Az Európai Unió legkisebb tagállamáról, Máltáról viszonylag keveset tudtunk (és tudunk ma is) itt, Magyarországon. Pedig a Földközi-tenger kis szigete megérdemli a figyelmet és az érdeklődést – és sokat tett/tesz is érte. Ennek egyik korai haszonélvezője volt szerzőnk, aki magyar újságíró-delegáció tagjaként felkereste a Szicília és az afrikai partok között meghúzódó, de nem megbúvó kis köztársaságot, hogy aztán az alábbiakban beszámoljon első élményeiről a Népszabadság olvasóinak, a legnagyobb példányszámú hazai napilap 2002. május 14-i számának 12. oldalán…
«A közeli múltban Magyarországon járt máltai államfő, Guido de Marco látogatása az apró földközi-tengeri szigetország jól átgondolt stratégiájába illeszkedett. Nemrégiben tett eleget vallettai meghívásának Václav Havel cseh államfő, a napokban járt ott a Jozef Migaš házelnök vezette szlovák parlamenti delegáció, s bővülnek a kapcsolatok Szlovéniával, Lengyelországgal és a balti államokkal is. John C. Grech, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal (MTA) elnöke magyar újságírókat fogadva kifejtette: az Európai Unió felé közeledő kelet-közép-európai államok még értékes üzleti lehetőséget jelentenek a máltai nemzeti jövedelem egynegyedét adó turizmus számára. Annál is inkább, mert a jelenlegi vallettai kormány – elődje elutasító magatartása után – azon fáradozik, hogy országa elnyerje az uniós tagságot.
Magyarországról tavaly nyolcezren keresték fel a szigetcsoportot, amit a helyi szakértők jó alapnak minősítenek. (Összehasonlításul: a hazánknál sokszorosan népesebb Oroszországból ugyanebben az évben 24 ezer vendég kereste fel Máltát.)
A Szicíliától 95 és Tunéziától 300 kilométerre fekvő ország egyik – ha nem a – legfontosabb bevételi forrása a turizmus, amelyet miniszteri rangú kormánytag irányít. Munkáját, a reménybeli vendégek érdeklődésének felkeltését segíti a három éve megalakult Máltai Idegenforgalmi Hivatal, 150 hazai és külföldön működő munkatárssal, évi 22 millió dollár költségvetéssel, amelynek kilencven százalékát az állam, fennmaradó egytizedét pedig a privátszféra fedezi. A külföldi látogatók átlagosan tizenegy napot töltenek a Budapestnél jóval kisebb területű országban. Többségük – 85 százalékuk – az Európai Unió tagállamaiból érkezik, mindenekelőtt az egykori anyaországból, Nagy-Britanniából. A volt gyarmattartók utódai az időjárásbeli különbségek dacára is otthon érezhetik magukat, részint a bal oldali közlekedés, részint a nyelvhasználat miatt. Az arabra épülő, de latin betűkkel írott máltai nyelv mellett gyakorlatilag mindenki anyanyelvi szinten beszél angolul. Ez a tény egyébként az egyik idegenforgalmi attrakció is: egyéni és csoportos, rövidebb-hosszabb ideig tartó angol nyelvtanfolyamokra lehet benevezni, s a napfénnyel, tengeri fürdőzéssel tarkított nyelviskolai programokra szép számmal jelentkeznek a fiatalok és kevésbé fiatalok szerte a világból. A vallettai turizmusszervezők bíznak abban, hogy a volt szocialista országokból, ahol már nemcsak átérzik az angolnak mint világnyelvnek a jelentőségét, hanem meg is követelik a tudást, mind többen tartják majd vonzónak e máltai lehetőséget is.
Nagy reményeket fűznek továbbá a konferenciaturizmus bővítéséhez. A szimpóziumokra, szemináriumokra érkezők kénytelenek fegyelmezetten végigülni a tanácskozást – a kis szigeteken egyszerűen nem lehet messzebb elbóklászni. Ezt persze elviselhetővé teszi, hogy a programot lazítással, szórakozással egészítik ki a figyelmes házigazdák.
Málta egyébként maga a tömény történelem, a föníciaiaktól a görögökön, a rómaiakon, az arabokon és a lovagrenden át a britekig mindenki „ujjlenyomatát” őrzik a szigetek épületei. Nagyjából egy hét alatt végig lehet azonban járni és hajózni a látnivalókat, azt követően már tényleg csak a pihenés és a szórakozás marad a fő program. Ennek tudatában a helyi szakértők nem kifogásolják, sőt támogatják az olyan kombinált utazások megszervezését, mint Málta–Szicília vagy Málta és Észak-Afrika. Ugyanakkor saját idegenforgalmukat igyekeznek a nyári főszezonról minél jobban széthúzni, az év minden szakára jó programokkal előállni. Ilyen például a búvárkodás, amire a tiszta vizű, ám sziklás partszakaszok kiválóan alkalmasak. A tenger gyümölcsei pedig valóban egész évben gasztronómiai élményt kínálnak az ínyenceknek.
Az ország nem egészen 400 ezer lakosa évi 1,2 millió turistát fogad és lát el, ezek számát elsősorban abban az esetben lehet tovább emelni, ha sikerül meghosszabbítani a szezont. E célból erőteljesen fejlesztik a szállodaipart, a meglévő hoteleket magasabb „csillagfokozatúvá” alakítják, mellettük számos újat is építenek. A szállodák túlnyomórészt máltai tulajdonúak, a helyi hotelkultúra fogalom, híre túlmegy a szigetcsoport szűk földrajzi határain. S nemcsak híre, de vállalkozóik pénze is utat tört magának a világban, erre példa a máltai cégtulajdonban lévő óbudai Corinthia Aquincum szálloda. Ugyanez a csoport kezdte meg –150 millió dolláros beruházás keretében – a budapesti Grand Hotel Royal átalakítását.
Az idegenforgalmi tapasztalat és tudás nem párosul szakmai gőggel: Máltán jó szívvel fogadják, sőt várják a javaslatokat a turizmus további fejlesztésére, származzanak azok bárkitől. Már az odatartó repülőgépeken (Budapestről is van közvetlen járat) kérdőíveket osztanak szét, ötleteket kérve a látogatóktól. A kitöltött, eléggé terjedelmes nyomtatványt a vallettai Merchants Street-i MTA-irodában veszik át az oda betért utazótól, akit alaposan ki is kérdeznek benyomásairól, esetleges problémáiról. A körülményesnek látszó procedúrához kedvet teremthet, hogy minden kérdőív benyújtója tíz máltai líra honoráriumban részesül. Ami több mint hatezer forinttal egyenértékű.»