Szalagavató

Aki nem látszik, az nincs. Aki nem vág szalagot, az annyit is ér. Nem véletlen, hogy az avatók száma egyre csak nő – Szénási Sándor gondolatai egy nyolc kilométeres bicikliút átadásáról. (Kép: MTI Foto / Czeglédi Zsolt felvétele.)

Új kerékpárutat adtak át tegnap Tépe és Berettyóújfalu között az M4-es és a 47. számú főút kereszteződésénél. Ez ugyebár örömteli esemény. Annyira az, hogy a szalagátvágást kilenc személy hajtotta végre: egy kormánybiztos, a tépei polgármester, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója – az utóbbi három beszédet is mondott –, valamint a berettyóújfalui polgármester, egy fideszes országgyűlési képviselő, és a média által be nem azonosított három ember, plusz két kislány; ők a szalagot tartották két oldalt, amíg tarthatták. (Továbbá, nehogy kifeledjük, egy öltönyös úr a közeli háttérben, aki az ollópárnát tartja szerényen, ám öntudatosan. – a szerk.)

Az útról tudni kell, hogy része a Debrecen–Nagyvárad vonalnak, amelynek a kiindulópontja a Bodeni-tónál van, vagyis nem akármilyen fejlesztésről beszélünk, ez az aszfaltcsík maga Európa, embereket és tájakat ölel össze. Más kérdés, hogy a most átadott kis magyar szakasz mindössze 8 kilométeres, a teljes út viszont legalább 1500, a hatalmi prezentáció tehát némileg eltúlzottnak látszik. Ám ez csak a látszat.

A politikai jelenlétet sokféleképpen lehet mérni, döntő azonban, hogy egy adott esetben hol vagyunk, az ötven kerékpáros között-e, aki ennek a 8 embernek tapsol, vagy a szalag túloldalán-e, ollóval a kezünkben.

Aki nem látszik, az nincs. Aki nem vág, az annyit is ér.

Nem véletlen, hogy az avatók száma egyre csak nő, a legközelebbi 8 kilométert talán már tizenhatan adják át, a háttérben a sógorral, komával, jó baráttal, hiszen ők úgy tudják, hogy ma kétféle ember él ebben az országban: aki benne van a hatalmi körben, és aki szeretne bejutni.

Gyűjteni kell a szalagdarabokat, testvérek, és ha a mennyiség megüti a két tonnát, tán még államtitkárnak is pályázhat vele az ember.