Saját sorsunk kevésbé fontos” – így küzdött Otto Frank a családjáért

Anne Frank a holokauszt egyik legismertebb személye, tragikus-drámai történetét színdarab, film, opera formájában is ismerheti a világ. A Nincs menedék: Anne Frank történetének elhallgatott fejezete című legújabb dokumentumfilm (hazánkban április 13-án, szombaton 21 órától vetíti a Viasat History történelmi csatorna) a kislány életének egy kevésbé ismert fejezetét mutatja be. Azt az időszakot, ami megelőzte Anne Frank naplóját: az édesapa, Otto Frank keserves küzdelmét, hogy vízumot szerezve kimenekítse családját a nácik karmaiból. Minden ország hátat fordított nekik, menedék híján pedig nem maradt más, mint elbújni az amszterdami titkos rejtekhelyen és bízni a lehetetlenben… (A nyitó képen Otto Frank a búvóhelyüket mutatja Juliana holland királynőnek.)

A Frank család 1942 nyarától 25 hónapon át bujkált a náci fennhatóság alatt lévő Amszterdamban, míg egy ismeretlen fel nem jelentette. A családot hamarosan Auschwitzba hurcolták, onnen pedig a kis Anne-t (a jobb oldali képen) és a nővérét, Margotot Bergen-Belsenbe vitték tovább, ahol 1945 márciusában mindketten meghaltak tífuszban – nem sokkal a tábor felszabadítása előtt. Anne akkor mindössze 15 éves volt.

Megannyi ember élt át hasonló sorsot, Anne Frankot a naplója tette híressé, amit 13. születésnapjától kezdve vezetett egészen 1944 augusztusáig. Családjuk tragédiáját egyedül az apa, Otto Frank élte túl, akihez eljuttatták lánya jegyzeteit. Hosszas vívódás után 1947-ben adta ki őket Anne Frank naplója címen, amely aztán összesen 65 nyelven jelent meg.

A naplót már számos formában adaptálták, közülük talán az 1959-i, azonos című filmes feldolgozás a legismertebb, Millie Perkins és Shelley Winters főszereplésével; 8 Oscar-díjra jelölték, és ebből 3-at meg is nyert.

A Nincs menedék című dokumentumfilm is egy kevésbé ismert, de szintén kétségbeejtő oldalát tárja fel Anne Frank történetének. Édesapja, Otto Frank leveleit a YIVO zsidó kultúratörténeti kutatóintézet tette nyilvánossá sok más kérvénnyel együtt, amiket az akkori menekültügynökségnek nyújtottak be a kétségbeesett, Európát elhagyni igyekvő zsidók. Azokra az aktákra, amelyek Otto leveleit tartalmazták, egészen véletlenül bukkantak rá, viszont teljesen új megvilágításba helyezik a férfi szerepét és a holokausztról is többet mondanak el, mint sok könyv vagy film – továbbá az amerikai bürokráciáról, ami meggátolta sokak menekülését. Már 1938-ban 300 000-en kértek menekültvízumot az USA-tól, de mindössze 20 000-et állítottak ki.

Otto Frank már egészen korán felismerte, hogy Hitler Németországa végzetes lehet, ezért segítséget kért egy USA-ban tartózkodó barátjától, Charley-tól. Nem maga miatt tette. Ahogy írta: „Elsősorban a gyerekek érdekében. Saját sorsunk kevésbé fontos.” Az ő levelezéséből derült ki az is, hogy már 1938-ban beadott egy bevándorlási kérelmet az USA-ba – az ügyintézők azonban még 1941-ben is így tanácsolták el a kérelmezőket: „A helyzetet nem látjuk kritikusnak, 6 hónap múlva kérvényezzék újra.”

A dokumentumfilm rávilágít, hogy amerikai barátja talán tudott volna segíteni Ottónak, de ehhez el kellett volna hagynia a gyerekeit. Erre pedig nem volt képes, így az ajtó bezárult…