Domszky Pál – Varsó

A magyar–lengyel kapcsolatokról sokszor esik szó sorozatunkban. A széles körben ismert politikusok mellett kevésbé ismert, ám a maguk cselekvési lehetőségeit messze meghaladó személyiségek is szép számban járultak hozzá a történelmi barátság erősítéséhez. Közéjük tartozott Domszky Pál (1903–74) is, aki a II. világháború viharában nyújtott segítséget a rászoruló varsóiaknak. (Nyitó kép: a varsói felkelés egyik emlékműve; foto: wikipedia)

Hősünk régi, lengyel gyökerekkel rendelkező felvidéki család sarja, aki az első világháborút követően Budapesten telepedett le. Orvosnak készült, jogot végzett, végül történész lett. Már egyetemista évei során a Magyar–lengyel Főiskolai és Diákszövetség megalapítója, majd vezetőségi tagja volt, 1929-ben pedig a Bem tábornok hamvait török földről a lengyelországi Tarnówba hazaszállító magyar bizottság titkára. Ő kezdeményezte az esztergomi Sobieski-emlékmű felállítását is.

Magyar–lengyel genealógiai kutatásai kapcsán 1933-ban Varsóba költözött, ott megházasodott, az 1939-i német támadás után pedig maga köré gyűjtötte a megszállt Lengyelországban élő magyarokat. Már szeptember 15-e, a varsói magyar külképviselet tevékenységének beszüntetése után felvette a kapcsolatot a berlini magyar követséggel, és ő látta el a megszállt Lengyelországban élő magyarok képviseletét.

Lakóházromok a varsói Wielka utcában 1943-ban.

Állampolgársági, visszahonosítási, hagyatéki ügyeket intézett, tevékenysége azonban messze meghaladta a szokásos konzuli munkát. A rászorulóknak útlevélről gondoskodott, pénzbeli támogatást nyújtott, fajra, felekezetre, származásra való tekintet nélkül. Mi több, boltot nyitott a varsói Wielka utcában, amely konspirációs célokat is szolgált.

A Magyar Szövetség és a lengyelországi magyar kolónia vezetőjeként Domszky Pál kapcsolatot tartott a német megszállás ellen küzdő Armia Krajowa (Honi Hadsereg) főparancsnokságával. Az 1944-i varsói felkelés idején a lengyel főváros környékén szolgálatot teljesítő magyar hadtest parancsnokságától fegyvereket is szerzett a felkelőknek.

Emléktábla Domszky Pál egykori, varsói lakóházán.

A legnagyobb veszélyben lévő lengyeleket Magyarországra menekítette, a Vöröskereszt segítségével gyógyszert szállíttatott egy varsói kórháznak. Tiszteletére 1998. október 19-én Varsó belvárosában, a Marszałkowska és a Nowogrodzka utca sarkán kétnyelvű emléktáblát avattak fel azon a helyen, ahol lakott. A felkelés 55. évfordulója alkalmából Aleksander Kwaśniewski államfő 1999-ben posztumusz a Lengyel Köztársaság Érdemrendje Tiszti Keresztjét adományozta Domszky Pálnak „a lengyel földalatti mozgalom segítéséért, a Honi Hadsereg fegyverekkel történő ellátásáért”.

Családját 1944 januárjában Budapestre küldte, ő maga 1944 nyarán tért vissza Magyarországra. Budapest ostromát a Zichy Géza utca egyik villájában élte át, ahol zsidó származású családokat is bújtatott.

A háború befejezése után állami erdőgazdaságoknál dolgozott, az előzményekhez képest igencsak alacsony beosztásokban, fatelep-kezelő, majd bérelszámoló munkakörben. Ott is megmaradt azonban agilis, jól szervező, népművelőként nagyon népszerű embernek – és továbbra is a lengyelek őszinte barátjának. 1964-ben Budapestre költözött, a fővárosban tagja, majd alelnöke lett a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesületnek. Gyakran mondogatta: „Tudjátok jól, amíg élek, minden lengyel dolgot támogatok és pártolok.”

Domszky Pál emléktáblája a Pest megyei Kemencén.

E funkciójában közreműködött az Isaszegen 1972-ben rendezett magyar–lengyel történelmi napok megszervezésében is. A helyiek elismeréseként az ottani múzeum falán később táblát állítottak Domszky Pál emlékére.

Hasonló megtiszteltetés érte 2002-ben Kemence községben is, ahol az ötvenes és hatvanas években a művelődési házat és könyvtárat vezette, továbbá helytörténeti múzeumot alapított.

Nagyon köszönöm Hárs Gábor ny. nagykövet segítségét.