Az újságíró archívumából – Anne él

Szándékkal nem időzítettem ezt a visszaemlékezést évfordulóra. Az ok egyszerű: akiről szól, arra mindig illik, kell, sőt kötelességünk emlékezni. Még akkor is, ha a fél világ, százmilliók ismerik nevét, olvasták naplóját, látták a róla készült színművet. Egy ifjú, öntudatos nővé érett gyermekhősről van szó, olyanról, aki százezrekkel együtt az embertelenség poklában vált az emberiség mártírjává, egyik példaképévé. És akire – míg ember lesz e Földön – tisztelettel emlékezünk. Élhetne még, igaz, kilencvenkét esztendős matrónaként, elvégre édesapja – aki már felnőttként élt át hasonló megpróbáltatásokat, aki elveszítette valamennyi szerettét, feleségét, lányait, kilencvenegy évesen hunyt el… (A nyitó képhez: részlet Anne Frank naplójának 1942. október 10-i bejegyzéséből: „Mindig ilyen szeretnék lenni, mint ezen a fényképen…”)

Anne Frank 50. születésnapján ezt írtam: Anne él. Máig állítom: nem tévedtem, bár földi valóságában nagyon rég, 16 évesen, nővérével együtt, szörnyű kínok közepette elhunyt.

Magyar Hírlap, 1979. JÚNIUS 17.:

«Pénteken, június 12-én már reggel hatkor felébredtem. Érthető, hiszen akkor volt a születésnapom.” Bizonyára sokan emlékeznek erre a két mondatra: velük kezdődik Anne Frank holland írónő (a magyar Világirodalmi Kisenciklopédia tiszteli meg a nála korosabbaknak kijáró minősítéssel Annet) „Het achterhuis – A hátsó traktus” című naplója.

Az akkor tizenhárom esztendős Anne Frank, egy német-zsidó család kisebbik lánya, kinek szülei a nácizmus elől menekültek Hollandiába, a születésnapjára kapott naplójába 1942. június 14-én kezdte följegyezni gondolatait, Érzéseit, megfigyeléseit, a kis számú környezetéről és a világról alkotott véleményét.

Amszterdamban, a Prinsengracht 263. alatt áll a ház – ma már Anne Frank Múzeum –, melynek hátsó traktusában, közvetlenül a tető alatt, néhány helyiségben rejtőzött a Gestapo kopói elől a Frank és egy másik zsidó család 1942 júliusától 1944. augusztus 4-ig. A hírhedt Zöld rendőrség – máig kiderítetlen áruló följelentése alapján – bukkant rá a két csalódra. Annet és nővérét a Bergen Belsen-i koncentrációs táborba hurcolták mindketten ott haltak meg tífuszban 1945 tavaszán, nem sokkal Hollandia fölszabadulása előtt. Anne tizenhat, Margót nővére tizenkilenc éves volt. Édesapjuk, Otto Frank Auschwitzból szabadult. Most 90 esztendős és a svájci Baselban él.

Anne Frank az idén lenne ötvenéves. Ki tudja, mi lehetett volna belőle, ha túléli az üldöztetést, a borzalmakat? Írónő talán? Férjhez ment volna Péterhez, kivel együtt rejtőztek a hátsó traktus manzárdjában? Ma már felnőtt gyermekei, unokái lehetnének…

Anne alakja személye ma már jelkép, az elnyomottak, meghurcoltak, megalázottak és üldözöttek szimbóluma. Naplóját – miután a holland Gestapo eltakarodott a földúlt, kirabolt padláslakásból – a két zsidó család barátai találták meg a szétszórt papírok között; ők, Miep és Elit Vossen adták át a drága emléket a haláltábor poklából Amszterdamba hazatért apának.

Otto Frank kezdetben gondolni sem akart arra, hogy megjelentesse kisebbik leánya naplóját, csupán barátai unszolására engedett a javaslatnak.

Anne remekműve azóta 52 országban 13 millió példányban jelent meg, filmet, drámát írtak belőle. Az apa nemrég hosszú nyilatkozatot adott az amerikai Life magazinnak. Ebben mondta: „Sose gondoltam volna, hogy Anne ennyire mély érzésű, komoly gondolkodású lány volt…Anne naplója érettségének bizonyítéka. Gondolják csak el, hogy két esztendőn át rejtekhelyen élt. Ott csak érett emberek élhetik túl a megpróbáltatásokat. Anne úgy fejlődött, mint egy virágszál az üvegházban, sokkal gyorsabban, mint kívül…”

Amszterdamban Anne Frank Alapítvány, Belgiumban róla elnevezett mozgalom működik. Az Anne Frank Alapítvány mindig időszerű célt tűzött maga elé: a faji előítéletek, megkülönböztetés és elnyomás elleni küzdelem folytatását. „Úgy vélem, hogy Anne naplója hatékony fegyver ebben a harcban” – szögezte le az agg édesapa.

Juliana holland királynő Anne Frank születésének 50. évfordulója alkalmából új kiállítótermet nyitott meg az amszterdami emlékmúzeumban, a Naplótermet.

Anne Frank így írt naplójában: „Halálom után szeretnék továbbélni!” Élsz, Anne!»

Ugyancsak róla szól az az írásom is, amelyik 1984. augusztus 25-én jelent meg a Magyar Hírlap képes, hétvégi mellékletében:

Juliana holland királynőnek mutatja Otto Frank a család amszterdani rejtekhelyét.

«Négy évtizeddel ezelőtt, 1944 augusztusában írta be utolsó sorait naplójába Anne Frank. Nem sokkal később letartóztatták az akkor tizenöt éves lányt. Néhány héttel a második világháború vége és Hollandia felszabadulása előtt, 1945 márciusában, nővérével, Margottal együtt súlyos betegségben halt meg a nácik bergen-belseni koncentrációs táborában. Anne Frank naplóját, amely 1947-ben jelent meg először hollandul „Het achterhuis” (A hátsó traktus) címmel, azóta sok millió példányban, ötven nyelven adtak ki.

„Karcsú, élénk, fekete hajú, gyönyörű szemű kislány volt. Nagyon jó tanuló, mindenekelőtt a történelem és a nyelvek érdekelték.” Anne Frank egyik volt iskolatársa, a ma Izraelben élő Lies P. asszony emlékező szavai ezek. „Utoljára 1942-ben, az iskolai évzárón láttam. Aztán eltűnt, holott a bizonyítványosztás utáni napra találkozót beszéltünk meg Anneval… Anyám egyébként ugyanazon a napon Frankékhoz szalasztott, hogy kérjem kölcsön a mérlegüket. Anneék lakásában az új bérlő fogadott, mondván, Frankék Svájcba utaztak, egy német tiszt segített nekik. A történetet mindannyian hihetőnek tartottuk…”

Csupán Otto Frank amszterdami gyógynövény- és fűszerkereskedő néhány munkatársa, köztük Koophuis és Kraler, valamint két gépírónő, Elit és Miep ismerte a nagy titkot: a főnök és családja az üzlet mögötti hátsó épület felső emeletén és padlásán rejtőzött el a túlélés reményében. A nevezetes Prinsengracht 263. szám alatt, ebben a 17. századi, klinkertéglából emelt épületben több, mint két esztendeig sikerült megbújnia nem csupán a Frank családnak, hanem a Van Daan famíliának és Dussel fogorvosnak is.

Tizenharmadik születésnapjára (1942. június 12-ére) Anne egy naplófüzetet kapott. A nyolc ember rejtekhelyén kezdte írni a „Drága Kittymnek!” címzett és azóta világhírűvé vált naplóját. Első bejegyzése így szól:

„Remélem, hogy Neked mindent őszintén elmondhatok, és azt is, hogy támaszom és gyámolítóm leszel…”

Annak a kis szobának az ablaka, amely mögött Anne Frank jó huszonöt hónapon át rejtőzött a nácik elől, aggódott családja, társai, a táborokba hurcolt zsidók millióinak és persze önmaga életéért, reménykedett a gyilkos háború mielőbbi befejeződésében, ahol e gyorsan felnőtté érett gyermeklány irodalmi remekművé vált naplójának bejegyzéseit rótta, ma is ugyanarra a csöndes hátsó udvarra néz. A közeli toronyóra, a Westertoren ma is negyedóránként jelzi az idő múlását. A bergen-belseni náci koncentrációs tábor tífuszbarakkjában szörnyű kínok között, alig 16 évesen elpusztult Anne azóta Hollandia határain túl is a fasizmus és a fajgyűlölet elleni küzdelem, a békés élethez való jog jelképévé vált. Ezt a jelképet éltetik s ápolják az Anne Frank-Alapítvány tagjai. Ismert amszterdami személyiségek, egykori ellenállási harcosok, antifasiszták hozták létre az alapítványt 1957-ben, amikor lebontás fenyegette az 1635-ben épült, 1740 óta a mostani formájában álló Prinsengracht 263. számú házat. Az alapítvány tagjai rendezték be és nyitották meg 1960-ban az Anne Frank-múzeumot.

„Alapítványunk Anne naplójának szerzői jogdíjaiból fedezi a fajgyűlölet, a háború, a fegyverkezési hajsza elleni akcióinkat” – mondja Jannie Brandes, akinek sikerült túlélnie Auschwitz és Bergen-Belsen poklait. „Rendszeresen kiállításokat rendezünk az újfasiszta csoportosulások garázdálkodásairól, a faji megkülönböztetés és az embertelenség dél-afrikai, salvadori megnyilvánulásairól. Egyik legfontosabb célunknak tartjuk az ifjúság hiteles tájékoztatását a fasizmus létrejöttéről, eszközeiről, rémtetteiről. Művészek, írók, tanárok közreműködésével segéd- és szemléltetőanyagokat állítunk össze az iskolai történelem oktatáshoz. Időről időre ugyanebből a célból tanfolyamokat is szervezünk ifjúvezetőknek, tanároknak, egyetemi hallgatóknak.”

Trudel van Reemst de Vries, az alapítvány másik aktívája még hozzáteszi: „Évente mintegy félmillióan tekintik meg az emlékhellyé nyilvánított múzeumot. Arra törekszünk, hogy a bel- és külföldről érkező látogatóink ne csupán szemlélői legyenek s maradjanak az itt kiállított dokumentumoknak, hanem részesei is a háború, a fasizmus, a fajüldözés elleni küzdelemnek. Nemegyszer spontán vitákra kerül sor egy-egy tabló előtt, és mi igyekszünk ezeket a beszélgetéseket arra is fölhasználni, hogy párhuzamot vonjunk a negyven-ötven esztendővel ezelőtti helyzet és a napjainkban tapasztalható jelenségek között. Gondoljunk csak a chilei fasiszta diktatúrára, a dél-afrikai fajüldözők rémtetteire, az izraeli, ,élettérfoglalók’ libanoni akcióira, az NSZK-beli, olaszországi, amerikai újfasiszta csoportosulások működésére. …”

Je was er niet bij – szabad fordításban: Még világon sem voltál – a címe annak a könyvnek, amelyet ugyancsak az Anne Frank-Alapítvány állított össze és küldött el valamennyi holland iskolának. A kötet szóban és képben mutatja be az ország náci megszállását; a dokumentumokat történészek, szemtanúk kommentálták a ma nemzedéke számára.

A hátsó traktus lakóira rátört gestapósok fölforgatták az egész rejtekhelyet. Anne naplójára a szétdobált, összetört holmik között talált rá a németek távozása után visszalopakodott Miep, a Frank-cég egyik gépírónője. Amikor a család egyetlen túlélője, Otto Frank, az apa visszatért Amszterdamba, Miep átadta neki a naplót, amelyből az első részletet Jan Roméin holland történész közölte a „Het Parol” című szociáldemokrata újságban, 1946. április 3-án. A napló első, hol land nyelvű kiadása a következő esztendőben jelent meg „Het Achterhuis” (A hátsó traktus) címmel.

Bizonyos körök újra meg újra kétségbe vonják Anne Frank naplójának hitelét, és az édesapa hamisítványának tartják. Még olyan szélsőséges kijelentések is elhangzottak – elsősorban a náci bűnöket „szépítgetők” részéről –, hogy Anne Frank nem is létezett. Ez utóbbi állítást Simon Wiesenthal, a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ vezetője cáfolta meg, miután fölkutatta azt az osztrák származású, német egyenruhába bújt fasisztát, aki 1944 augusztusában társaival együtt betört az amszterdami hátsó traktusba.

Anne Frank, ha túlélhette volna Bergen-Belsen poklát, ötvenöt éves lenne.

Anne Frank 1929. június 12-én született Majna-Frankfurtban. Hitler hatalomátvétele után, 1933-ban Otto és Edith Frank – Margot és Anne lányukkal együtt – Németországból Hollandiába emigráltak. A fasiszta német hadigépezet a Fall Gelb nevű terv alapján 1940. május 10-én lerohanta Hollandiát. Két hónappal később a Németalföldön is bevezették a „zsidótörvényeket”. 1941 februárjában megkezdődött a mintegy 140 ezer holland zsidó módszeres üldözése; 1942 januárjában érkeztek az első transzportok a westerborki lágerba; áprilistól kötelezővé tették a sárga csillag viselését a holland zsidók számára is. Az üldöztetést és a biztos halált elkerülendő, a Frank család – ismerősei, barátai révén – elhíresztelte, hogy Svájcba emigrál. Valójában elrejtőzött az amszterdami Prinsengracht 263. számú ház hátsó traktusában. Még ma sem derült ki, ki árulta el Frankék és még két zsidó család rejtekhelyét, ahová 1944. augusztus 4-én betörtek a fasiszta fegyveresek. A bujdosókat elhurcolták. A szörnyű megpróbáltatásokat csak a családfő, Otto Frank élte túl; négy évvel ezelőtt hunyt el a svájci Bázelban.

“Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)