Egy híján harmincadik alkalommal az idén hirdették meg az ifjúsági tudományos, innovációs tehetségkutató versenyt, amelyre mától várják a pályázatokat november 27-ig. Részletes felhívás itt. (A nyitó képen: Mészáros Botond költő, matematikus, programozó.)

A múlt három évtized igazi sikertörténete minden bizonnyal folytatódhat. Az évente átlagosan százból általában 40-50 olyan pályamunkával találkozik a zsűri, amely versenyképes. Ezek a pályázatok szigorú feltételek szerint járják végig a (szolgálati) útjukat, és a győztes munkák nem pusztán a dicsőséget arathatják le, hanem tekintélyes támogatást is kapnak. A legjobbnak minősített versenyzők kiléphetnek a nemzetközi ifjúsági tudományos életbe, versenghetnek európai és világmezőnyben is, támogatást kapnak munkájuk folytatásához és kiteljesítéséhez, valamint további tanulmányaikhoz.

Aki 1999. október 1–2006. augusztus 31. között született, és még nem kezdte el a tanulmányait a felsőoktatásban, valamint van egy fantasztikus ötlete, az most leírhatja a kiválasztott kutatási és fejlesztési témát, a megoldásra irányuló javaslatot, az elérendő célt és a konkrét megvalósítás módját, amivel nevezne. Amint elfogadta a szakmai bírálóbizottság, kezdődhet az igazi munka, a további három forduló, út a 2020. májusi díjátadóig.

Hihetetlenül egyszerűnek látszik, ám aki végighallgatta a tavalyi díjazottak öt-öt perces bemutatkozását, eredményes pályázatuk ismertetését, az ámulva vette tudomásul, hogy „ezek a fiatalok”, nem azok, akikre a szokványos sztereotípiák alapján gondol. Egy kicsit se csodabogarak, az „okostojás” jelző sem illik rájuk! Kedves, vidám, hétköznapi megjelenésű, viszont magabiztos, igen színvonalasan kommunikáló, elszánt, kitartó álmodók, akiknek sajátos érdeklődése és észjárása van. Talán az a közös bennük, hogy merészek, szívósak, a megszerzett tudásukat képesek új összefüggések felfedezésére használni, nem a dicsőség megszerzése hajtja őket, bár láthatóan élvezik, hanem a kíváncsiság és a szándék, hogy minél hatásosabb nyomot hagyjanak maguk után azzal, amit átadnak a világnak.

Hallottunk szuperbaktérium elleni harcról, speciális mesterséges intelligenciát igénybe vevő szuper hatékony almamolycsapdáról, amelynek köszönhetően egyharmadnyi mennyiségű permetezéssel érhető el jó termés. Szoftverről, amely a keringési betegségek kialakulásának előrejelzését teszi lehetővé, és ezzel nagyot léphet az orvostudomány az egyik leggyakoribb halálok megelőzéséhez.

Egy nagyon figyelemre méltó ifjú költő, matematikus, Mészáros Botond próbálta közérthetővé tenni a hallgatóságának az abszolút újdonságnak minősülő kutatása eredményét, amelyben a matematika módszertanát alkalmazta a folyamatelemzés gyorsítására. Ifjú csillagászok is beszámoltak a földközeli kisbolygók kutatásához kitalált az adatgyűjtést megkönnyítő nyílt forráskódú szoftverjükről, amelyre máris felfigyeltek a világban.

A pályázatot meghirdető rendezvényt az ELTE jogi karának aulájában egy olyan előadás zárta, amely nagy figyelmet érdemlő biztatást adhat a már munkálkodó fiatal tudós palántáknak. A Startup Campus immár négy éve odaállt a verseny mellé, hogy az ott feltűnő fiataloknak a gyakorlati megvalósítás felé segítsenek utat találni. Növelik a támogatásukat, hiszen a vállalkozói készségek fejlesztése is fontos, hogy piacra juthassanak azok az újító gondolatok, amelyek kísérleti körülmények között bizonyítanak.

Legyenek nemzedékük rock-sztárjai az ifjú tudósok, ne pedig csodabogarak, négy fal között agyalók! A sikerük legyen példa, követendő mindazoknak, akik képesek, és akarnak másképp gondolkodni és ötleteiket megvalósítani.