Színházigazgatók: szépek és visszabeszélők

Újsághír: 56 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok egykori igazgatója… Hamarosan a boltokba kerül Jordán Tamás, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójának megpróbáltatásairól szóló könyv a Kossuth kiadó gondozásában…

Gyógyíthatatlan betegség, viszonzatlan szerelem, szakmai kudarc, magaláztatás, sikertelenség sorozatban: ezernyi ok, hogy az ember egyszer azt mondja, ha ilyen az élet, akkor nem kell. A halál nem kérdezi, ki hívja, jön hamarabb az elrendeltnél, amikor annyira türelmetlen a páciens. A környezet egy kicsit szörnyülködik, hogy micsoda tragédia, nem kellett volna, aztán mindenki végzi a dolgát, mert csak az élet megy el, a dolog, a feladat marad.

Korognai Károly (1961-2017)

Tudjuk, hogy nálunk nincs akkora értéke az ittlétnek mint másutt, nálunk kevesebb a boldogság, a sikert is csak a kiváltságosoknak mérik, az esztendőket inkább lehet évszakokkal, mint szép napokkal megtölteni, igazán marasztaló dolgok nincsenek a spájzban, a boltban pedig, hiába a vasárnapi nyitva tartás, nem árulják.

Ebben a világban színházigazgatónak nem születik az ember, de amikor meghal, főként, ha tragikus hirtelenséggel, akkor a gyászjelentések mindig színigazgatóként emlegetik. Az emberek szürke életében gyakran a színház a szín, a sötétségben a fény, a köztudatban ez a mágnes, ehhez tapad a siker, a játék, a jelmez a maszk, a remény, hogy nem kell mindig önmagunk lenni, a saját világunkban, meg is változhatunk, más, jobb helyre kerülhetünk. A színházigazgatók darabot válogatnak, szerepet oszthatnak, és néhány órára még azt is elhitetik a nézővel, hogy a pokol maga a paradicsom. A néző pedig hisz nekik, még azt is, hogy a színházigazgatók halhatatlanok.

Napjaink színházigazgatója születhet csúnyának, kinevezőjének mindig szép. Ahhoz, hogy rangján nevezhessék, valakinek tetszeni kell a stílusa, a focipályán a passza, az ágyban az ölelése, a nagygyűlésen a jelenléte. Manapság egyre kevesebb a csúnya, ide nem tartozó, oda nem dörgölődző színházigazgató. A csúnya színházigazgatónak nem hosszabbítják a szerződését, alkalmatlannak nevezik, olykor ráfogják, hogy sem a pénzzel, sem az emberekkel nem tud bánni. Ha már nincs mit mondani, akkor csak ránéznek, és a tekintetben ott a vélemény: csúnya.

A minősítettek olykor nem nyugszanak bele, fityiszt mutatnak a minősítőknek. Az egyik nyugalmat keresve visszavonul, a másik eldobja az életét, a harmadik kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja: ti, a megbélyegzők, a bajkeverők, a gyűlöletből élők, ti vagytok a csúnyák, nem ítélkezhettek felettünk.