
Rendkívüli körülmények között dolgoznak a sajtó munkatársai, hogy folyamatosan tájékoztathassák a közvéleményt a COVID-19 járvány idején. Mivel az emberek a helyi újságírókhoz fordulnak, hogy fontos információkat kapjanak arról, hogyan lehet megvédeni barátaikat, családjukat és közösségeiket, ezeket az újságírókat különösen súlyosan érinti a jelenlegi gazdasági válság.
A Facebook Újságírói Program (FJP) és az Európai Újságíró-központ (EJC) nonprofit szervezet, amely Európa-szerte számtalan kiadóval működik együtt, ma bejelentette az Európai Újságírás COVID-19 Támogatási Alap létrehozását, hogy segítsen a földrész újságíróinak a fontos történetek megírásában akkor, amikor mindannyiunknak a legnagyobb szüksége van a hiteles tájékoztatásra/tájékozódásra.
Az EJC-nek eljuttatott 3 millió dolláros gyorssegéllyel a Facebook a leginkább rászoruló kis- és közepes méretű médiumok, valamint újságírók munkáját támogatja a járvány által legfőképp sújtott európai országokban avégett, hogy segítse működésüket és a koronavírussal kapcsolatos tudósításaik fennmaradását a helyi közösségek számára.
Az EJC meghatározott feltételek alapján dönt arról, hogy ki kap finanszírozást és a Facebooktól függetlenül kezeli a támogatásokat, tehát egy támogatás megítélése nem függ attól, hogy egy hírmédium milyen mértékben használja a Facebook eszközeit és termékeit. A támogatás felhasználható olyan kezdeményezésekre, mint például koronavírus-hírlevél elindítása, fizetések emelése, több szabadúszó újságíró felvétele vagy közösségi csoportok, helyi szintű adatjelentések, online események és egyéb, hasonló kezdeményezések létrehozása.
A Facebook ezen kötelezettségvállalásának gerince egy 100 millió dolláros pénzügyi alap, amellyel a vállalat kifejezetten a hírmédiát támogatja a COVID-19 járvány alatt. Ezenkívül a vállalat egy-egymillió dollárral támogatja a helyi hírek előállítását, a tényeket ellenőrző szervezeteket és a Nemzetközi Tényszerűség-ellenőrző Hálózatot (International Fact-Checking Network). A Facebook Újságírói Program mostanáig összesen 300 millió dollárt fordított újságírók támogatására világszerte, változatos témákat lefedő hírprogramok és együttműködések részeként.
„A helyi hírszervezetek Európa-szerte a túlélésért küzdenek – mondta Adam Thomas, az Európai Újságírói Központ igazgatója. – A világjárvány kereskedelmi hatásai mélyen érintik az újságírókat is, akik mininális forrásokkal kénytelenek végezni létfontosságú munkájukat. Azonnali támogatás nélkül a helyi és közösségi sajtó nem lesz képes tájékoztatni az embereket és felvenni a harcot az álhírek ellen. Az Európai Újságíró Központ COVID-19 Támogatási Alap célja azon újságírók védelme, akik a válság idején szorosan együttműködnek a közösségükkel.”