A szerző, M. Lengyel László írásának első része itt, a második része pedig itt olvasható; tessék kattintani. Ez alkalommal a harmadik részt bocsátjuk olvasóink rendelkezésére. Egészségükre! (A nyitó kép forrása: youwine.de.)
Azt túlzással sem mondhatjuk, hogy a grúz borok világhírűek lennének, de hogy van olyan, amelyik megérdemelné ezt, azt bátran állíthatjuk. Mint bárhol a világon, ahol értenek a borhoz, itt is készülnek ugyanazon a borvidéken, ugyanabból a szőlőből egészen hétköznapi és kiemelkedő minőségű, a világ rangos borversenyein is helytálló nedűk egyaránt. Ez a borászoktól, a hozzáértéstől, a gondosságtól, sőt, a piaci igényektől is függ.
Márpedig a georgiai/grúziai borok hagyományos és mindmáig a legnagyobb felvevőpiaca Oroszország. Az orosz borpiac semmiképpen sem számít a világ legigényesebbjei közé, még akkor sem, ha valóban létezik egy „pénz nem számít, de a presztízs annál inkább” gazdag – de nem feltétlenül szakértő – vásárlói réteg, és mellette persze ott van a jó áron, vagyis olcsón szívesen vásárló hatalmas, de igénytelen tömeg. Az orosz „borismerőknek” megvannak a legendái, amelyek bizony a szovjet időkben gyökereznek. Akkor a moldáv, a krími ukrán és a grúz borok voltak a hazai termelésűek közül a legkedveltebbek, nagyjából ebben a sorrendben, tehát a grúz fajták képezték a felső szintet. Hogy ez így alakult, abban például olyan történetek is közrejátszottak, mint hogy a grúz borok (erősség és szárazság-(savanykás)-édesség szerinti osztályozását maga Sztálin (!) végezte el. Ebből annyi feltétlenül igaz, hogy Sztálin valóban borkedvelő volt, és értett a szűkebb hazájából származó italokhoz.
Ennyi bevezető után tényleg itt az ideje, hogy be is mutassuk a grúz borokat. Engem a Cereteli családnevű barátom – aki borexporttal is foglalkozott – vezetett be ebbe a világba. Hogy világos legyen, ez körülbelül olyan, mint ha azt mondanám, hogy itthon egy Esterházy volt a kalauzom.
Ősi borosamfórák. A kép forrása: www.georgia-insight-eu.
Először is: jó tudni, hogy a grúz borok között hiába keressük a zöldes, szürkés, de akárcsak enyhén sárgás, mézszínű fajtákat. A jellemző a borostyán, inkább narancsos borostyán színárnyalat. Amúgy a már említett, földbe ásott amforákban (lásd fenti képen!) – az érlelési folyamat eredményeként – mást nem is várhatunk az itteni fajtáktól. Tehát a grúz fehér: sárga, sőt narancsos.
A leginkább fehérnek mondható a cinandali. Amikor ez tömegbor, akkor valahol a zöld veltelini, a zöldszilváni vagy a kövidinka ízvilágát hozza, persze a második prés alól, vízzel hígítva a mustot. Prémium minőségben a sárgadinnye, a banán, az egzotikus trópusi gyümölcsök, köztük nem annyira a citrusfélék, de az ananász, a mangó vagy a licsi ízét is idézi – némi mogyorós felhanggal, az érlelés miatt tölgyfa tanninokkal. És persze sárga. Jellemzően a kahétiai régió Alazan-völgyében termelt rkaciteli és mcvane szőlőfajtákból készül. Rkaciteli néven önálló tömegbort is kapni. A kardenahi nevű bor a testvér, abban a hihvi nevű fajtából is van.
A nyolcezer éves szőlő- és bortermelés egyik ősi bizonyítéka ez a templombejárati kőfaragás. (A kép forrása: www.georgia-insight-eu.)
A talán legelterjedtebb vörös szőlőfajta a szaperavi. Ilyen néven is létezik grúz bor, de az ebből készült Kverilnek és főleg a Kizmaraulinak nagyobb a híre. Viszont, nekem azt mondták, és miért ne hinném, ha a kóstolásaim nem mondanak ennek ellent, hogy a grúz vörösborok csúcsa a hvancskara (a szőlőfajtát is így hívják), feltéve, ha értő kezekbe kerül. Ez tud tényleg „fekete bor” lenni, igen meglehetősen nagy gliceroltartalommal, szépen hozza a templomablak-jelenséget a kóstolópohárban, és minden benne van, amit a nagyvörösöktől elvárunk, ráadásul egy kicsit egzotikus is.
Azt ne várja tőlem a nyájas/szomjas olvasó, hogy minden grúz borvidéket, szőlő- és borfajtát felsoroljak, mert sokáig nem érnénk a végére. Hanem egyet még – búcsúzóul – megemlítek: az orosz piac, ivási szokások magas szintre emelték a borpárlatok készítésének hagyományát. Az oroszul konyjaknak nevezett brandyk hazája a mai napig Moldávia, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia. Sohasem fogják eldönteni, hogy ki a győztes, kié a jobb.
