A Berlin és Moszkva közötti ellentétek 1941 tavaszán kiéleződtek. Ennek ellenére a szovjet vezetés nem tette meg mindazokat a katonai és gazdasági intézkedéseket, melyek az ország védelmének megerősítését szolgálták volna. (A nyitó képen: megkezdődött a Barbarossa-terv megvalósítása: német csapatok átlépik a szovjet határt 1941 júniusában; foto: Public Domain/Wikipedia)
A szovjet–német gazdasági kapcsolatok zavartalanul folytatódtak. Egy április 5-i német beszámoló szerint a január 10-én megkötött kereskedelmi megállapodás alapján, „a politikai kapcsolatok hűvösebbé válásának okán észrevehető szovjet visszafogottságot” követően márciusban kedvező változás állt be, újabb gabonaszerződéseket kötöttek 1941. szeptemberi szállítási határidővel. A Németországnak szánt árucikkek szibériai tranzitja zavartalanul folytatódott, és „a szovjet szállítások igen jelentős mennyiségűek”. Egy május 15-i német feljegyzés viszont jelzi, hogy német részről nem lesznek képesek megtartani a távolabbi szállítási kötelezettségek, különösen a hadiipari termékek határidőit, de „ez csak augusztus után válik érezhetővé, mert addig az oroszok kötelesek előlegben szállítani”.
Május 3-án a Szovjetunió hivatalosan elismerte a németbarát iraki kormányt, május 7-én megvonta a diplomáciai elismerést Belgium és Norvégia emigráns kormányaitól, majd kiutasította Moszkvából a jugoszláv és görög emigráns kormány képviselőit. A már elismert Szlovákia mellett diplomáciai képviselőt küldött a vichy-i kormányhoz.
Márciusban elkészültek a megszállandó szovjet területekre vonatkozó első német politikai és gazdasági irányelvek. Április 20-án Hitler a kelet-európai térséget felügyelő központi megbízottnak nevezte ki Rosenberget. A német belügyminisztérium tervei szerint négy birodalmi biztosságot alakítanak ki az elfoglalt szovjet területeken: Ostland: Baltikum és Belorusszia, Ukrajna, Moszkva és a Kaukázus; irányításukat a „keleti minisztériumra” bízzák.
A német támadás lehetőségére vonatkozó értesülések egyre terjedtek. Április 18-án a moszkvai német ügyvivő jelentette, hogy makacsul tartják magukat a két ország közötti közeli konfliktusról szóló híresztelések. Április 24-én pedig nyilvánosságra került, hogy a moszkvai angol nagykövet a háború kitörését június 22-re jósolja. Április 28-án Hitler fogadta a Berlinben tartózkodó moszkvai német nagykövetet, aki szerint Oroszország nagyon tart azoktól a híresztelésektől, melyek egy Oroszország elleni német támadást jósolnak. Hozzátette: „nem hinném, hogy Oroszország valaha is megtámadná Németországot”. Hitler a találkozón nem tájékoztatta nagykövetét a Szovjetunió elleni háborús terveiről. Május 4-én a német külügyminisztérium csupán arról tájékoztatta a Moszkvába visszatért nagykövetet, hogy ugyanilyen hírek terjednek Németországban, mint Oroszországban, s úgy véli, hogy Anglia újabb erőfeszítést tesz a zavarosban való halászásra. Hozzátette, hogy „német részről csak olyan erők állomásoznak a határon, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek a balkáni műveletek hátterének a biztosításához”. A külügyminisztérium hasonló tartalmú utasításokat küldött több német külképviseletnek is.
A szovjet felderítő csoportfőnökség a kialakult helyzetről szóló jelentést terjesztett a vezetés elé, de a jelentés végén az szerepelt, hogy „A szállongó híreket és azokat a dokumentumokat, amelyek szerint ez év tavaszán elkerülhetetlen a Szovjetunió elleni háború, megtévesztésnek kell tekinteni, amely az angol, sőt talán a német felderítéstől indul ki”. A haditengerészeti népbiztos az e hírekről szóló jelentését ezzel fejezte be: „feltételezem, hogy a jelentések hamisak és szándékosan terelték őket ebbe a mederbe, hogy lássák, miként reagál majd rájuk a Szovjetunió”. Zsukovnak, a szovjet hadsereg vezérkari főnökének emlékiratai szerint a vezérkari főnök Molotov jelenlétében jelentést tett Sztálinnak arról, hogy „a bonyolult katonapolitikai helyzet miatt sürgős intézkedéseket kell tenni és idejében ki kell küszöbölni a nyugati határok védelmében, valamint a fegyveres erőknél meglévő hiányosságokat. V. M. Molotov félbeszakított: Hogyan, Ön úgy véli, hogy harcolnunk kell a németekkel?”
Egyre szaporodtak az információk a német háborús készülődésekről. Churchill brit miniszterelnök áprilisban Sztálinnak szóló személyes üzenetében az igen erős dél-lengyelországi német csapat-összevonásokról tájékoztatott. Ezzel egy időben a moszkvai brit nagykövet a szovjet külügyminiszter-helyettesnek írt levelet, amely szerint: ha Németország a Balkánon marad, nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió ellen fog fordulni. Ha szovjet részről nem tesznek megfelelő katonai intézkedéseket, lehetőség szerint Törökországgal együtt, Moszkva sokkal kedvezőtlenebb körülmények között nézhetne szembe a német hadsereg teljes erejével. Úgy tűnik föl azonban, hogy ezek az üzenetek az ellenkező hatást keltették, azaz: Churchill Anglia megmentése céljából akarja kiprovokálni a német–szovjet háborút. Később az angol külügyminiszter június 24-én a brit parlamentben kijelentette: „Minden alkalommal világos lett előttünk, hogy a szovjet kormány nem volt kész tárgyalni, mivel óvakodott attól, nehogy bármiféle zavart okozzon Németországgal való kapcsolataiban.”
Pedig az intő jelek egyre sokasodtak. Egy januári és márciusi jegyzéket követően április 22-én szovjet részről újabb jegyzékben követelik, hogy a németek vessenek véget a szovjet határok német repülőgépek által történő ismételt és gyakori megsértéseinek. A jegyzék szerint március 27–április 18. között 80 határsértésre került sor. A német válasz szerint szovjet gépek sértik meg a német légteret és „ez megerősíti, hogy Szovjet-Oroszország részéről tudatos provokációról van szó… Mivel…a keleti német határok túloldalán lévő erőket megerősítették, számolni kell a súlyos határincidensek fokozódó veszélyével”. Május 7-én Molotovtól Sztálin vette át a Népbiztosok Tanácsa elnöki tisztét, amelyet német részről úgy értékeltek, hogy „Sztálin egy részéről komolynak tartott nemzetközi helyzetben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megóvja a Szovjetuniót egy Németországgal való konfliktustól.”
A szovjet–japán semlegességi egyezmény és Leningrád kikötőjének júniusi bezárása is azt mutatta, hogy a szovjet kormány számolt a nemzetközi helyzet számára kedvezőtlen alakulásának lehetőségével. A szovjet külpolitikában kettős törekvés érvényesült: egyrészt szembenézni a német támadás veszélyével, másrészt publikusan kétségbe vonni ennek létét és ezzel talán el is kerülni a veszélyt. Feltételezhető, hogy Sztálin az utolsó pillanatig nem hitte el: Hitler ilyen gyorsan, még 1941-ben megszegi a meg nem támadási egyezményt. Minden olyan jelet, ami ellentmondott azon óhajának, hogy a német támadás később következzék be, gyanakvó kétkedéssel fogadott.
A német katonai készülődések kétségbevonhatatlan tényeit Hitler zsarolási manővereinek tartotta, melyekkel Moszkvát újabb gazdasági és politikai engedményekre akarja késztetni. A moszkvai német nagykövet május 24-i jelentésében írta: „Azt a tényt, hogy ez a (szovjet) külpolitika elsősorban a Németországgal való konfliktus elhárítására irányul, bizonyítja az az álláspont, amelyet az utóbbi hetekben a szovjet kormány elfoglal, a Németországgal összefüggő valamennyi eseményt feddhetetlenül megvilágító szovjet sajtó hangneme, valamint a Németországgal kötött gazdasági egyezmények teljesítése”.
Június 10-én az angol külügyminisztérium tájékoztatta a londoni szovjet nagykövetet a Szovjetunió elleni német hadmozdulatok adatairól. Június 13-án a brit külügyminiszter fogadta a londoni szovjet nagykövetet, akivel közölte, hogy ha a közeli jövőben háború törne ki Németország és a Szovjetunió között, a brit kormány kész lenne katonai segítséget nyújtani a Szovjetuniónak, katonai missziót küldeni Moszkvába és gazdasági támogatást nyújtani. Ilyen körülmények között jelent meg június 14-én egy TASZSZ-sajtónyilatkozat, melyet Molotov előzőleg tájékoztatásul átad a moszkvai német nagykövetnek. A nyilatkozat cáfolta a külföldi lapok által terjesztett híreket, amelyek „a Szovjetunióval és Németországgal szemben álló erők ügyetlenül összetákolt koholmányai”, s melyek szerint
- Berlin állítólag különböző területi és gazdasági követeléseket támasztott a Szovjetunióval szemben és egy még szorosabb kapcsolatokat előirányzó egyezményt kíván kötni;
- a Szovjetunió állítólag elutasította ezeket a követeléseket, minek következtében német csapat-összevonásokra került sor a szovjet határ mentén a célból, hogy megtámadják a Szovjetuniót;
- Moszkva állítólag intenzív háborús előkészületeket kezdett Németország ellen és csapatait a német határon összpontosította. A TASZSZ-nyilatkozat kijelentette, hogy nincsenek új német követelések, új egyezmény megkötése fel sem vetődött, továbbá, hogy Németország ugyanúgy tántoríthatatlanul megtartja a szovjet–német meg nem támadási szerződés feltételeit, mint a Szovjetunió, minden alapot nélkülöznek az olyan hírek, amelyek szerint Németország támadást akar intézni a Szovjetunió ellen, és az utóbbi időben történt csapatmozdulatok Németország keleti és észak-keleti részein nem érintik a szovjet–német kapcsolatokat. A sajtónyilatkozat kifejti, hogy a Szovjetunió, összhangban békepolitikájával, megtartotta és megtartani szándékozik a meg nem támadási szerződés rendelkezéseit. Így minden olyan hír, amely szerint a Szovjetunió háborúra készülődik Németország ellen, hamis és provokációs jellegű. A tartalékosok nyári behívása és a kezdődő hadgyakorlatok csak kiképzési célokat és a vasúti hálózat működésének ellenőrzését szolgálja. Értelmetlenség ezt Németországgal szemben ellenséges akciónak tekinteni.
Megjegyezzük, hogy német részről a reagálás a TASZSZ-közlemény teljes elhallgatása volt.
Június 12-én a szovjet kikötőkben tartózkodó német hajók azt az utasítást kapták, hogy fiktív okokra hivatkozva hagyják el a kikötőket. Berlin a szövetségeseit is tájékoztatta a kialakult helyzetről. Ennek megfelelően június 15-én a budapesti német nagykövet is utasítást kapott, közölje a magyar miniszterelnökkel: „Tekintettel az orosz csapatok erős összpontosítására Németország keleti határainál, a Führer legkésőbb július elejéig a német–orosz kapcsolatok tisztázására és ennek kapcsán bizonyos követelések előterjesztésére fog valószínűleg kényszerülni. Mivel nehéz előre megjósolni a tárgyalások kimenetelét, a német kormány szükségesnek tartja, hogy Magyarország lépéseket tegyen határainak biztosítására”. Június 21-én a berlini szovjet nagykövet újabb jegyzéket adott át a német külügyminisztériumban: az április 21-i szovjet jegyzék óta német repülőgépek 180 alkalommal sértették meg ismét a szovjet–német határt. A jegyzék szerint ezek az esetek rendszeres jelleget öltöttek, ami kizárja annak lehetőségét, hogy véletlen határsértésekről van szó.
Június 21-én Hitler levelet ír Mussolininek: „E körülmények között elhatároztam, hogy …véget vetek a Kreml álszent tevékenységének…Ami a keleten folytatott háborút illeti, Duce, az bizonyosan nehéz lesz, de egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy nagy sikerhez vezet…A Szovjetunióval való szövetség, bár őszintén törekedtem a végleges megbékélés megteremtésére, igen gyakran kínos volt számomra, mivel valamilyen módon ez szakítást jelentett mindennel, politikai pályafutásommal, koncepciómmal, korábbi kötelezettségeimmel. Örülök, hogy megszabadultam ettől a lelki dilemmától”.
Június 21-én este Molotov magához kérette a moszkvai német nagykövetet és hivatkozva azokra a híresztelésekre, melyek szerint küszöbön áll a két ország közötti háború, az iránt érdeklődött, hogy mi okozta a kétoldalú kapcsolatokban kialakult jelenlegi helyzetet. A nagykövet ígéretet tett a kérdés továbbítására Berlinbe.
Június 21-én este a szovjet határőröknél jelentkezett egy német őrmester, aki közölte, hogy a német csapatok most foglalják el megindulási körleteiket a támadáshoz, amely másnap, június 22-én hajnalban kezdődik. Késő éjjel egy német katona úszta át a határfolyót és közölte a határőrökkel, hogy hajnali 4 órakor megkezdődik a támadás.
Június 21-én este a szovjet honvédelmi népbiztos olyan direktívatervezetre tett Sztálinnak javaslatot, amely a határ menti körzetek csapatait teljes harckészültségbe helyezte volna. Sztálin szerint „lehet, hogy a kérdést még békésen is el lehet intézni”. A június 22-én 0.30 perckor szétküldött direktíva szerint „június 22–23-án lehetséges a németek meglepetésszerű támadása…Lehet, hogy a támadás provokációs tevékenységgel kezdődik. Csapataink feladata, hogy ne engedjenek semmiféle provokációs tevékenységnek, amely nagy bonyodalmakat idézhet elő”. A direktíva utasítja a nyugati katonai körzeteket a teljes harckészültségre és a németek vagy szövetségesei csapatainak a visszaverésére. A parancs értelmében a csapatok a június 22-re virradó éjjel rejtve foglalják el tüzelőállásaikat, gondosan álcázva összpontosítsák az egész légierőt, helyezzék harckészültségbe a légvédelmet, készítsék elő a városok és objektumok elsötétítését, de „külön rendelkezés nélkül ne hajtsanak végre semmilyen más intézkedést”
Június 22-én reggel 4 órakor Ribbentrop magához kérette a berlini szovjet nagykövetet. Ugyanaznap hajnalban a moszkvai német nagykövet jelentkezett Molotovnál. Mindkét helyen német részről jegyzéket adtak át, mely az alábbi pontokat tartalmazta:
- 1939-ben a Birodalmi Kormány, félretéve azokat a súlyos ellenvetéseket, amelyek a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus közötti ellentmondásból fakadtak, hozzálátott, hogy megállapodást érjen el Szovjet-Oroszországgal. Az 1939. augusztus 23-i és szeptember 28-i egyezmények alapján a Szovjetunió felé irányuló politikájában általános irányváltozást hajtott végre és ettől kezdve szívélyes magatartást tanúsított a Szovjetunió iránt. E jóindulatú politika nagy előnyökkel járt a Szovjetunió számára a külpolitika területén. Németország feltételezte, hogy jó és tartós jószomszédi kapcsolatok alakulnak ki a két ország között. Sajnos, hamarosan nyilvánvaló lett, hogy Németország teljes mértékben tévedett ebbeli feltételezésében.
- Nem sokkal a német–szovjet egyezményeket követően a Komintern folytatta Németország elleni felforgató tevékenységét, melyhez a hivatalos szovjet képviselők támogatást nyújtottak. Felléptek azok ellen a német törekvések ellen, hogy szilárd rendet hozzanak létre Európában. A háború előkészítését célzó nagyméretű szabotázs, terrorizmus és kémtevékenység folyt. A Szovjetunó készségesen ajánlott fel fegyvereket Jugoszláviának Németország ellen.
- Diplomáciai és katonai területen nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió – azokkal a nyilatkozatokkal ellentétben, melyek szerint nem akarja a befolyási övezetébe eső országokat bolsevizálni és bekebelezni – arra törekedett, hogy katonai erejét nyugat felé tolja ki és a bolsevizmust továbbvigye Európába. Ezt világosan mutatták a Finnország és Románia elleni szovjet akciók, ahol a szovjet igények Bukovinára is kiterjedtek. Ez a moszkvai megállapodások megsértését jelentette.
- Az 1940. augusztus 30-i bécsi döntést követően a Szovjetunió minden területen fokozott katonai előkészületeket tett. A megegyezésre irányuló újabb német erőfeszítések a Szovjetunió részéről újabb követeléseket gerjesztettek, amelyeket Németország nem tudott elfogadni, mint pl. a Bulgáriának nyújtandó szovjet garancia, szovjet támaszpont felállítása a szorosokban, Finnország teljes cserbenhagyása. Az a figyelmeztetés, amelyet a Szovjetunió Bulgária katonai megszállása kapcsán intézett Németországhoz, és a német csapatok bevonulása után Bulgáriának tett nyilatkozata kifejezetten ellenséges jellegű volt, ugyanúgy, mint az az 1941. márciusi szovjet ígéret, hogy ha Törökország háborúba lép a Balkánon, védelmezni fogják Törökország hátországát.
- Az 1941. április 5-i szovjet–jugoszláv barátsági szerződés megkötésével a Szovjetunió csatlakozott a Németország elleni közös angol–jugoszláv–görög fronthoz. A Szovjetunió közeledni próbált Romániához, hogy azt a Németországtól való eltávolodásra buzdítsa.
- Ez a politika valamennyi rendelkezésre álló szovjet fegyveres erő növekvő összpontosításával párosult a Baltikumtól a Fekete-tengerig, ami Németország számára fenyegetést jelentett. Az elmúlt napok hírei az utolsó kétséget is eloszlatták az orosz összpontosítás agresszív jellegét illetően. Rendkívül feszült katonai helyzet alakult ki. Emellett hírek érkeztek a még szorosabb politikai és katonai együttműködésre vonatkozó angol–szovjet tárgyalásokról.
Összefoglalva, a német kormány kijelenti:
- A Szovjetunió fokozta törekvéseit Németország és Európa aláásására;
- Egyre németellenesebb külpolitikát követett;
- Valamennyi erőit készenlétbe helyezte a német határon. Ennek folytán a Szovjetunió felbontotta Németországgal kötött szerződéseit és kész arra, hogy hátba támadja az élet-halál harcot vívó Németországot. Ezért a Führer megparancsolta a német fegyveres erőknek, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközzel szálljanak szembe ezzel a fenyegetéssel.
A német jegyzéket június 22-én 12 német külképviseletnek (Ankara, Budapest, Bukarest, Helsinki, Kabul, Madrid, Pozsony, Róma, Szófia, Teherán, Tokió, Zágráb) küldték meg. A német néphez intézett június 22-i nyilatkozatában Hitler is említi a korábbi szovjet–német közeledés tényét: „Csak rendkívül nehezen szántam el magamat 1939 augusztusában, hogy külügyminiszteremet Moszkvába küldjem. Tettem ezt csupán a német nép iránt érzett felelősségérzetből.”
A szovjet kormányhoz intézett jegyzék és a fent jelzett nyilatkozat mellé német részről a sajtóban három „leleplező” dokumentumot is csatoltak: a német külügyminisztérium jelentését a szovjet kormány propaganda- és politikai agitációs tevékenységéről, a Wehrmacht főparancsnokának jelentését a Németország elleni szovjet hadmozdulatokról, valamint a belügyminisztérium, az SS és a rendőrség vezetőinek jelentését a Németország és a nemzeti szocializmus ellen folytatott szovjet kampányról.
Június 22-én hajnalban a Barbarossa-haditerv keretében a német csapatok megindították a Szovjetunió elleni katonai támadást.
Ugyanaznap Molotov rádióbeszédet mondott, amely szerint „az országunk elleni támadást annak ellenére követték el, hogy egy meg nem támadási szerződést írtak alá a Szovjetunió és Németország között, és annak ellenére, hogy a Szovjetunió kormánya a legszigorúbban megtartotta ennek a szerződésnek valamennyi rendelkezését. E szerződés működésének egész időszaka során a német kormány nem talált alapot ahhoz, hogy akár egyetlen egyszer is panaszt emeljen a Szovjetunió ellen a szerződés meg nem tartását illetően… Ezt a háborút ránk kényszerítette … Németország fasiszta urainak vérszomjas klikkje, akik rabságba döntötték a franciákat és a cseheket, a lengyeleket és a szerbeket, Norvégiát, Belgiumot, Dániát, Hollandiát, Görögországot és más nemzeteket”.
Német előrenyomulás.
Német támadás szovjet területen 1941. június 26-án.
Sztálin, több mint tíznapos csend után, a német támadást követő első nyilvános megnyilatkozásában július 3-án mondott rádióbeszédében ugyancsak kitért arra a témára, amelyre Hitler Mussolinihez intézett levelében is utalt. Beszédében kifejtette: „Megkérdezhetik: miképpen történhetett, hogy a szovjet kormány hajlandó volt meg nem támadási szerződést kötni olyan hitszegő emberekkel és szörnyetegekkel, mint amilyen Hitler és Ribbentrop? Nem követett-e el hibát a szovjet kormány ebben a kérdésben? Természetesen nem! A meg nem támadási szerződés két állam között megkötött békeegyezmény. Éppen ilyen egyezményt ajánlott fel Németország 1939-ben. Elutasíthatta-e a szovjet kormány ezt az ajánlatot? Azt hiszem, hogy egyetlen békeszerető állam sem utasíthat el egy szomszédos hatalommal való békeegyezményt, még akkor sem, ha e hatalom élén olyan szörnyegetek és kannibálok állnak, mint Hitler és Ribbentrop… Mit nyertünk mi azáltal, hogy megkötöttük Németországgal a meg nem támadási szerződést? Biztosítottuk országunknak másfél éven át a békét és azt a lehetőséget, hogy erőinket előkészítsük az ellenállásra, ha a fasiszta Németország, a szerződés ellenére, meg merné támadni országunkat. Ezzel mi határozottan nyertünk, a fasiszta Németország pedig veszített.”
Német katonák vizsgálnak egy katonai erődítményt a szovjet–lengyel határon.
Német tankok Lettországban.
Német csapatok vonulnak be Minszkbe.
Utóirat
Az eredeti dokumentumokra alapozott négyrészes írásom célja az események időrendi sorrendben való ismertetése volt, anélkül, hogy korabeli vagy későbbi kommentárokat, véleményeket fűztem volna hozzájuk. A szovjet–német meg nem támadási szerződés és az ehhez kapcsolódó kérdések azóta is az érdeklődés középpontjában állnak. Egy aktualitás a témához: Putyin 2014. november 5-én fiatalok előtt Moszkvában e témában tett kijelentése:
„A Szovjetunió meg nem támadási szerződést írt alá Németországgal. Azt mondják, hogy ez olyan rossz. Mi a rossz abban, hogy a Szovjetunió nem akart háborúzni?…Tudván azt, hogy a háború elkerülhetetlen és várva annak megtörténtét, a Szovjetuniónak mindenképpen időre volt szüksége, hogy korszerűsítse hadseregét… Ők (Lengyelország) azzal vádolják a Szovjetuniót, hogy kettéosztotta Lengyelországot. Nos, mit tett Lengyelország, amikor a németek bevonultak Csehszlovákiába? Magukhoz vették Csehszlovákia egy darabját. Ez az, amit tettek. És aztán saját kapujukba kaptak egy gólt.”
A történelmi visszapillantás előzményei itt olvashatók:
Történelemkönyv: a Molotov-Ribbentrop paktum (I.)
Történelemkönyv: a Molotov–Ribbentrop-paktum (II.)
Történelemkönyv: a Molotov–Ribbentrop-paktum (III.)