A rövid kérdésre, milyen lesz „post virum” – a koronavírus okozta világjárvány leküzdése után – az élet a Földön, nem kevésbé lázasan keresik a választ a társadalom folyamatainak kutatói tudósoktól politikusokig, mint ahogyan az egészség szakemberei versenyeznek az idővel a pandémia hatékony gyógyító és megelőző eszközeinek tömeges bevetésért.
Az eseményeket figyelő újságírónak ezért feladata, hogy gyűjtsön és összevessen egymással tekintélyesnek számító véleményeket. Amin nem igazán vitatkoznak…
Egy örök bölcs ember a tengerentúlról, a 97 esztendős Henry Kissinger, volt amerikai külügyminiszter, Nobel-békedíjas, akit a 20. század történelmet formáló diplomata gondolkozói között tartanak számon, egyetlen mondatban és reálisan tudta megfogalmazni, mire számítson a világ:
„Bár az ember egészsége elleni támadás – remélhetőleg – ideiglenes lesz, az általa elszabadult politikai és gazdasági felfordulás generációkon át fog tartani.” („While the assault on human health will—hopefully—be temporary, the political and economic upheaval it has unleashed could last for generations.”.)
Itthon pedig, mintha ugyanezt mondaná a „helyzetről és jövőről” (az ő megfogalmazása) Balázs Péter, a Budapestről Bécsbe száműzött CEU professzora, volt magyar külügyminiszter és EU-biztos, a Közgazdasági Társaság égisze alatt frissen megjelent cikkében. „A járvány mind Európában, mind a globális világban szétzilálta a nemzetközi együttműködés kopott, de még működő szövetét” írja. És: „Bármeddig tart is a válságos állapot, tartós nyomot hagy az Európai Unió, az államok és a családok költségvetésén és gazdálkodási szokásain.”
Magyarán: megrendült az egész mostani világrendszer működőképessége?
Kemény László egyetemi tanár, politológus fogalmazásában „a szemünk előtt új civilizáció készül.” Milyen?
„A történelem természetesen nyomot hagy… Lehetséges összeegyeztetni ezeket a civilizációkat és megmutatni a közös fejlődés útját, hogy az emberiség túlélje, ráadásul ne csak túlélje, hanem megszabaduljon az elnyomástól is. Ez egy lehetőség. Egy másik módszer a civilizációk ellentmondása egymással, akkor ellenőrzött káoszt hozhat létre.”
Vagyis: a kérdések kérdése, hogy a ma ismert politikai és gazdasági menedzsmentek, világhatalmak, multinacionális cégek, szupranacionális konszernek kezében marad-e a Földön a tényleges hatalom, s ha igen, mire használják? Talán valami más következik? Lehet és kell is ezen gondolkozni, vitatkozni! Mert a mit tenni és a megszámlálhatatlan hogyan egyaránt nagy kérdőjelek sokaságát szüli napról-napra, országhatárokon, földrészeken belül, globálisan egyszerre és párhuzamosan – talán minden korábbinál összekuszáltabb érdekviszonyok és politikai, hatalmi ambíciók között.
A Newsweek amerikai magazinban Pete Seat, aki ifjabb George Bush elnök Fehér Ház-i szóvivője, illetve Dan Coats volt nemzeti hírszerzési igazgató és szenátor sajtómunkatársa volt, jelenleg pedig egy indianai kommunikációs cég alelnöke, azt írja:
„Több kontinensen tapasztaljuk, hogy autoriter vezetők hasznot húznak a járványból, nacionalista és bezárkózó magatartást tanúsítanak.”
Az amerikai Brookings Intézet vezető munkatársa, Constanze Stelzenmüller pedig a globális gazdasági folyamatokat hagyományosan befolyásoló brit Financial Timesben figyelmeztet arra, hogy „a Covid-19 olyan humanitárius katasztrófa, amelyet 1945 óta nem látott a világ. Egyben éles fényben mutatta meg a nemzetközi állapotokat. Az USA, Kína és Oroszország várhatóan meggyengülve kerül ki a válságból, de ez valószínűleg csak ráerősít vetélkedésükre, konfrontációs kedvükre. A földkerekség kevésbé fejlett részén harc indulhat az erőforrásokért és új migrációs hullám kezdődhet. Különösen nagy veszélyben van az európai terv, mert a térség gazdasága akár 15 százalékot is visszaeshet.
Az első reakciók mégis döbbenetesen önzőek voltak, miután kitört a járvány. Látnivaló, hogy nem lehet visszatérni a laza együttműködés képzelt, napsütötte múltjához. A ragály egyben a modern nemzetállam válsága. És innen csak előre, az integráció felé lehet elmozdulni.”
Amin persze ugyancsak vitatkoznak hozzáértők épp úgy, mint azok, akik annak tartják, hirdetik magukat. Új Jalta kell? Ebben a világjárvány mellett klímakatasztrófával, ismeretlen kibernetikai titkok fenyegetéseivel is tarkított korszakában a 21. századnak?
Bizonytalanul írom: talán kellene! De a legkevésbé azért, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal lepte meg a világot január végén, hogy a sokasodó problémák, válságok, ellenségeskedések leküzdésére, az egész emberi nem javára saját országa mellett, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok részvételével egy új jaltai konferenciát kellene összehívni!
Miért éppen ebben az összetételben kellene megtartani, amikor éppen a megváltozott világrend, az a II. világháború utáni erőviszonyok alapvető megváltozása igényelhetne ilyen konferenciát? Akkor pedig aligha jutna valamire, ha a hagyományos 5 nagyhatalom, vagy az amerikai Trump által éppen a napokban szeptemberre halasztott és szándéka szerint sajátosan kibővítendő és leszűkítendő, Kína nélküli G7-ek mellett nem ülne egy óriási kerekasztalnál a feltörekvőnek nevezett országok sora – Indiától Brazíliáig.
Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, aki most jelentette meg önéletrajzát, úgy értékelte, hogy a nemzetközi színtéren a járvány katalizátorként hat: a tekintélyelvű országok még autoriterebbek lesznek, így Kína, Törökország…továbbá Trump és Bolsonaro is. A gyenge államok gyengülnek, az erősek pedig csak erősebbek lesznek.
És az Európai Unió, a maga a maga ugyancsak alaposan megingott gazdaságával, félmilliárd ember érdekeinek képviseletében?
A német Angela Merkelt nem véletlenül emlegetik újból mind gyakrabban a legkonstruktívabb politikusként Európában, akinek Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökeként az ő „EU-hangja”. A gazdasági kérdésekben nemzetközileg is mértékadó angol Economist nem véletlenül vélekedik úgy:
„Hatalmas előrelépés, hogy alakul a 750 milliárd eurós újjáépítési program, amihez az hozta meg az áttörést, hogy a németek feladták ellenállásukat és készek részt vállalni a többiek adósságának törlesztéséből. És belemegy Lengyelország is, már ha ugyanannyit vehet fel a kohéziós alapokból, mint idáig. Továbbá alighanem eleget tesznek a fukar négyek kívánságának is, így nekik jár majd továbbra is a visszatérítés. Az olaszokat és a spanyolokat pedig együttes erővel húzzák ki a csávából. Fontos, hogy nyertesnek érezheti magát Franciaország, valamint Németország is.”
Lesz tehát még látványosan heves vita, amíg eljutnak a pillanatnyilag az egyik oldalon az EU új korszaka kezdeteként, a másikon „abszurdnak s perverznek” is nevezett kezdeményezésektől az elkerülhetetlen kompromisszumokig, ha csak nem győzik le az összeurópai érdekeket egyes nemzetieknek vélt politikai hasznok.
Most, a talán minden eddiginél bonyolultabb, soha nem látott kihívásokkal szembesülő emberiség számára nem lehet kérdés: a világ és benne Európa jövője csak az egykor helsinki szellemének is nevezett békés együttélés lehet! Ehhez hozzá tud-e segíteni, s ha igen, hogyan – egy új Jalta?
Napjaink egyik sztártörténésze, Yuval Noah Harari szerint a mostani járvány a világ jövője, így az Európai Unió felelős döntéshozóinak nagy tesztje is, ha pedig nem működnek együtt a válság leküzdésében és bezárkóznak, az megnehezíti a leküzdését.
De reménykedik: „Ha megfelelően kezeljük a válságot, egy jobb világ jöhet létre belőle.”