Különösen sokat kanyarog a Mosoni-Duna a gyönyörűséges és romantikus Szigetköznek Mosonmagyaróvár–Győr közötti térségében, hát még Kimle határában! A községet akkor, amikor az alant következő tudósítás készült (1964. március 15.), még Magyarkimle és Horvátkimle néven mutatták a térképek. Manapság a vasútállomás Kimle és Károlyháza. (A nyitó képen a kimlei híd, némi kossuthos beütéssel; forrás: kimle.network.hu.)
Az újságíró archívumából ez alkalommal (teljesen véletlenül) az 56 esztendővel ezelőtti tudósítást emelte ki a krónikás, aki beszámolt a helyiek közlekedése számára különösen fontos, a réginél sokkal nagyobb teherbírású Kis-Duna-híd építéséről. Imigyen:
Az 1964. március 15-i újságcikk a kimlei hídépítésről.
„Nyolc ember tocsog a szekrényben. Négy az egyik, négy a másik felén. Lábuknál tekerődzik a szivattyú gégecsöve. Ásnak, lapátolnak. Olykor csákányt fognak a kezükbe, és azzal vájják a szekrény alját, a fagyos kavicsot. Lábukon gumicsizma, fele szárig merül a vízbe.
Elássák a szekrényt
Régóta ezt csinálják. Most a Kis-Duna partján, Horvátkimlénél, tavaly Feketeerdőn, előtte Ikerváron, Dunaföldváron, vagy valahol a Tisza mentén. Hídépítők. Egy-két évig tanyáznak egy helyütt, aztán megvárják, míg felavatják a hidat, és néhány pohár bor és egy jó vacsora mellett visszaemlékeznek a meleg percekre a hideg vízben, vagy a háromnapos műszakokra, utána csöndben elvonulnak.
Alig harmincan dolgoznak Horvátkimlén. A híd 67 méter hosszú lesz. A szekrény, ami jelenleg a legtöbb gondot okozza, a hídpillér alapja. Most még majdnem három méternyire ágaskodik ki a földből. A nyolc ember addig lapátol, míg a lapított betonhenger teljesen el nem süllyed.
A hídépítő ott dolgozik, ahol a part szakad. Most a meder közepén is part van, mert mesterséges félszigetet hordtak a Dunába. A félszigeten ácsok szorgoskodnak.
A legidősebb közöttük Borbély Gábor. Régi hidas. Kigombolta pufajkáját a szél, arca piros, erős kezén nincs kesztyű.
A másik parton nemrég hagyták abba a fűtést a szekrényben. Huszonnyolc fok meleg is volt a belsejében. Meleg beton – jó beton. Alaposan megkötött. Azt a szekrényt is elássák majd.
Most még ponyvával védik a széltől, és a zsaluzás is benne van. Egy hónap se telik bele, és a föld alá kerül talán a Duna szintje alá.
Túl prózai lenne, ha téliesítésről beszélnénk. Túl hivatalos, ha jó szervezést emlegetnénk. És lírai, ha hősi munkáról szólnánk. Pedig mind igaz. A maguk frontján – azazhogy partján – ezek az emberek, a hídépítők nagy családja jól megállta a sarat, a hideget, a latyakot.
Néhány nap múlva megérkeznek a vasszerkezet szerelői, és velük együtt a volt Kossuth-híd (építették 1945-ben, lebontották 1960-ban – a szerző kiegészítése) 27,3 m hosszú darabja. – A híd tervei az építésvezető kis irodájában kiterítve feküsznek az asztalon.
Rövidebb lesz az út
A régi hidacska áll még. Ha elkészül az új, lebontják. Rövidebb lesz a faluba vezető út, mert egy nagy kanyart levágnak, egyenesen vezet majd az országút az új hídra. Újszerű megoldással szigetelik az úttestet, 0,04 milliméter „vastag” alumíniumfóliával.
Csak egy a bosszantó: miért kell Horvátkimlén öszvérhidat építeni? (Egy ilyen már van a környéken, a feketeerdei híd.) Huszonhét méter a lebontott Kossuth-hídból, negyven méter pedig más megoldással.
Felemás híd
Anyagtakarékosságot emlegetnek? Jó. Takarékoskodni kell. De így? Felemás hidat építeni? Még akkor is elfogadhatóbb, ha másként, mondjuk, a híd közepébe építik be a régi szerkezetet, és nem úgy, hogy az egyik oldaton a Kossuth-híddal kezdődik, a másikon pedig egy egészen újszerű megoldással, modern vonalvezetéssel. – Furcsa.
Jó híd lesz, erős híd lesz a horvátkimlei, erről gondoskodnak az építők. Csak dicsérni lehet őket érte. A jó és erős mellé egy másik jelző hiába kívánkozik: a „szép”. Erről a hídépítők nem tehetnek, csak a tervezők. És ha nem lesz „olyan szép”, mint amilyen lehetne, az semmiképpen sem a szekrényben, a félszigeten, a parton szorgoskodók hibája.
* * *
Sok évtized múltán olyan embert próbáltam találni a kimlei önkormányzat segítségével, aki emlékszik a helyi „új híd” építésére és előzményeire. Eller Gizella polgármester asszony dokumentummal segített: a községről szóló vaskos kötet egy részletét bocsátotta a rendelkezésemre, dr. Bognár Szabinának a hídról írt pályamunkája egy részletét. Dolgozatának címe: Hídépítés és községegyesítés – Kimle 1966.
Idézetek a könyvből:
„Hidak Kimlén – a «Régi híd»
Jó négy évtizedig (1923–65 között) szolgált a Mosoni-Dunaágon fölött vezető, Kimle két felét összekötő fahíd. (Az archív képet kimlei önkormányzat bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére.)
1923 végén – a korábbi kompközlekedés helyébe – készült el az első állandó Duna-híd, amely összekötötte Horvátkimlét és Magyarkimlét. A híd ötletgazdája és építtetője Mauthner Henrik, Novákpuszta birtokosa, aki novákpusztai üzemei és a vasútállomás közötti teherszállítás fejlesztésére kisvasutat kívánt létesíteni. A hidat, s rajta a kisvasutat 1923. december 17-én adták át, mely valóban jelentős változást hozott a község lakóinak életében.[1] Kétségtelen, hogy a Mosoni-Dunán való átkelést megkönnyítve, a kapcsolatokat szorosabbra fűzte ugyan, az azonban nem hallgatható el, hogy az átkelő – már néhány évvel az átadása után is – meglehetősen rossz állapotban volt. Visszaemlékezők szerint felületén lyukak tátongtak, faszerkezete elkorhadt, állandó javítást igényelt. Az 1930-as évekből több, a főszolgabírónak címzett jelentés maradt fent, melyek a „Magyarkimlei dunahíd” rossz állapotáról tudósítanak. Az uradalmat a különböző hatóságok többször felszólították a híd karbantartására, egyúttal az építmény vizsgálatával kapcsolatos költségek megtérítésére, amire a fenntartó, Mauthner Henrik, aki többször rendbe hozatta a hidat, meglehetősen indulatosan reagált. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megye által fenntartott törvényhatósági utakon sok olyan híd van, melyek állapota nem oly tökéletes, mint az általa fenntartott híd.[2]
További, immár visszafordíthatatlannak bizonyult állagromlást okozott a «Régi hídban», hogy azt az 1945 tavaszán visszavonuló német katonaság – hasonlóan a megye több hídjához – egy helyen felrobbantotta, ekkorra azonban már nem volt olyan személy, akit tulajdonosként kötelezni lehetett a helyreállításra. A hidat középen aládúcolták, a robbanás okozta hasadékot bepallózták, így az – ekkortól ideiglenesnek tekintett – híd a kisvasutat ugyan már nem, de a szekérforgalmat újra. elbírta.[3] Az ilyen módon megfoltozott átkelő még húsz évig biztosított átkelést a Mosoni-Dunán, ennyi idő kellett ugyanis ahhoz, hogy megépülhessen a máig használatos, állandó híd Horvátkimle és Magyarkimle között. A negyvenkét évet szolgált, helyiek által «Régi hídként» emlegetett átkelő – a sebtében elvégzett bontás után megmaradt – négy vasbeton pillére egy „kedves mementó”, szinte a falu jelképévé vált. Több elképzelés született a torzó befejezésére, hasznosítására. Ami végül megvalósult: a bal parti második pilléren jelzik az árvizek tetőzésének szintjét, a jobb partin pedig 2015-ben emlékművet avattak.
Hídépítés és községegyesítés: az új híd
Horvátkimle és Magyarkimle egyesítése már 1925-ben, a trianoni döntés utáni kényszerű közigazgatási átszervezések során felmerült, de a tényleges egyesítésre csak jó negyven évvel később került sor. 1950-ben még külön tanácsok alakultak Magyar- és Horvátkimlén, a két község közötti együttműködés – hol önként, hol felsőbb nyomásra – egyre gyakoribbá vált. 1948-ban nemcsak államosítják a községekben működő iskolákat, de sor kerül összevonásukra is.[4] Az egyik legfontosabb „közös üggyé” kétségtelenül az új iskola építése, bővítése válik, melyhez az első nagyobb összegű támogatást 1962-ben kapta meg Horvátkimle község. Az együttműködések mellett azonban nem hallgatható el, hogy a – különösen a két falu fiataljai között újra és újra felcsapó, nem ritkán nemzetiségi színezetű – ellentéteket nem sikerült egyik pillanatról a másikra felszámolni. A tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsága szerint vissza-visszatérő problémaként jelentkezett a két község fiatalságának „háborúskodása”, amit az elöljárók időről időre orvosolni próbáltak. A horvátkimlei tanács 1961. november 15-i ülésén például arról döntött, hogy békítés céljából „a két község kultúrcsoportjából egyesült színjátszógárdát” helyiség biztosításával támogatja.[5]
Az iskola bővítése, az új híd megépítése jellemző példája annak a gazdasági adok-kapok játszmának, melyet a községek a járási és megyei szervekkel folytattak, lépésről lépésre közelebb kerülve a felsőbb hatóság által kezdetektől támogatott, sőt elvárt községegyesítéshez.
Az új hidat a régi híd alatt építették meg, a munkálatok 1965-ben fejeződtek be. Az új, két szerkezeti egységből álló híd magasabb, „párhuzamos övű rácsos szerkezete” – hasonlóan a feketeerdei Mosoni-Duna-híd szerkezetéhez – a budapesti Kossuth hídból származik.[6] A Kossuth híd építését az 1945. április 19-i kormányülés határozta el a második világháborúban felrobbantott budapesti Duna-hidak pótlására. A háború után közvetlenül sem megfelelő anyagok, sem megfelelő eszközök nem álltak rendelkezésre az építkezéshez, így nem csoda, hogy a rendszeresen elvégzett vizsgálatok újabb és újabb hiányosságokat tártak fel, melyeket a terhelés csökkentésével próbáltak orvosolni. A szakértői vélemények alapján a hidat még 1957-ben forgalmon kívül helyezték, 1960-ban elbontották. A keszonoknak új felhasználást találtak, Kulcsnál partvédművekbe építették be őket, a korlát rácsos szerkezetét pedig szétosztották több vidéki híd – köztük a kimlei – építéséhez.
A saját névvel máig nem rendelkező, az építés során Kis-Duna hídként nevezett átkelő kivitelezési munkálatait az erre szakosodott Hídépítő Vállalat végezte…
…1965 tavaszán még korlátok és világítás nélkül ugyan, de már megindulhatott a forgalom az új átkelőn. Horvátkimleiek visszaemlékezése szerint egyik napról a másikra, váratlanul irányították a forgalmat a régi hídról az újra: „Reggel még a Régi hídon vittem a gyereket a bölcsődébe, délután pedig már az új hídon jöttünk haza.” Többen az 1965. évi magyarkimlei búcsú alkalmából – július eleje – keltek át először a hídon.
A híd megépítésével a „fizikai összekapcsolás” megvalósult, így a felsőbb hatóságok szerint elhárult az akadály a községegyesítés előtt… A magyarkimlei és a horvátkimlei községi tanács is 1966. április 1-jén döntött az egyesítésről… a két község hivatalos egyesítésének időpontja 1966. szeptember 30.
Hanaszek Pityu bácsi a régi hídról ezt mesélte:
«Eredetileg nem ide tervezte Mauthner Henrik a hidat, hanem a Novákpuszta és Horvátkimle közti Duna-szakaszra, de a kimlei gazdák nem adtak a földjükből az úthoz, így behozta erre a helyre. Az öregek mesélték, hogy a kimlei emberek készítették két oldalról a töltést a híd lábaihoz, ezért később minden itt élő ingyen használhatta a hidat, míg a más faluból érkezőknek hídvámot kellett fizetni. Magyarkimlén állt egykor a hídvámház, a nyugdíjas Baldauf bácsi volt a vámszedő, aki előtte Mauthner kertésze volt. Ebben az épületben működött az első posta is. A hídon ment a lóvasút, egy ló négy vagont húzott a vasútállomásra tele Mauthner Henrik termékeivel. Volt abban cukorrépa, keményítő, krumplicukor…
Volt egy íratlan szabály is: a híd közepe volt a két falu közti határvonal. Mivel a két település fiataljai valamikor nemigen szívelték egymást, nem is volt ajánlatos átkelni a híd másik oldalára, a híd közepéig mentek mindkét oldalról az emberek.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)