Menekültek, csicskák, közmunkások – Tódor János új kötete kórképet rajzol napjaink Magyarországáról

Magyarország – nagyon-nagyon alulról nézve. Teljes joggal hangzott el ez a megállapítás Tódor János új kötetének jellemzéseként a Magyar Újságírók Országos Szövetségében rendezett könyvbemutató sajtóbeszélgetésen. (Nyitó kép: Orosz Mihály Zoltán; foto: 24.hu)

Az immár tizedik művével jelentkező szerző ugyanis ezúttal is a társadalom mélyrétegeiről rajzol kör- s egyben kórképet. A „Menekültek, csicskák, közmunkások – Nemzeti konzultáció hét tételben” című könyvben szereplő hosszabb-rövidebb riportok ebből következően egyáltalán nem jelentenek könnyű olvasmányt, újra és újra azt világítják meg, mennyire nem működik – pontosabban, Tódor megfogalmazása szerint, mennyire „defektesen” működik – a magyar államszervezet.

Tódor János (kép: szabolcsihir.hu)

Egyetlen, kiragadott példa: az elvileg a törvényesség megtartatásáért (is) felelős, illetékes kormányhivatal mintegy tíz hónapig képtelen volt elérni, hogy távozzék pozíciójából a közeli múlt egyik hírhedtté vált, országosan is viharokat kavart közéleti szereplője, Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester, annak ellenére, hogy már jogerős bírósági ítélet született ellene. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei előljáró, aki egyfajta újnyilas központot csinált falujából, emlékezetes módon tízmilliókat szórt el saját pereskedéseinek kiadásaira, s pénzügyi visszaélései következtében gyakorlatilag lenullázta a község költségvetését. Előszeretettel osztotta fel „jó” és „rossz” családokra a helybelieket, s a rossznak ítélt familiákat akár a gyerekek elvételével is fenyegette. Mindennek ellenére csaknem 13 esztendeig (!) töltötte be hivatalát, s alig egy bő éve, hogy a képviselő-testület önfeloszlatása nyomán kényszerűen kiírt pótválasztáskor végre sikerült leváltani.

Tódor az „Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása” című írásában mellesleg arra is utal, hogy Orosz Mihály Zoltán titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezett, ami – ha igaz – ismét csak nem vet jó fényt egy fontos állami hivatal ténykedésére.

Nem kínál sokkal rózsaszínűbb olvasmányt a többi riport-szociográfia sem. Az „Egy intézménylakó halála” a gánti szociális otthonban kezelt költő sorsát igyekszik boncolgatni. Kobra Ervin a fehérvári zárt osztályra került, ahol gyanús körülmények közt elhunyt. Mi történt vele? Szívroham? Megölték? Ügyét hivatalosan lezárták ugyan, mondván, „idegenkezűség gyanúja nem merült fel”, de Tódor írása számos megválaszolatlan kérdést vet fel.

A szerző foglalkozik a pénzbehajtók világával (Hajtóvadászat adósokra), a zűrös tervekbe torkolló cigány integrációs programok abszurditásaival (Cigánypénzek, káoszprojektek), a csicskaként dolgoztatott kvázi-rabszolgákkal, a lépten-nyomon megalázott közmunkások helyzetével, illetve a menekültproblémával, amely immár hosszú évek óta rányomja bélyegét a magyar belpolitikára. Tódor módszere példaszerű, igazi „terepmunkát” végez: bár a tranzitzónából rendre elhajtották, s a hatóságok – más újságírókhoz hasonlóan – ott akadályozták, ahol csak tudták, elment egy sor menekülttáborba, még akkor is, ha többször csak (fél)illegálisan tudott bejutni.

Komor, sötét hát az összkép, és sok vígaszt a szerző sem tud kínálni. Ezeket a történeteket az élet hozta így – összegzett a kötet kapcsán Tódor.

Tódor János 1952-ben született, újságírói pályáját a Fejér Megyei Hírlapnál kezdte, dolgozott a Magyar Narancsnál, az ÉS-nél, a Népszavánál. Később az Árgus irodalmi folyóirat főszerkesztője, s az Amaro Drom roma lap munkatársa. Írt a cigányok elleni gyilkosságsorozatról, az olaszliszkai lincselésről, a Cozma-gyilkosságról és más gyűlölet-bűncselekményekről is. A mostani kötetet Pünkösti Árpád újságíró-szociológus, a Magyarország felfedezése című, sikeres könyvsorozat szerkesztője emlékének ajánlotta.

A Menekültek, csicskák, közmunkások című kötetet a Dodeskaden Kiadó jelentette meg.