Beoltották az EU felnőtt lakosságának 70%-át

Az Európai Unió ma kulcsfontosságú mérföldkőhöz ért: a felnőtt lakosság körében már 70%-os az átoltottság. Az EU-ban eddig több mint 256 millió felnőtt a koronavírus elleni oltóanyag összes adagját megkapta, amely a védettség eléréséhez szükséges.

A jeles alkalomból Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: „Nagy eredmény az, hogy az EU-ban már augusztusban sikerült teljeskörűen beoltani a felnőttek 70%-át. Látszik, hogy az EU együttes fellépésen alapuló stratégiája kifizetődik, és Európát a Covid19 elleni világméretű küzdelem élharcosává teszi. A világjárvány azonban még nem ért véget. Még többet kell tennünk. Mindenkit felszólítok, aki védőoltást kaphat, hogy éljen a lehetőséggel. Segítenünk kell a világ többi részének beoltását is. Európa továbbra is támogatni fogja ebben partnereit, különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokat.”
 
A világjárvány hatásának ellenőrzését tekintve kulcsfontosságú, hogy a célpopulációk – Európában és világszerte – gyorsan és teljeskörűen vakcinázhatók legyenek. Az EU az Európában előállított oltóanyagok mintegy felét – az uniós polgárok számára biztosított mennyiséggel megegyező mértékben – a világ más országaiba exportálta. Az „Európa együtt” kezdeményezés közel 3000 millió euróval járult hozzá, hogy legalább 1,8 milliárd adaghoz juttasson 92 alacsony és közepes jövedelmű országot; eddig több, mint 200 millió adagot szállított 138 országba.

Tekintettel az új variánsok miatti veszélyre, fontos, hogy a következő években is legyen elegendő oltóanyag. Ezért a Bizottság május 20-án új szerződést írt alá a BioNTech-Pfizerrel, amely az év vége és 2023 között 1800 millió adag oltóanyag szállítását irányozza elő. Ugyanezen célból a Bizottság élt a második Moderna-szerződés által 150 millió adag szállítására szóló lehetőséggel is.

A tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az EU-n kívüli, rászoruló országoknak vagy továbbértékesítsék vagy eladományozzák az adagokat, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az egész világon méltányos módon hozzá lehessen jutni az oltóanyaghoz.

Tájékoztató weboldal: Biztonságos koronavírus-oltóanyagok Európa számára; Kérdések és válaszok a Covid19 elleni védőoltásról az EU-ban