Személyes elemmel kezdem beszámolómat az Erkel Színház Giselle balett-előadásáról . Egykori diákom – áruházi kereskedő a művészeti termékek placcán – pár éve karácsony előtt blu-ray korongon ajánlott egy ritkaságot: a Giselle-t a Moszkvai Bolsoj Balett művészeinek francia felvételen megörökített előadásában. Akkortájt, sportsérülések miatt szinte a lábam sem érte a földet; de nem (csak) ezért vettem meg. Bizonyos tekintetben megváltoztatta az életemet… (A képek forrása: Magyar Állami Operaház, Giselle-képgaléria)
Kiinduló pont a film az egybevetéshez. Az Erkelben ma este már másodízben megnézhettem a Giselle-t a Magyar Nemzeti Balett produkciójaként. Egy világhírű, korábbi, klasszikus előadás színvonalával vajon vetekedhet-e egy frissebb, hazai, parádés realizálás? Nézői válasz; a részben más koreográfiát, s az Erkel nemzetközi szereplőgárdáját alapul véve, +bekalkulálva a három dimenziós élmény közvetlen varázsát: valamelyest igen. Ahogyan például a Bajnokok Ligája aránylik az Európa Ligához; avagy a legutóbbi, oroszországi vb viszonyul az idei, itthon is rendezendő EB-hez – futballban. „Exportképes” a budapesti is.
Pas de deux.
Kétszer megnéztem a kék lemezes változatot. Elragadtatással illethető. Pár tény jön róla, s az alapmű dolgairól: A két felvonásos moszkvai előadást – a Jurij Grigorovics-féle koreográfia alapján – 2011-ben rögzítették. Giselle színpadi megformálója Szvetlana Lunkina, Albrecht-é Dimitrij Gudanov, Hans-é Vitalij Biktmirov, Myrtha szerepében pedig Maria Allash volt látható. Balettigazgató: Pável Klinicsev. Alapinformáció: a zeneszerző Adolphe Adam, a librettó Theophile Gauitier és Jules-Henri Vernon de Saint-Georges munkája.
A 109 percnyi produkció fergeteges sikert hozott, legendássá vált. Azzá tette fele részben a táncosok nagyszerű tudása és művészi előadása; részben pedig már a 19. század során örök érvényű táncjáték ősi sztorija, titokzatos ereje, kihívása, azaz a megálmodóinak a zsenialitása.
Moszkvában, kezdésként, a monumentális (néző)tér(b)en amint egy sztár a színpadra lépett, ováció fogadta. Amikor kellett, a táncosok derűs mosollyal teljesítették a legnehezebb jeleneteket is. A szemek, az arcok, a tekintetek is kiemelkedően játszottak – boldogot és/vagy szomorút. A szólók, s a pas de deux-ők végén, de olykor a szám alatt, a zene közben is tapsvihar köszöntötte őket.
Ezt a művet a világ legjobb színpadjain ma is töretlenül játszák. Hogy mennyi erő és műgond lehet benne, azt jelzi: a Bolsoj előadásán már Grigorovics is épített nagy elődök ilyetén keze-munkájára. Jean Corall, Jules Perrot és Marius Petipa is előhírnök: társalkotó a stáblistán. Budapesten ugyanakkor 1996 óta a Leonyid Lavrovszkij-változat fut. Egy másik Lavrovszkij: Mihail neve betanító balettmesterként van megadva. /Jelzem, hogy egyes nevek németes és magyarított feltüntetése ott és itt: eleve adott, szükségszerű. /
Mit érdemes tudni a műről? Először 1841-ben mutatták be. Romantikus-misztikus történet. A csalódott, végzetet átélt szerelmes lányok, a „villik” kísérteties tánca az egyik fő színpadi elem; a másik pedig Giselle szerelmi csalódásának: kínjainak, környezetének és végső áldozat-hozatalának a csodája.
A mű idillikus kezdő betétek után drámaira fordul. Egy életvidám parasztlányból csalódott túlvilági alakká, de mégsem gonosszá válik. Táncoló démonok, itthon mondanánk: villők mutatják be a sosem beteljesült szerelmű menyasszonyok halált hozó bosszú-táncát. Giselle-t a viszonzatlan szerelme földön túli alakká tette; „árny-játéka” lenyűgöző. A nagyon magas technikai tudáshoz szuper minőségű színészi kvalitás, továbbá tárgyak kreatív megjelenítés is elengedhetetlen. A darab metaforái rendkívüliek. Két mozzanatra érdemes kitérni.
1. A négy kulcsszereplő (2 nő, 2 férfi) jellemábrázolása és -fejlődése nagyon fontos; ami remekül tükröződik mindkét előadásban. Giselle „megcsalásának”, illetve az erről való megbizonyosodásának, „megvilágosodásának” a súlyos drámája szinte tapintható. Albrecht kezdeti lekezező, „úri gesztusa” szöges ellentétje Hilarion őszinte, jó szándékú viselkedésének. Köztük a bájos lányért való küzdelem is briliáns; igaz, tragikus is egyben. Tiszta sor(s), egyfajta erkölcsi tanulság: Albrecht a vétkét kései hűségesküvel megbánja; ezért a végén megérdemel kegyelmet. Omnia vincit amor, et nos cedamus amori – még a síron túl is. /Mindent legyőz a szerelem; s a végén engednünk kell neki. /Mindezt így, főleg a megváltást hozó hajnal-hasadásig színre tenni igazi művészet.
2. A rekvizitumoknak is jelképes jelentőségük van (kürt, nyaklánc, kard, mirtuszág, liliom). Főként a kard szimbolikus holléte, majd végzetet inspiráló szerepe – mint itt – bizonyíték: de nem csak a hűtlenségre, hanem a darab értékeire és az előadás(ok) minőségi hangsúlyaira és arányaira is.
Ugyanakkor nincs optimizmus. Lehet hasonlatosság Giselle és lammermoori Lucia, avagy A puritánokból Elvira őrülési jelenetével; illetőleg a Giselle és a Tosca thrillerre emlékeztető tragikus sztorija és hangulata, mégis méltóságteli ereje és szépsége között. Van sok a lényegét illetően derűs, angyali könnyedségű és „pozitív” hangulatú balett. Ám a Giselle azok ellentétje: főként a II. felvonásban, ami szinte önállóan is sötét karakterű mestermű.
Hagyományként és a részletek fontossága miatt még az is számít másfél évszázada, hogy Giselle középen elválasztott, fület (félig) takaró frizurával jelenjék meg. (Ma ugyanez itthon a kopaszodó férfiak divatja; főleg, ha van valami a fülük mögött?! Közszereplőinknek drámai helyzetekben nem a hajkoronája bomlik ki.)
Főként a kettő kulcsszerepet kevesen képesek csúcs színvonalon előadni. A honi krónikák az egy évvel ezelőtti bemutató óta női és férfi főszereplőként 3-3 nevet jegyeztek fel. Idén január 28-án ők voltak ezek: Giselle: Tanykpayeva Alina; Albrecht (Albert) pedig Timofejev Dmitry. Nagyon jók! Giselle megformálója például végtelen alázattal, elhivatottsággal, lírai szépséggel táncolt. Hilarion alakítója: Majoros Balázs is kiváló formában adott elő.
Az Erkelben az eredeti alkotókon túl a következő nevek kiemelése indokolt: karmester: Déri András, díszlet: Csikós Attila, jelmez: Vágó Nelly, és az 5 próbavezető balettmester: Aradi Mária, Dózsa Imre, Pongor Ildikó, Prokofieva Irina, Radina Dace, Rujsz Edit és Venekei Marianna. Balettigazgató: Solymosi Tamás.
Érdemes-e egybevetni két kiváló produkciót? Jót a rossztól a laikus is megkülönböztet; ám két minőségi előadás értékeléséhez profi szem kellhet. Általában, de nem okvetlenül; főleg, ha nincs ilyen. Műbírálatra nem vállalkozhatok, de érdemi benyomásokat jelezhetek. Így:
1.A két(féle) koreográfia bizonyos eltérése, de nem a rangsora érzékelhető. A Bolsoj-éról elmondható, hogy hagyományosabb, klasszikusabb; míg a budapesti talán szenvedélyesebb, líraibb és ekként élettelibb. Utóbbi is orosz eredetű; az ún. moszkvai változat; Lavrovszkij kompozíciója.
2.A táncosok közreműködése sem ott, sem itt nem támaszt hiányérzetet. Ez az Erkel produkciója esetében pl. azt jelenti, hogy gyönyörű színen remek mozgás-variációkat: üde ünnepi jeleneteket és/majd tragikusan drámai táncokat kapunk. Nagy dicséret illeti a tánckart; mind az I., mind a II. felvonásban, azaz a derűs, esküvő előtti, örömteli hangulatú első részben, majd pedig a drámai másodikban, villik-ként is gyönyörűen, egységesen, jelentős mozgáskultúrával táncoltak.
3. Látványos kiállítású mindkét színre vitel. Ebben a közvetlen megélés, a személyes jelenlétünk súlya a nagyobb; bármennyire is jó a HD-minőségű felvétel. Részesének vagy távoli nézőjének lenni a kultúra élmény-világában nem ugyanaz. Ráadásul, mintha az Erkel színpadán a kreativitás, a szépérzék még jobban is mutatna.
4. A Bolsoj név kötelez: ott NAGY ország drága, presztízst felmutató szuperprodukció lehetett a cél. Az Erkel „átmeneti státuszban” van a saját felső középkategóriájában; de nem szegényes. Optikai csalódás nincsen. Moszkvában „méretproblémák” sincsenek. Pesti hungarikum a hatalmas nézőtér, ellenben „nem gigászi méretű színpad” dilemmája. Mindenki nagyon várja az Operaház felújításának elkészültét; kinyílnék a tér a grandiózus színpadi megoldások, mozgások, nagy létszámú jelenetek számára. Az Erkelben (még) nagyobb baj nincs talán, de vannak gondot okozó határok.
5. A zene tekintetében sajátos a helyzet. A moszkvai kristálytiszta és lendületes; a pesti muzikális háttér jó, ám a vezénylése néha kissé lassú. /Ugyanezt tapasztaltam már a 2019. január 26-i Erkel-beli Giselle előadás során is. /Jobb tempóban lenne érdemes megadni egyes, rendkívüli igénybe vételt jelentő táncok alapját.
6. Olykor a balettnél nem kulcsfontosságú a díszletezés és a jelmez-kiválasztás; pedig dehogyisnem. Moszkvában és Budapesten is igényes mestermunka látható.
7. (Meg)értő, hálás közönség volt mindkét helyen. Moszkvában és Budapesten egyaránt sikk operába, illetve balett-előadásra járni; adott a törzsközönség, és szerencsére sok fiatal néző is van jelen. A megszámlálhatatlan tapsvihar és „szöveges” ováció jogos. Az Erkel zsúfolt nézőtere meghálálta a szép élményt.
8. Érdemes-e kiemelni néhány bravúros táncot, szólót? Igen! Rám nagy hatást sokan tettek. Kiemelkedő pillanatok tanúi lehettünk Giselle és Albrecht parádés szólóinak, és pl. a jegyespárnak az I. felvonásbeli paraszt pas de deux-jét látván is elakadt a lélegzet. (Nem [csak] a táncosoké; a miénk, nézőké is.) Amint már említettem: a villik mesés, finom, együttes mozgása is megejtő.
Ha pontoznám a szóban forgó két produkciót, akkor a moszkvai világszínvonalút 9-re, a budapesti nemzetközi rangút pedig 8-ra adnám. Szintkülönbség nincs köztük; színvonalban, népszerűségben, összességében azonban a Bolsojé valamivel előbbre sorolható; bár ez nem balettverseny. Egyaránt elismerten szép, emlékezetes előadások.
Giselle: II. felvonás.
Évszázadok orosz dilemmája: militarizálni, avagy civilizálni, illetőleg kulturál(ód)ni érdemes-e? Mi, magyarok az orosz militarizmust túléltük, a kulturális remekműveket átéljük. Ez az orosz beütésű, legendás balett-kompozíciók befogadására nézve is áll.
Főbb alkotók és közreműködők: Giselle; egy évvel a premier utáni, két felvonásból álló előadás: klasszikus balett az Erkel Színházban; a megjelenítés kulcsszereplői: Tanykpayeva Alina, Timofeev Dmitry, Majoros Balázs, Lee Jourim; a bravúros (!) Morimoto Ryosuke; Földi Lea, továbbá Krupp Anna és Pokhodnykh Ellina. Vezényelt: Déri András
Gratulálok!
