Eredetileg és legszívesebben azt írtam volna meg, hogy miként suhantam át Párizsból New Yorkba évtizedekkel ezelőtt a világ legszebb és hangsebességnél gyorsabb repülőgépével, ám legnagyobb sajnálatomra nem tehetem, mert lemaradtam róla. Nem azért, mert netán késve érkeztem a repülőtérre…Már itthon sem volt vele szerencsém, miután a szerkesztőség anyagi lehetőségei nem engedték meg: csillagászati árat kért az útért az Air France légitársaság budapesti irodája. És mint köztudott, az 1970-es évek végén (sem) fürösztötték frankban, fontban, dollárban a magyar újságírókat…akik viszont – nekem legalább is ez volt a tapasztalatom – gyakorlatilag mindenről írhattak, mi több, szerkesztőim erre sarkalltak is bennünket. Így cseréltem aztán kényszerűen a Concorde-utazás helyett egy másik, szerfölött valós Concorde-sztorira, a „repülő fehér elefánt” kitiltására New York légteréből, ami a Magyar Hírlap 1977. június 19-i számában jelent meg. Íme:
« Az Air France légitársaság fölült Milton Pollack szövetségi bíró végzésének, amely szerint az angol–francia koprodukcióban készült Concorde szuperszonikus utasszállító csodarepülőgép hosszú huzavona után mégiscsak leszállhat New York Kennedy repülőterén, az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb és legkorszerűbb légi kikötőjében. A franciák június 1-jén rögvest megkezdték a jegyrendelések előjegyzését és a helyfoglalást, hogy telt fedélzettel induljon június 20-án, hétfőn az első járat.
Induló járat? Nem induló járat! Az amerikai sajtó által „repülő fehér elefántnak” elkeresztelt Concorde-ra a „fölültetés” miatt senki sem fog fölülni, hogy Párizsból New Yorkba utazzék a hangnál sebesebben. Az USA föllebbviteli bírósága 144 órával a tervezett első út előtt érvénytelenítette Pollack bíró végzését. A Kennedy repülőtér vezetősége ugyanis megóvta a végzést, amelyet a franciák ítéletnek véltek és készpénznek vettek.
A környezet védelmére hivatkozva tiltakoznak nem csupán a repülőtéri hatóságok, hanem a légi kikötő környékén lakók százezrei is a Concorde fogadása ellen. Állításuk szerint a 15 esztendővel ezelőtt kezdődött Concorde-program tervezői, irányítói igen nagy hibát vétettek: nem gondoskodtak a csodamasina hangfogóiról. Akkora zajt csap – a fültanúk szerint – a gép, hogy szinte elviselhetetlen a startja és a landolása egyaránt.
A Concorde-dossziéban lapozgatván, kiderül, hogy ez csupán látszólagos oka az amerikai elzárkózásnak, merevségnek. Az igazi okok elsősorban zsebbe vágóak, s a nyugati világ kérlelhetetlen üzletszerzési módszereire világítanak rá, ahol egyáltalán nem számít, hogy Amerika szövetségesi kapcsolatokat „ápol” Londonnal és Párizzsal. A Wall Streetet kevésbé érdekli, hogy a Concorde-program egyedül Franciaországnak kezdettől évi egymilliárd frankjába került, s ahhoz, hogy befejezhesse a tervbe vett fejlesztéseket, még 1,6–1,7 milliárdot szándékozik költeni…
A Concorde-ügy most ott tart, hogy a programban részt vevő hatszáz angol és francia vállalat már alig hajlandó további hiteleket folyósítani, eleget tenni a megrendeléseknek. London és Párizs kénytelen volt állami garanciákat nyújtani az együttműködő vállalatoknak, hogy meg ne rekedjen az üzlet. Képletesen szólva: hajszál választja el a Concorde-ot attól, hogy már a földön lezuhan.
A válságtól agyon gyötört Anglia és Franciaország gondjai a Concorde miatt újabbakkal tetőződnének: ha fölfüggesztik a „repülő fehér elefánt” előállítását, munkások, mérnökök, technikusok tízezrei veszítenék el állásukat. Üzleti oldalról is fenyeget á program befagyasztásának veszélye. A Concorde atyjai sokáig abban a hitben ringatták magukat, hogy a világ kapkodni fog gépük után, s megrendelésekkel árasztja el az angol és a francia üzemeket. Nem így történt. Az eddig elkészült 16 gépből mindössze kilenc talált gazdára: ötöt az angol, négyet a francia légitársaság vásárolt meg. Ígéreteik ellenére sem a kínaiak, sem az irániak, sem a japánok nem siettek a vásárlással.
Mindezzel pedig nagyon is tisztában vannak az USA-ban, ahol egyelőre nem fogadja a Kennedy repülőtér a Concorde-ot. Fogadják viszont illetékes helyeken a McDonald–Douglas repülőgépgyár megbízottait, akik komoly terveket készítettek az SST, az amerikai szuperszonikus repülőgép gyártására.»
(Ugyancsak a Magyar Hírlapban jelent meg – igaz, a fenti jegyzethez képest 39 esztendővel később, 2016. január 21-én – Forró Péter kollégám írása: „A Concorde szárnyalása és bukása”. Elolvasásra ajánlom.)
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)