A rajzfilmek többsége gyerekeknek készül. Meséket, állattörténeteket dolgoz fel, a látványt tartja elsődlegesnek, és inkább szórakoztat, mint gondolkodtat.
Napjainkban persze már a felnőtteknek is kedvezményezettek, krimi, sőt pornó is lehet téma, de aligha tagadható, hogy a film világába a legkisebbek az animáció segítségével juthatnak. Ez a technika élettelen tárgyak, rajzok vagy ábrák „kockázásával” kelti azt az illúziót, hogy az egymástól kismértékben eltérő képkockák sorozatában megelevenednek a szereplők.
A műfaj klasszikusa az amerikai Walt Disney. Hófehérkéje ma is számtalan termék reklámfigurája, az Oroszlánkirály pedig, névadó stúdiója, legnagyobb kasszasikere. Ha az ember (kicsi és nagy) magyar, akkor magasra tartja a fejét, kihúzza a mellét és azt mondja, ilyet vagy valami hasonlót, mi is tudunk. És ez most nem napjaink ócska propagandája a vánszorgó gazdaság dübörgéséről, a magyar rajzfilm valóban beilleszthető a világtrendbe, ugyanúgy szerethető, érthető, mint bármelyik, dollármilliókkal támogatott stúdió végterméke.
Az egyik magyar Walt Disney Dargay Attila (a képen). Kilencven évvel ezelőtt született, 2009-ben távozott közülünk, de képeiben itt hagyta nekünk az igazságtalanságot megtorló Lúdas Matyit, a napjainkban annyira tagadott sóhajt: „Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok”.
A panaszkodó egyébként nem gyermek, hanem a vörös, ravasz, és szeretetreméltó. Vuk, a rókakölyök. Figuráját Dargay 1981-ben rajzolta meg, azóta nemzedékek figyelhették, tanulhatták tőle a túlélés technikáját.
Bár Vuk soha nem ment el, könyvben, tévéműsorokban olykor felbukkant, de most a mozivászonra tér vissza. Az országos bemutató előtt az Uránia Nemzeti
Filmszínházban a forgalmazó Pannonia Entertainment és a Magyar Nemzeti Filmarchívum június 18-án tematikus Vuk-napot rendez. Oda várják az érdeklődőket, kiállítással, gyermekprogramokkal és animációs műhely-foglalkozással, könyv- és dvd-vásárral, pódiumbeszélgetéssel és természetesen vetítésekkel.