőségek nélkül nincs igazi nemzeti szuverenitás, mert a túlhatalom mindig levon valamit abból a közös tulajdonból, amit nemzetnek nevezünk. Vagyis a társadalomnak egyre kevesebb megvédeni-, neadjisten, elárulnivalója, vagy bármi tennivalója lesz szuverenitásügyben. Ez a szó kiürülőben van. A hatalom nemzeti drogokkal, álmokkal próbálja ugyan kitölteni az űrt, de a semmi ettől még semmi marad.

Igazi szuverenitása pedig csak az uralkodó elitnek lesz.

Az új Petőfi-film ezt az álnemzeti szuverenitást mutatja majd fel egy jobb sorsra méltó történetben, a hazát haladás nélkül, a kásleri giccset, az álmok rabszolgáit kitermelő „nemzetnevelést” valódi nemzeti történelmi tudat nélkül. Drogos film lesz.

Ha azonban mégsem így alakul, legyen másképp, nagyon fogunk örülni. Csak hát nem most jöttünk a hathúszas vásárhelyi tram-train-el.