Nem tudok elszabadulni a győri Bécsi-kapu tértől. Legalább két ok miatt: mert nem tudok betelni barokk szépségével, amit nagy szerencsére oly’ finoman adagoltak az egykori művész tervezők-építők, hogy senki szemét-ízlését sem terheli, és éppen ezért gyönyörű – vonalai és arányai lelket nyugtatóan harmonikusak, ám nem andalítók, színei és díszítései korántsem megterhelők, mert pont annyit tettek bele s rá, mint jó szakács a fűszerből a legfinomabb étkeibe. Szerencsésnek mondhatja magát az, aki akár egész életén át erre a térre tekinthet otthona ablakából…
Egyelőre azonban nem sok azon otthonok száma, ahonnan belátható a Bécsi-kapu tér. Mert a Kazinczy utca sarki épület (ahol az első, győri kávéház működött) most is jórészt a cukrászdáé. Tőle balra magasodik (a maga pompásan kialakított ál-második emeletével) az 1778–82 közt épült, az egykori Ott család nevét viselő rokokó-copf palota. A keskeny (valamikor Szél közként ismert, ma) Szabad sajtó utca és a tér meg a Király utca sarkán áll a város kiemelkedően szép és egyik legrégibb épülete (egykor lakások voltak benne, ma egy bank foglalja el), aminek névadója – a legalább három házat 1620 táján eggyé összeépíttető – Altabak János kanonok. Az Altabak-ház a hazai építőművészet-történet egyik legszebb fejezete…
A Schröder-ház, Győr, Bécsi-kapu tér 11.
Két, zárt sarokerkélye közül a Király utcaival átellenben, a Bécsi kapu tér 11. szám alatti kétemeletes, sarokerkélyes barokk lakóház a maga szemérmes szépségével gyönyörködteti az emlékezetes látnivalók iránt elkötelezett szemlélődőt, aki minden bizonnyal furcsának találja, hogy némely ablaka elárulja: mögötte aligha laknak. Egykoron, a 18. század első felében a (Győrtől nem messziről gyökerező) várkonyi báró Amade család háza volt, ott halt meg a költő Amade Antal 1737-ben, és ott élt fia, Amade László is diákként 1717–21 között, aki apjánál jelesebb lírikus, „a szerelem gondtalan énekese” és sokáig hivatásos katona volt.
Jó negyedszázaddal ezelőtt egy másik emléktáblát is elhelyeztek a Bécsi kapu tér 11. alatti épületen, emlékeztetvén az arra járót, hogy ebben a házban élte át a város II. világháborús ostromát Borsos Miklós szobrászművész, akinek Nagyszebenből származó családja (eléggé nem dicsérhető döntéssel!) az I. világháború közepén Győrt választotta otthonául.
Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a ház volt az otthona Schroeder Gyula (Pecek, 1866. május 8. – Győr, 1918. október 8.) orvosnak, a magyar röntgenkutatás úttörőjének is. A 20. század első évében települt le Győrött, ahol az első röntgen-laboratóriumot vezette. A lexikon szerint neve – a röntgensérültek mártírjaként – Hamburgban, az Albers Schönberg professzor emlékére állított márványoszlopon szerepel… Egykori lakóházán viszont nem.
(Tudjuk, hogy az épület nem állami, nem önkormányzati tulajdon, éppen ezért állagáért elsősorban a benne lakók felelnek. Mindazonáltal legalább a külsőségekre adhatnának többet, és eltávolíthatnák a koszos párnákat és más lim-lomokat a homlokzati ablakokból…)
Évek óta szúrja a településük külleméért felelősséget érző győriek és velük együtt a krónikás szemét is, hogy a város eme történelmileg és építészetileg ikonikus helyén, a Bécsi-kapu tér sarkán patyomkin-lepel borítja az 1840-es évekből származó, 1–3. számú sarokházat (Schäffer-ház), ami szép csendesen romlik-omlik, mert a tulajdonosa, a különféle okokból jól ismert helyi ügyvéd kft.-je nem hajlandó fölújíttatni. Véleményünk szerint az ingatlan minősíthetetlen állapotáért nem pusztán a telekkönyvbe bejegyzett tulajdonos, hanem a város és annak főépítésze is okolható. Mert: egyszerűen fölfoghatatlan, hogy földrészünk talán legszebb barokk terén határidő nélkül engedélyezi a város a mainál sokkalta jobb sorsra érdemes ingatlan haldoklását. Nem tudható, hogy milyen spekulációs oka van, az viszont igen, hogy a kft.-től semminemű érdemi információt sem sikerült eddig megtudnunk, holott számos alkalommal érdeklődtünk.
A Bécsi-kapu tér 1–3. számú sarokházzal átellenben magasodik a földrész talán legbájosabb barokk temploma, a Wittwer Márton Athanáz karmelita szerzetes és építész tervezte karmelita templom. A pompás műemléket a 20. század második felében és nemrég is felújították. Százmilliókat költöttek rá, első pillantásra nagyon megszépült (miként mondani szokták: szebb, mint új korában…), de csak látszólag, mert egy nagy seb ékteleníti.
Keleti oldala ugyanis, ami a térről nem látszik, tehát nem a főhomlokzat, maradt a régi állapotában. Egyszerűen kihagyták a mesterek, és a felújítás után évekkel is „sikerült” megőrizni elhanyagolt állapotát.
Netán valami terve van ezzel a minősíthetetlen küllemmel az egyháznak, a műemlékek gazdájának, esetleg a városnak (még ha az ingatlan nem is az övé)? Jó lenne tudni…