A magyar költségvetési hiány az idén elérheti a 7–9 százalékot is, a vártnál súlyosabb recesszió és a koronavírus-világjárványhoz köthető költségek miatt – ismerteti a Reuters a pénzügyminisztérium tegnapi tájékoztatását.
A hírügynökség megjegyzi: ez lesz a legnagyobb arányú deficit 2006 óta, amikor is a szocialista kormányzat alatt 9 százalékra nőtt a büdzsé hiánya. Sokkal rosszabb ez annál a 3,8 százalékos deficitnél, amit még májusban feltételezett a magyar kormány. A magyar gazdaság ez év második negyedében az előző esztendő azonos időszakához képest az elemzői várakozásoknál nagyobb arányban, 13,6 százalékkal zsugorodott. Varga Mihály pénzügyminiszter erre az évre összességében 5 százalék körüli gazdasági visszaesést prognosztizált. Orbán Viktor, a több mint egy évtizede hatalmon levő nacionalista kormányfő – írja a Reuters – bejelentette, hogy szeptember közepéig kétéves gazdaságösztönző tervet fog kidolgozni.
A londoni székhelyű hírügynökség által megszólaltatott Németh Dávid, a K&H Bank közgazdásza azt valószínűsíti, hogy a kormány további adócsökkentéseket és bértámogatási programokat tervez. Úgy véli, a magas deficit most aligha probléma, hiszen a kötvényeladások sikeresek, a központi banknak pedig van még játéktere azzal, hogy növelheti kötvényvásárlásait, valamint újabb eurókötvény-kibocsátásra is adódik lehetőség.
Térjünk át Amerikára. A The Washington Post véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy Donald Trump nem akarja tudomásul venni az alkotmányba foglalt korlátozást, nem elég neki a két elnöki ciklus. Legalábbis tegnap az történt, hogy amikor a republikánus elnökjelölt-állító konvención a küldöttek harsogni kezdték a hagyományos „még négy évet” követelést, akkor Trump kijelentette: „ha tényleg meg akarjátok őket – mármint a demokratákat – őrjíteni, akkor mondjátok azt, hogy még tizenkét évet”. És számos küldött kötelességtudóan el ki kezdte skandálni a még tizenkét évre vonatkozó követelést – írja a The Washington Post. A kommentátor – E. J. Dionne – szerint mindenkit az őrületbe kerget a gondolat, hogy „az autoriterek és despoták barátja, aki jelenleg elfoglalja a Fehér Házat, nem csupán örök időkre akar az elnökünk lenni, hanem azonnal alaptalan támadásba lendül politikai ellenfeleivel szemben”, akiket ellenségnek láttat. Dionne hangsúlyozza: nem riogatók és nem paranoiások azok, akik tartanak Trump önkényeskedéseitől. Nem csupán a 12 év követeléséről van szó, hanem arról is, ami közös vonása az autokratáknak, nevezetesen, hogy egyszemélyes pártot teremtenek maguknak – miként azt Trump egy barátja, Vlagyimir Putyin tette az Egységes Oroszország Párttal –, vagy pedig egykor pezsgő politikai pártot nyesnek vissza a személyi kultusz jegyében – lásd Orbán Viktort Magyarországon – fogalmaz a The Washington Post publicistája. A Republikánus Párt – olvasható a kommentárban –, Abraham Lincoln, Dwight Eisenhower és Ronald Reagan pártja – saját magával művelte ugyanezt, mégpedig hivatalosan: a konvenció megnyitása előtti napon a párt országos bizottsága határozatot fogadott el, amelyben leszögezte, hogy 2024-ig nem lesz új pártprogram. Az országos bizottság kitöltetlen csekket nyújtott át Trumpnak, és lelkesen támogatja az eddigi elnököt.
A szemleíró úgy véli, hogy Putyin és a többi erős ember szerte a világban mosolyogva szemlélheti, ahogyan egy olyan párt, amely egykor oly büszke volt arra, hogy elvek vezérlik, most miként áll be támogatóan az egyszemélyes politizálás mögé. Emlékeztet arra, hogy a republikánusok soraiban a programok időnként nagyon fontos dolgokat alapoztak meg, így például az 1860-i lincolni program kiállt a rabszolgatartás intézménye ellen, vagy a Reagan 1980-i programja megfogalmazta az adócsökkentés teendőit.
A republikánusok idei országos bizottságának – hívja fel a figyelmet a Washington Post kommentátora – volt szava a médiához is, mégpedig a következő:
„A média felháborító módon félreértelmezi azt a döntést, hogy 2020-ban nem kerül elfogadásra új program, és továbbra is félrevezető módon érvel az Obama–Biden-kormányzat kudarcos politikája mellett, ahelyett, hogy a tényekről számolna be, elfogultságtól mentesen”.
Ha bárki valahonnan ismerősnek találná ezt a retorikát, az bizonyára csak a véletlen műve.