(Írta és fényképezte: Szigeti Tamás) Alig két éve jelent meg az „Azok a 60-as, 70-es évek” című album, amelybe Szalay Zoltán felesége, László Ágnes újságíró-szerkesztő és Kincses Károly képszerkesztő a kötet címében olvasható két évtized fotóiból válogatott Szalay Zoltán fotográfus hagyatékából. Volt abban mindenféle: életkép, riportfotó, művészportré és sok egyéb kiváló felvétel. Igazi lapozgatni, böngészni való. (A nyitó képen: László Ágnes beszél Szalay Zoltán munkásságáról, képeiről; mellette [balra] Spiró György, Parti Nagy Lajos és Kincses Károly.)
Sokan azt hittük, az a kötet össze is foglalta az életmű nagy részét, hiszen az azokat követő évtizedekben Zoltán már inkább rovatvezetőként, szerkesztőként dolgozott, kevésbé vett részt a rohangálós, napi fotóriporteri munkában.
Most úgy jártunk, mint annak idején, gyerekkoromban, amikor bámulattal néztem a nagyszerű cirkuszművészt, Eötvös Gábort, aki, amikor már azt hihettük, hogy végképp nem lehet ott több, mindig elővarázsolt még egy hangszert feneketlennek tűnő kabátjából. Közben jellegzetes hanglejtéssel kiáltotta: „Van másik!”
Kincses Károly fotótörténész, ha a kabátjából nem is, de Zoltán szekrényéből előhúzott sok ezer negatívot, és a mostani kötettel, az „Azok a 80-as, 90-es évek” cíművel, amelyet ugyancsak László Ágnes szerkesztett, megmutatta: bőven van még muníció, van mit elővenni e két évtized munkáiból is.
Ráadásul erről a két évtizedről már felnőttkori emlékeim vannak, így különösen érdekes nekem is, hogy mit látott Szalay a rendszerváltást közvetlen megelőző húsz év Magyarországából, az album alcímei nyomán, a Legvidámabb barakk-tól a Szállj fel, szabad madár!-ig.
A ma késő délután a pesti Örkény könyvesboltban bemutatott albumból kiderül, hogy a kis emberek hétköznapjaitól, a mindannyiunk sorsát, életét megfordító (felfordító?) eseményeket szervező, irányító értelmiségiek és profi politikusok cselekedetein át, a kiemelkedő művészekről készült akció- és portréfotókig, szinte mindenből kapunk ízelítőt abból, hogy mit rejtenek még Szalay Zoltán fiókjai.
Megörökítette az Osztapenko-szobrot az M1-es és az M7-es elágazásánál, amelyről a pesti nyelv azt mondta, hogy itt Osztyapenkó vágta ketté az utat. Lefényképezte a Batthyány-örökmécses felújítását, nem is sejtve, hogy néhány év múlva fontos diszlete lesz ez a demokratikus ellenzék demonstrációinak.
És némán is beszélt egy ikonikus képen, Kádár János bizonytalan tipegését a Varsói Szerződés Politikai Tanácsadó Testülete néhány részvevője, Nicolae Ceausescu‚ Wojciech Jaruzelski, Mihail Gorbacsov és Erich Honecker között. Tétova arcán mintha a viccből ismert kérdés tükrözödnék: hová álljunk, mi, belgák? És persze még nagyon sokminden mást.
Parti Nagy Lajos a ma késő délutáni bemutatón felolvasott néhány képmelléírást. A két éve megjelent albumban már debütált ez az új műfaj, ami Parti Nagy szellemi leleménye. Fontos, hogy nem alá- vagy fölé-, hanem melléírás, hangsúlyozva, hogy a kép és a szöveg ebben az albumban teljesen egyenrangú, nem kiegészíti egymást, hanem összeadódik és új dimenzióba emelkedik ezáltal a fotográfia és az irodalom.
Az albumot a tőle megszokott szellemes ajánlóval Spiró György mutatta be, és Kincses Károly beszélt arról a munkáról, amit a hetvenezer negatívkocka átnézése adott, és ami természetesen hatalmas megpróbáltatás volt, de elmondása szerint, csak az eredmény számít.
Az eredmény pedig megint érdekes, izgalmas, gondolatébresztő és szórakoztató egyben. Pontosan arra való, hogy hosszú őszi, téli estéken, egy teával behúzódjunk egy kényelmes fotelba és Szalay Zoltán képei segítségével, az ő objektív-szemén át, visszatekintsünk a már nem is olyan közeli múltra.
Azok a 80-as, 90-es évek. Szalay Zoltán fotóalbuma. Parti Nagy Lajos kép-melléírásaival. Szerkesztő: László Ágnes. Képszerkesztő: Kincses Károly.