Akikért minden évben harang szól: Hirosima és Nagaszaki halottjai. Tokió olimpiája egyszerre a jelen és a velünk élő történelem. Az élet friss produkciójaként kegyetlen párhuzam szakadt ránk: a tokiói olimpiai játékok egybeesnek Hirosima és Nagaszaki 1945-i atomtragédiájának évfordulójával.
Hiszem, hogy a békét szimbolizáló olimpia japán szervezőinek tiszteletet érdemlő szándékából (az olimpia eredetileg tervezett időpontja 2020. július 21–augusztus 8-a volt, vagyis a tragédia 75.évfordulója).
A világ jórésze – hiszen a Föld gömbölyű – augusztus 5-ét emleget. A negyedik megválasztását követően röviddel később elhunyt Roosevelt helyére lépett Truman elnök parancsára, japán idő szerint viszont 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor dobott le) atombombát Hirosimára az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B–29-ese, az Enola Gay, amelynek Paul W. Tibbets ezredes volt a parancsnoka (a gépet Tibbets anyjáról nevezték el). A bombát az amerikaiak Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. Urán 235-ös izotópon alapuló maghasadás elvű, 15±20% kilotonna TNT-egyenértékű robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és jellegzetes formájú, gomba alakú füstfelhő („gombafelhő”) kialakulásával kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát.
Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket. És az atomtámadásra visszavezethető betegségek, halálok számai még mindig növekednek: ma 166 000 áldozatot emlegetnek…
Vajon kik, hányan gondolnak erre – főként azok közül, akiknek a kezében van a világ sorsáról, jövőjéről döntő gazdasági, katonai, politikai hatalom –, hogy éppen az emberiség legpusztítóbb tragédiájának évfordulóján törekednek „az olimpia atyjának” tekintett Pierre de Coubertin bárónak tulajdonított jelszó jegyében a legjobbak sportágak sorában „gyorsabban, magasabbra, erősebben” a győzelmekért a (az idézet valójában Henri Didon domonkos pátertől, Coubertin barátjától származik.)
A tokiói program naptárján augusztus 5-6-án asztalitenisz-, atlétikai, birkózó-, gördeszka-, gyeplabda-, kajak-kenu-, karate-, műugrás-, nyíltvízi úszás, öttusa-, ökölvívás-, kerékpáros, sportmászás-, strandröplabda-, labdarúgás-, tornadöntők szerepelnek.
Az olimpiai záróünnepség időpontja pedig augusztus 8. A tokiói stadionban – a Covid-19 pandémia sötét árnyékában, üres nézőtér előtt – özönli el a gyepet a barátság és béke álmát erősítendő sportolók tömege, s alszik ki az olimpiai láng a 76. évforduló előestéjén annak, hogy 1945. augusztus 9-én atomtámadás érte Nagaszakit. Az amerikaiak a Fat Man nevű bombát dobták a városra. A bomba elsődleges célpontja Kokura városa volt, az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt választották a másodlagos célt, Nagaszakit. A hirosimai atomtámadás után három nappal a Nagaszakira ledobott atombomba azonnal csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést.
Japán az atombombák hatására – a náci Németország tavaszi összeomlását követve – néhány nappal később kapitulált. Véglegesen befejeződött a 2. világháború.
Nézem a „pandémiás” olimpiai közvetítéseket. És: gyanakvó bizakodással reménykedem Tokió folytatásában az 2022-ben Pekingben tartandó téli olimpián és 2024-ben, a párizsi nyári játékokon. S nem kevésbé a 2028-i, Los Angelesben és a 2032-i, Brisbane-ben is. Mert
– hatalmi, politikai, gazdasági, katonai játszmákból ma bárhol, bármikor kirobbanhat az emberiség egészét fenyegető világválság;
– bárhol, bármikor pusztíthatnak minden korábbinál súlyosabb természeti katasztrófák;
– bármikor, bármikor támadhatnak pandémiák, olyan és más járványok, amilyennel most volt kénytelen megismerkedni a világ.
De Hirosima, Nagaszaki soha, sehol nem eshet meg újra!