Internet-születésnap: 50 gyertya a tortán

Ötven éve, hogy a University of California Los Angeles (UCLA) egyetem kutatói elküldték az első üzenetet a mai internet ősének számító Arpanet-en. A G Data blog szerzője visszaemlékezik első találkozására az internettel. (A nyitó kép forrása: Depostiphotos)


1969. október 29-én az University of California Los Angeles (UCLA) tanára, Leonard Kleinrock és egy csapat diák arra készült, hogy az első üzenetet elküldje az akkor Arpanet-nek nevezett internetes hálózaton. A LOGIN szóval próbálkoztak, de ahogy a történelmi pillanatokban szokás, hiba csúszott a számításokba: a LO begépelése után a hálózat összeomlott. Az első két betű azonban megkezdte az utazását azon a hálózaton, amely mára gyökeresen megváltoztatta az életünket.

Az első találkozásom egy számítógéppel – mint sok más korombelinek – egy kölcsönbe kapott Commodore 64-es volt. Az első, saját tulajdonomban lévő számítógép pedig egy Amiga 500 Plus volt (izmos 1 MB RAM-mal).

Akkor internetről még nem volt szó, csak az offline játékok mentek. Ghosts’n’Goblins, Giana Sisters, Boulder Dash, Lotus Turbo Challenge, hihetetlen menő demók (ha valaki a Red Sector / RSI-tól olvassa ezt, nagyon-nagyon köszönöm!). Szüleim, persze, nem voltak túlságosan elragadtatva, hogy mennyi időt töltök a doboz előtt.

Az Amigát egészen 1997-ig használtam, amikor egy P133-assal cseréltem le, merevlemezén 40 GB tárhellyel. Abban az időben szentül hittem, hogy életem során sohasem fogom megtölteni adatokkal azt a merevlemezt. Ma csupán a heti YouTube videóim nyers felvételei foglalnak el 10 GB-ot.

Az első találkozásom az internettel 1994 vagy 1995 környékén lehetett, pontosan nem emlékszem. Azt viszont világosan tudom, hol történt a nagy találkozás: az iskolában, a 352-es teremben. A falak világos zöldben virítottak, a padlón sötétbarna linóleum jellegzetes iskolai tisztítószerek illatával – a régi hivatalos irodák egy része ma is hasonló. Az internet kapuját egy régi IBM nyitotta meg, monokróm képernyővel, borostyánsárga műanyag kerettel, Már akkor sem tartozott a leggyorsabb gépek közé, és rettenetesen hangos is volt. Első emailemre azóta is várom a választ, bár nem sok ember volt, akivel levelezhettem volna. Egyébként a Turbo Pascalés a kötelező BASIC programozás rejtelmeivel voltam elfoglalva.

Akkor már otthon is elérhettem az internetet, bár a nagyon lassú betárcsázós kapcsolat csak akkor működött, ha édesanyám épp nem telefonált. Az adatok maximum 56 kbit/mp sebességgel csöpögtek be a számítógépre, még egy akusztikus csatolót is beszereztem, barátommal rengeteget játszottunk vele – azóta is a legmenőbb high-tech eszköznek tartom!

Az informatika volt a középiskolában kedvenc tantárgyam, hiszen egy tanteremnyi pc csatlakozott az internethez. A szabványos operációs rendszer Windows 95, 98 és NT4, AltaVista, Yahoo! és Lycos voltak a keresőkirályok világszerte, érdekes szövegekre fórumokban és levelezőlistákban bukkanhattunk. A hálózaton a BackOrifice (hátsólyuk) nevű programmal viccelődtünk. Lehet, nosztalgikusnak tetszik, de ez volt a szabad és ártatlan internet. És mindenek felett … más. Nem volt Google, Facebook, az adatszivárgás még nem volt kérdés.

Még mielőtt végeztem volna a középiskolával, a következő szintet is megléptük – egy DSL-vonalat vezettünk be otthon. A fő számítógép a bátyám szobájában volt, de csak azért, mert ő volt közelebb a telefonhoz. Az én szobámat egy hosszú, a lakáson végig futó hálózati kábellel csatoltuk az internetre.

Az információs szupersztrádán történő első kalandozásom máris balesettel végződött. A számítógép rögtön kikapcsolt, miután rácsatlakoztam a hálózatra. Bekapcsoltam, újra csatlakoztam, majd a képernyőn egy időzítő jelent meg, mely azt üzente, számítógépem 60 másodperc múlva kikapcsol. Igen, a nagy sebességű információs szupersztrádán a Sasser.A kártevő akadályozta haladásomat. Köszi szépen!

A Sasser óta sok minden változott: 1996-ban irigykedve figyeltem Picard kapitányt, aki bármit kérdezhetett a számítógéptől, másodperceken belül érkezett a válasz. Ma már nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó ötlet, ha a számítógép mindig figyel. Másfelől igazán felemelő, amikor az ember a saját lakásában saját hangjával irányítja a fényeket. Egy picit mindannyian Picard kapitány lehetünk, hiszen az emberiség teljes ismeretanyaga egy keresésnyi távolságra van – és mégis gyakran macskák képeit nézegetjük.

Az internetet pedig közben a kiberbűnözők is felfedezték maguknak. Segítségével lopnak, hazudnak, zsarolnak, kémkednek, és vesznek rá másokat ugyanerre. Az embereket beszippantotta a virtuális világ, a közösségi média, a játékok bűvölete – néha jó csak úgy kikapcsolni mindezt, teljesen. De megszüntetni, lemondani róla? Nem hiszem.