Büszke vagyok arra, hogy a jó három évtizeddel ezelőtti történések-fejlemények – nevezetesen: a szovjetrendszer összeomlása, a kelet-európai országok önállóvá, függetlenné, Németország két felének újra egységes országgá válása – kiemelkedő szerepet játszottak újságírói pályámon. Krónikása lehettem 1989–90-ben – a második világháború utáni nagy történelmi eseménysorozatnak, ami meggyőződésem szerint már az 1960-as évek végén elkezdődött, majd pedig a helsinki európai biztonsági és együttműködési folyamattal (meg)erősödve – a földrészünktől távoli térségekben zajlott események, háborúk miatt meg-megtorpanván – mégis csak segített a két világrendszer közötti feszültség mérséklésében, miáltal kialakulhatott a kölcsönös előnyökön alapuló sokoldalú párbeszéd és gazdasági kapcsolatrendszer, a népek óhaját kiteljesítő enyhülés, együttműködés az élet minden területén. Ami Európa történelmi átalakulásának eseményeit illeti, alább egy sokak számára kevésbé ismert szeletke Németországból:
Bár már jó két évvel ezelőtt följelentették Wolfgang Berghofer (42) drezdai főpolgármestert, bírósági tárgyalása csak ezen a héten kezdődött el. A vád: az 1989. május 7-i helyhatósági választások eredményének a meghamisítása. A tett – ha bebizonyítják – nem csupán az immár egységes Németország, hanem a volt NDK büntető törvénykönyvének 211. paragrafusa szerint is üldözendő cselekmény. Elmarasztalása esetén éveket sózhatnak a jobb sorsra érdemes Berghofer nyakába. (A nyitó kép az 1989. májusi helyhatósági választáskor készült; Berghofer ás felesége bal oldalt.)
* * *
Egy kis magyarázat Berghofer utóéletéről a www.mdr.de tudósítása alapján:
Sokakhoz hasonlóan ő is be akart lépni az újonnan alapított keletnémet szocdem-pártba, az SPD-be – de a párt elutasítja, mert attól tart, hogy a volt (kelet-)Német Szocialista Egységpárt (SED)-tagok elözönlik. Wolfgang Berghofer levonja a következtetéseket, és 1990 januárjában kilép az SED-ből. Még az Német Demokratikus Köztársaság vége (értsd: összeomlása) előtt átállt – a nyugatnémet kapitalista gazdaságba, és a stuttgarti székhelyű Häusler-csoport tanácsadója lesz, amely a többi között modern irodák építésére szakosodott. Sokan nehezményezik a változást, és „köpönyegforgatónak” nevezik. Wolfgang Berghofer azonban nem tántorodik el – 1990 februárjában a davosi világgazdasági fórumon azt követeli, hogy az NDK adja fel a valutaszuverenitását.
De a nagypolitikába való kitérő hirtelen megszakad. Eljárás indul a polgármester ellen választási csalás miatt. A vád az volt, hogy Berghofer manipulálta a legutóbbi helyhatósági választások eredményét az NDK-ban. A nyomozás közben fény derül a keletnémet államrendőrséggel, a Stasival ápolt tízéves együttműködésére is, ami viszont az ő állampárti tisztségének a követelménye volt.
Berghofer önéletrajzi könyvében részletesen leírja, hogy az 1989. májusi helyhatósági választásokkor az eredményeket egyes körzetekben „kiigazították”, hogy az SED által kívánt eredményt érjék el. 1992-ben megszületik az ítélet: bár Berghofert a legjelesebb keletnémet ügyvéd, Otto Schily védte, egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 36 000 márka pénzbüntetésre ítélték…
* * *
Pályafutása, miként a legtöbb keletnémet vezetőé, az aktuálpolitikai uborkafa megmászásával kezdődött. A vidéki fiú meggyőződésből, lelkesedésből és bizonnyal az előbbre jutás reményétől hajtva belépett az FDJ-ba, az „egységes” keletnémet ifjúsági szövetségbe. Történelemtanári diplomát szerzett, mind aktívabbá vált az NSZEP-ben, az NDK-t vezető állampártban, mígnem fölfigyeltek rá, és „kiemelték”. Ekként választódott be nyomós pártajánlásra Drezda képviselő-testületébe, amely „mint e tisztségre legalkalmasabbat”, a nem helyi születésű Berghofert választotta a félmilliós Elba-parti nagyváros főpolgármesterévé.
Miután többször találkoztam, beszélgettem vele, nyugodt lelkiismerettel írhatom: Berghofer főpolgármester kezdettől kilógott az apparatcsik-sorból, amihez persze az is hozzájárulhatott, hogy olyan főelvtárs állt a háta mögött, mint Hans Modrow, az utolsó előtti keletnémet kormányfővé avanzsált Drezda megyei párttitkár. Modrow, akit már a forradalom után drezdaiak ezrei könnyes szemmel búcsúztattak, ma a bonni Bundestagban ül: a valamikori NDK-állampárt romjain újjászületett „demokratikus szocializmus” pártját képviseli.
Őt, a német egyesülési folyamat egyik főszereplőjét is megidézték az Elba-parti bíróságra, Berghofer tárgyalására; a jellegzetesen ősz hajú Modrow azonban nem volt hajlandó sem az ex-főpolgármester ellen, sem mellette tanúskodni. (Lehet, azért, mert Modrow-t is kikezdték hasonló vádaskodással…) Nem tudható, hogy Modrow és Berghofer a színfalak mögött megegyezett-e bármiben is a mostani pörrel kapcsolatosan. Annyi szent, hogy 1989 forró őszén, amikor Lipcsében államvédelmisek, rendőrök és munkásőrök verték az utcára vonult elégedetlen tízezreket, és amikor Magyarország megnyitotta nyugati határát a szövetségi köztársaságba menekülő keletnémetek előtt, a drezdai megyei és városi vezetés józanabbik fele tárgyalóasztalhoz ült a megújulást, a kelet-németországi peresztrojkát követelő ellenzék képviselőivel. Azokban a napokban válaszolta kérdésemre (Mik a most megkezdődött átalakítási folyamat céljai?) Berghofer: „Az olyan szocializmus megteremtése, amiben lehet és érdemes élni, ahol az ember jól érzi magát, ahonnan nem mennek el az emberek… Meg kell változtatni a máig érvényes, nehézkes tervezést; piacorientált gazdaságot kívánunk kialakítani; olyan körülményeket teremteni, amelyek között érvényesült az egyéni kezdeményezés; ahol a fő mérce nem a politikai hovatartozás, hanem a teljesítmény. Egyúttal ésszerűen akarjuk alkalmazni a nálunk széles körű szubvenciós ár- és szociálpolitikát.”
Berghofer, aki európai módon, hallatlan kompromisszumérzékkel tárgyalt a változást követelőkkel, végül a megújulást, társadalmi-politikai átalakítást követelő tüntetések élére állt. Népszerűségét bizonyítja, hogy ’89 őszén már Bergacsovként emlegették az emberek. De ki beszél(het) Drezdában manapság Bergacsovról?!
Wolfgang Berghofert (ma vállalkozási tanácsadóként keresi kenyerét) az egyik legnevesebb német ügyvéd, a zöldektől a szocdemekhez átpártolt Otto Schily védi. Érvei meggyőzőek: a választási eredmények szépítését Berlinből rendelte el Honecker trónörököse, Egon Krenz. Ennek következtében nem csupán Drezdában, hanem az egész NDK-ban fölkerekítették a rendszer mellett szavazók számát. A főbűnös bizonnyal Krenz vagy még inkább a mindenkinek parancsoló vének tanácsa, az akkori politikai bizottság. Dr. Schily: „Választási csalásért, a szavazati eredmények meghamisításáért már csak azért sem ítélhető el Berghofer, mert az NDK-ban mindaddig nem voltak szabad, titkos választások.” Ezt nemcsak ő állítja, évtizedeken át a keletnémetek milliói is tapasztalhatták, és a külvilág is ezért ítélte el az ulbrichti-honeckeri rezsimet.»
Egy kis előzmény három évvel azelőttről, a Magyar Hírlap 1989. december 20-i számából:
