«Mintegy nyolcvan, két és fél méter hosszú, 1,8 méter széles láda tartja meg-megújuló izgalomban a II. világháború befejeződése óta sok ország műtörténészeit, államkincstárnokait, titkosszolgálatait és persze magános kincskeresőit. Csakhogy máig sem derült ki: valóságos, létező kincs után kutatnak-e vagy csupán egy fantomot, föl-föltűnő délibábot kergetnek?» Így kezdődött a történelmi eseményeket összefoglaló kétoldalas cikkem a – sajnos, már régóta nem létező, nagy példányszámú „komoly bulvárlap” – a Mai Nap 1991. december 10-i számában. Nem véletlenül elevenítette föl akkor a nemzetközi sajtó a Borostyánszobát: a frissen megválasztott orosz elnök ugyanis a sztorit fölmelegítő megjegyzésekkel csigázta föl a sajtó kíváncsiságát… (A nyitó kép forrása: news.de/picture alliance/dpa)

A világ nyolcadik csodájának nevezett Borostyánszobáról van szó. Arról a valójában fölbecsülhetetlen értékű műalkotásról, amelyet a Hitler kegyeiért esedező és a műkincsek iránt különös rajongást tanúsító kelet-poroszországi nemzetiszocialista Gauleiter (regionális vezető) és ukrajnai birodalmi helytartó, Erich Koch rabolt el SS-legényeivel az élen a blokád alá vett Leningrád (ma újra Szentpétervár – a szerző) elővárosából, Puskinóból, az egykori cári nyári palotából, és vitetett Kelet-Poroszország „fővárosába”, Königsbergbe (szovjetkori nevén: Kalinyingrádba), s állíttatott ki palotájának harmadik emeletén.

A Borostyánszoba: a német kultúrának és az orosz nemzeti kincseknek egyaránt egyik legbecsesebb együttese. Az 1701–13 között uralkodott I. Frigyes Vilmos porosz király 1709-ben a Keleti-tenger aranyából (a mintegy 50 millió esztendővel ezelőtt megkövesült gyantából, borostyánból) faragott-csiszolt lapokkal boríttatta be berlini városi kastélya egyik sarokszobáját. Kis híján csődbe taszította vele a porosz államháztartást. Ötvenöt négyzetméternyi felületre 107 borostyánlapot erősítettek föl. A lapokat 150 alak, címerek, fonatok, a kor legnevesebb művészeinek faragásai díszítették.

Orosz legényekért

Amikor I. (Nagy) Péter minden oroszok cárja a porosz udvarban járt, bizony megakadt a szeme a Borostyánszobán. Vendéglátója Frigyes Vilmos rögtön kitalálta a szentpétervári uralkodó gondolatát, és neki ajándékozta mindaddig szerfölött féltett kincsét. Az indok: az oroszok a poroszok mellé álltak, amikor azok a svédek ellen háborúztak. Mások szerint Nagy Péter a cári gárda ötvenöt, jó kiállású ifjú katonájáért (!) váltotta meg a Borostyánszobát a porosz uralkodótól.

A lényeg: 228 éven át ékesítette a porosz Borostyánszoba a cári Katalin-palota egyik termét, mígnem 1941 augusztusában a Wehrmacht egységei Leningrád elővárosáig nyomultak. „Teljesen véletlenül” műkincsekhez értő tisztek is voltak a német csapatokkal. Nekik jutott a „megtisztelő feladat”, a Borostyánszoba „megmentése”. Harminchat óra alatt szétszedték, Königsbergbe szállították és a várkastély 37. számú termében – az ugyancsak kincset érő velencei tükrökkel együtt – újra összeszerelték a különösen értékes zsákmányt. 1944. augusztus 27-én és 29-én megsemmisítő bombatámadás érte Königsberget; a palota is porig égett. A Borostyánszobát pedig vagy a tűz, vagy a föld nyelte el.

Évtizedek óta minden évben néhány alkalommal megjelennek szenzációsnak tetsző hírek, tudósítások a legendás Borostyánszobáról, arról, hogy „megtalálták”. Aztán kiderül, hogy nem igaz. „Megtalálták” lengyel kincskereső búvárok a Balti-tengerben, hivatásosnak mondott német kutatók az ország számos pontján, mert a mendemonda szerint a II. világháború utolsó heteiben autón/vasúton utazgattak a lebontott és ládákba csomagolt kincsekkel náci „őrzőik”. Aztán minden eddigi hír hamisnak, tévedésnek bizonyult. Egy azonban igaz: az oroszok fölépítették a Borostyánszoba mását…

Egy „szenzáció” 2017. október 17-én az osztrák OE24 című lapból: «LEGENDÁS KINCS — Megtalálták Hitler titokzatos „borostyánszobáját». Ugyanez év tavaszán a Bild című lap írta: egy németországi polgármester úgy véli, tudja, hol van a kincses szoba. „A nácik elrejtették nálunk a Borostyánszobát az Érchegységben!” — mondta Heinz-Peter Haustein (62) a Bild.de-nek. Biztos benne: a kincs mélyen a Fortuna-galéria alatt van Deutschkatharinenberg mellett...”

Avagy mégsem? Borisz Jelcin orosz elnök (Oroszország első választott elnöke 1991–99 között – a szerk.) a minap Bonnban sokat sejtető kijelentést tett, amely szerint ő tudja, hol van a 47 év óta (ez a cikk 1991. december 10-én jelent meg!) keresett Borostyánszoba.

Maguk a németek – mindenekelőtt az NDK állambiztonsági minisztériuma különle­ges csoportjának, valamint Honeckerék udvari valutaszerzőjének, Schalk-Golodkowskinak a szakemberei – egy percig sem mondtak le arról, hogy megtalálják a mintegy negyed milliárd márkára becsült borostyánkincset.

Több, nagyon valószínűnek tetsző változat is közszájon forog a Königsbergből eltűnt Borostyánszoba titkáról. Az első variáció szerint Kochék még a szovjet támadás előtt 27 vasládába csomagolták az egészet, és titokban Danzigba (ma Gdansk lengyel tengerparti város – a szerk.) vitték, ahol a háború végnapjaiban, 1945. március 20-án Wilhelm Gustloft, alias Robert Ley nevű hajóra rakták a féltve őrzött szállítmányt, hogy Hamburgba menekítsék. Állítólag a Hanza-város partjai előtt dúló harcokban a hajót találat érte, és fölrobbant.

Hitler is tudta

A második változat már sokkal valószínűbb, és mai német források is gyakran említik. Eszerint a Borostyánszoba a türingiai Arnstadt melletti Jónás-völgyben keresendő. A weimar-buchenwaldi koncentrációs tábor 30 ezer foglyával az Ohrdrufhoz közeli Jonastalban vájatták ki Hitler közép-németországi bunker-főhadiszállását, az „Olgát”. Günther Wermusch minap megjelent könyvében  (Die Bernsteinzimmer-Saga)

szemtanúkra hivatkozva írja, hogy „az SS 6. hegyivadász-zászlóalja 1945. április 11-ig elkeseredett harc árán védte a Jónás-völgy északi bejáratát az amerikai Patton tábornok előrenyomuló 3. hadseregével szemben. Végül a védők berobbantották az aknák bejáratait, amelyeken át előzőleg vagonszám gördült be a hadműveleti területekről kimentett porcelán, bútor, intarziás parketta és egyéb ingóság az Olgába…” Itt rejtőznék a Jelcin által emlegetett Borostyánszoba is? Egyelőre nem tudható semmi bizonyos, mivel a Jonastal mindmáig megközelíthetetlen szovjet katonai terület. (Az orosz csapatkivonás Németországból 1991 januárjában kezdődött, és mintegy négy évig tartott! – a szerk.) Történelmi tény, hogy a második világháború végnapjaiban, 1945. február 9-én hamis rendszámú, svájci vöröskeresztes autóknak álcázott járműveken Kelet-Poroszországból Weimarba érkezett a Kochék által összerabolt kincsek egy része, amit a tartományi mú­zeum pincéjében helyeztek el. Arra nincs utalás, hogy a legendás Borostyánszoba is a szállítmányban lett volna. Állítólag két hónappal később onnan is tovább menekítették a műkincseket, de ennek írásos nyomát mindeddig nem találták meg. Az is tény, hogy a Türingiai-erdő föld alatti lőszer- és repülőgép-gyárainak üresen álló csarnokaiba vitette Hitler és a „műpártoló” Göring légimarsall a berlini múzeumok legértékesebb műkincseit, a birodalmi bank mintegy 100 tonnányi aranytartalékát, a porosz koronázási ékszereket és (a néhány hónapja Potsdamban újra eltemetett) Nagy Frigyes porosz király hamvait. Az ugyancsak türingiai Ilmenau és Manebach nagy kiterjedésű bunkerlabirintusában szintén többször megfordult „a kincses Koch” és csapata. Kincsesvonatok gurultak 1945. február-márciusban a Jüteborg melletti Zinna erdőségbe is, ahonnan viszont néhány hét múltán nyomtalanul eltűntek. (A terület, a fasiszta hadvezetés Kurfürst fedőnevű bunkerrendszere, napjainkban még szovjet katonai fennhatóság alatt áll.)

Nem tudható, hogy erre utalt-e cikkében a moszkvai Rabocsaja Tribuna című lap, amikor a minap jelentette: a szovjet titkosszolgálat tudomására jutott, hogy az egyik németországi szovjet katonai támaszponton Novgorodból származó arany ikonkereteket találtak. Feltevések szerint szigorúan titkos feljegyzésekre is bukkantak a moszkvai puccs alkalmával összeesküvőként letartóztatott Vlagyimir Krjucskov páncélszekrényében. A megbukott KGB-főnök magáncélokra kívánta fölhasználni a borostyánkincsre vonatkozó jelentéseket. Arról is szól a fáma, hogy az SZKP központi irattára ugyancsak tartogat meglepetéseket a Borostyánszobával kapcsolatosan. Bruszov művészettörténész, aki a szovjet csapatok tisztjeként vonult be Königsbergbe, naplójában följegyezte: borostyándarabokra lelt a rommá lőtt kastély udvarán.

Az orosz menekültként a szövetségi köztársaságban élő Eduard von Falz-Fein báró a hétvégén bejelentette: nagyon sok, hitelesnek tetsző tanúsítvány van a birtokában, amely szerint a königsbergi Borostyánszoba a tűz martalékává lett. A kincs sorsa, esetleges megmenekülése azonban őt, a stuttgarti műgyűjtőt mégsem hagyja nyugodni. Már csak azért sem, mert nemrégiben megbízható forrásból úgy értesült, hogy az (akkor még – a szerk.)  Németországban állomásozó szovjet nyugati hadseregcsoport Potsdam melletti bázisán, egy most föltárt Wehrmacht-bunkerban tizenegy ládára bukkantak a katonák. A leletet állítólag fölbontatlanul azonnal Moszkvába szállították.

Már ásnak

Nem nyugszanak a németek sem: Raul Enke, a keletnémet állambiztonsági minisztérium 1987-ben elhunyt tisztje közvetlenül a Stasi-miniszter Erich Mielke megbízásából kereste a kincset Türingiában három évtizeden át. Most részben az ő kutatásai nyomán kezdődött hatalmas földmunka a Jonastalban. Weimarban, a vasútállomás közelében, a Hitlerék által 1937-ben emelt (a háború után persze gondosan eltüntetett) egykori Gauforum helyén ugyancsak ásatásokra készülnek, mivel a föld alatt hatalmas labirintus-rendszert jeleztek a geológiai műszerek. A weimari munkálatok sürgetői szintén Jelcinre hivatkoznak, állítván: bizonnyal erre a területre gondolt, amikor kijelentette, hogy tudja, hol rejtőzik a Borostyánszoba.

Egyet nem ért csupán e sorok írója: miért nem kérdezik meg a kincskeresők közvetlenül az orosz elnököt? Rengeteg fáradságot megtakaríthatnának. Persze, lehet, hogy így érdekesebb, izgalmasabb az egész ügy. Időről időre izgalomba hozható a német (és a nemzetközi) közvélemény a Borostyánszoba ürügyén. Addig legalább is, amíg nemsokára elkészül a pétervár-puskinói Katalin-palotában a Borostyánszoba pontos mása.

1980 óta művészettörténészek, borostyánfaragók szorgalmasan és csendben dolgoznak a nagy művön. Lehet, hogy bizonyos árnyalataiban eltér majd az eredetitől, de az mit sem von le majd a művészi teljesítmény értéké­ből.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)